Back to top

Csaknem 6 milliárd forint visszatérítést kap a napokban több mint 70 ezer termelő

A Magyar Államkincstár jóval a határidő előtt október 1-jén megkezdte a gazdálkodók számára az uniós szintű krízistartalékba a termelőktől korábban elvont, de ott fel nem használt források visszatérítését – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklusban a mezőgazdasági termelést vagy értékesítést érintő súlyos válságok kezelésére uniós szintű tartalékot hoztak létre. Ezt a forrást minden évben a közvetlen támogatások egy részének visszatartásával, az úgynevezett pénzügyi fegyelem mechanizmusával hozza létre az Európai Unió.

A pénzügyi fegyelmi mechanizmust az egy termelőre eső összes közvetlen kifizetés 2.000 eurót meghaladó összegére kellett alkalmazni és 2,906192 %-át kellett a termelők közvetlen támogatásából visszatartani – tette hozzá a miniszter.

Hangsúlyozta, az uniós válságkezelési intézkedésekre fel nem használt tartalék visszafizetésére október 15-éig van lehetőség a termelők részére. Az intézkedés több mint 70 ezer termelőt érint, a visszatérítés összege pedig 5,8 milliárd forint. Az agrárminiszter szerint a kifizetés hozzájárul a gazdálkodók pénzügyi helyzetének javulásához és likviditásuk megőrzéséhez.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Oktatási programok segítik a női gazdálkodókat az élelmiszer-termelés javításában

A kifejezetten a női gazdálkodók számára kidolgozott oktatási programok csökkenthetik a nemek közötti megkülönböztetés mértékét a mezőgazdaságban - hallhatta a közönség a 2022. október 17-18-án Brüsszelben megrendezett EIT Food (Európai Innovációs és Technológiai Intézet) éves gyűlésének Sokszínűség és befogadás című ülésén.

Erdészeti kutatások története, helyzete és perspektívái a Magyar Tudomány Ünnepén

Az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának eseményén az elmúlt időszak legfontosabb kutatási témáit és eredményeit mutatták be Az erdészeti tudományok története Magyarországon címmel megjelent kötet mellett, melyben a szerzők összegyűjtötték 1897-től, az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás megalapításától kezdve a legfontosabb kutatási témákat és eredményeket.

Fenntartható gazdaságméret - Charolais marhák Ipolyvecén

Az ipolyvecei Pintér Ádám 12-13 éve még kétszáz méteres távolságból figyelte, mikor fogják megtámadni a szomszédja charolais marhái. Jelenleg közel hatvan ilyen tehénből biztosítja a megélhetését, és az összes feladatot egyedül látja el az állatok körül.

Milyen változások várhatók a támogatásokban?

Megújuló vidék, megújuló agrárium 2023-2027 címmel nagyszabású agrárszakmai konferencián mutatta be az Agrárminisztérium a közelmúltban elfogadott, 2023. január 1.-én induló új Közös Agrárpolitikát.

Kötelességünk elismerni a magyar gazdák munkáját

A magyar gazdák szorgalmának és munkájának köszönhetően az agráriumot ért kihívások ellenére is biztosított a kenyér, ami a magyar családok asztalára kerül – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az idei évi termésért hálát adó Istentiszteleten, vasárnap, Mosonmagyaróváron.

Átcsoportosított agrártámogatások

Tizenkilencmillió eurót csoportosít át öntözési, állatjólléti és éghajlatvédő beruházások támogatására Németország Brandenburg-Berlin tartománya. A tartomány földművelésügyi minisztériuma a támogatás lehetővé tétele érdekében teljesen átdolgozta az egyéni gazdaságok beruházásainak támogatására vonatkozó irányelvét.

A refinanszírozott hitelek hajtják a gazdaságot

Az erősen változó gazdasági környezetben komoly szerepe van az államilag támogatott, kedvezményes kamatozású vállalati hiteleknek a cégek finanszírozásában. A K&H ebben aktívan részt vesz, így az elmúlt évben a kkv szektorban és a Kárenyhítő Hitel esetében is a legnagyobb mértékben folyósított refinanszírozott hitelt. Mindezért az EXIM Magyarország, az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége, két díjjal is elismerte tevékenységét.

Több mint 42 millió euró támogatásban részesül méhészeti ágazat

Az Agrárminisztérium nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját, ami megmutatkozik abban, hogy az ágazat fejlődését számos intézkedéssel kívánjuk segíteni - mondta Nagy István agrárminiszter Dunavarsányon, a Fulmer-mézfeldolgozó átadásán, pénteken.

A magyar mezőgazdaság megérkezett a XXI. századba Kisdombegyházán

A szarvasmarha állomány állatjóléte, a dolgozók munkakörülménye, a tej minősége és a termelés mennyisége is javult Kisdombegyházán – mondta Nagy István agrárminiszter az Agro-Ferr Kft. szarvasmarha istállójának átadásán, csütörtökön.

Generációváltó juhászat Ilinyben - Keresztapám tűzben-vasban edzett

A Nógrád megyei Ilinyben élő Chikán Tamás közvetlenül a mezőgazdasági technikum után vette át nagybátyja juhászatát a hozzá tartozó szántókkal és legelőkkel. Chikán Alajos, az édesapja bátyja nem bánt vele kesztyűs kézzel, de azokra a rég nem látott nehézségekre is felkészítette, amelyekkel jelenleg kell szembenézniük a gazdálkodóknak.