Adta magát a helyzet, hogy felkérjem őt egy beszélgetésre, amelyen keresztül bepillantást nyerhetünk egy olyan méhész és méhészetének történetébe, ahol kiemelt szerepet kap a szakmai interakció. Róbert egy multinacionális informatikai vállalat üzemeltetési osztályán dolgozik, emellett számára a méhészet egy olyan hobbit jelent, amely mára életének egyik fő meghatározója lett.
Mikor találkoztál először méhekkel?
– Szécsényben jártam mezőgazdasági iskolába, ott ismerkedtem meg a méhekkel. Végzettségemet tekintve általános állattenyésztő vagyok. Azonban a gyakorlat és a tanulmányok befejeztével el is múlt a varázsa, teljesen eltávolodtam az állattartástól és a tanulmányaimat is más területen folytattam.
Az egyikük Fejér Laci bácsi, aki a rakodókaptárak kezelésének alapjait mutatta meg. Muka Károly pedig az NB fekvők világába vezetett be, és ő segített az első kaptáraim elkészítésében is, amire 2017 őszén került sor. Nagyon sokat tanultam tőlük, és mind a mai napig szoros kapcsolatot ápolunk. 2018-ban vettem meg az első hat családomat. Emlékszem, nagyon hideg volt akkor a tavasz, csak áprilisban tudtam elhozni a méheket. Mára pedig ebből a hat családból huszonhét lett. Felső kijárós NB20-as kaptárakat használok, valamint van három NB rakodóm is.
Hogyan képezted magad?
– Azon túl, hogy a szakközépiskolában is tanultam méhészetet, rendszeresen részt veszek a méhegészségügyi felelősöknek meghirdetett képzéseken is, valamint folyamatosan figyelemmel kísérem a nemzetközi kutatási eredményeket is.
Úgy gondolom, ha egy olyan mondatot hallok, ami újdonság számomra és felkeltette a figyelmemet, már megérte elutaznom messzebbre is. Nagyon sokat segítettek Varró Levente videói is. Leventével máig sokat beszélgetek, számomra igazán tanulságosak ezek az alkalmak. Megemlíteném még Sörfőző Miklóst is, akinek a munkássága – úgy vélem – kiemelkedő: hiánypótló kutatásokat tett elérhetővé a méhészek számára.
Mi volt az eredeti terved a méhekkel, és hogyan változott azóta?
– Csak a beporzás miatt akartam méheket és egyáltalán nem is terveztem, hogy több lesz a kezdeti hat családnál. De amikor az ember megérzi a kaptárillatot! Teljesen magával ragadott a méhek élete és egyszer csak azt vettem észre, hogy huszonhét családom van. Fontosnak tartom, hogy megőrizzem a hobbijelleget.
Változás sokkal inkább a méhészeten belüli érdeklődési körben következett be. Nagy figyelemmel kísérem a különböző kutatási eredményeket, ezen belül is legfőképp az atkával kapcsolatos híreket. Szerintem Magyarország egyik legnagyobb problémája az atkafertőzés kérdése. Mindezek miatt, és mert hiszek az internet világa által nyújtott előnyökben, nagyon örültem, amikor néhány méhésszel elindítottuk a Méh-Ész TV-t. Láttuk, hogy a pandémia idején hiányoznak a megszokott előadások, amelyeket az egyesületek szerveztek, kellett alternatíva a személyes találkozások helyére, így összedugtuk a fejünket Ábrahám Péterrel, Simai Krisztiánnal, Fodor Csabával, és Mikó Jánossal, hogyan is lehetne mindezt virtuálisan pótolni. Nagyon jó érzés, hogy eleve az ötlet megszületésénél is jelen lehettem.
Az én szerepem elsősorban az előadók felkérése volt. Jól kialakult, hogy kinek mi a dolga, és bár sok-sok baki volt, mégis szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Hatalmas sikere lett az előadásoknak, ami nem is csoda, hiszen olyan neveket tudhatunk előadóink között, mint pl. dr. Hegedűs Dénes, Szabó Adrienn, Páprádi Anna Bíborka, Neumann György. Azt hiszem, egyiküket sem kell külön bemutatni.
Nehézséget jelentett kialakítani a méhészeti kapcsolataidat?
– Fontosak számomra a kapcsolatok. Egy sikeres amerikai multinacionális cégnél dolgozom, ahol megszoktam, hogy ha valakinek van egy ötlete, azt „bedobja a közösbe” és a sikerért együtt, közösen dolgozik meg egy egész csapat. Ezzel ellentétben a méhészetet inkább magányos elfoglaltságnak látom. Többnyire azonnal kell dönteni és csak magaddal tudod megbeszélni az adott helyzetet. Persze egy mentor sokat enyhíthet ezen, de ő sem tud feltétlenül minden egyes nehezebb szituációnál jelen lenni.
A kezdők első és legnehezebb feladata, hogy megtanuljanak jól kérdezni. Amikor ez megvan, jöhetnek az egyre magasabb színvonalú beszélgetések – és az én esetemben jöttek is. Tehát a kérdésedre a válaszom az, hogy nem, a kapcsolatok kialakítása már nem volt nehéz, tulajdonképpen jöttek maguktól, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, akivel összehozott az élet, akiktől valamilyen módon tanulhattam. Sok embernek tartozom köszönettel – azokon túl, akiket már korábban említettem -, többek között Szabó Adriennek, Varsányi Szabolcsnak, Neumann Györgynek, Ábrahám Péternek, de a felsorolás messze nem teljes. Ezeken a kapcsolatokon keresztül jutottam el ahhoz a méhészeti gyakorlathoz, amelyet folytatok, és amelynek az eredményei azt igazolják, hogy jó úton járok.
Bemutatnád nekünk nagy vonalakban ezt a gyakorlatot? Hogyan néz ki nálad egy szezon?
– Jobbára már megvan, hogy mikor mit és hogyan csinálok. Azért csak jobbára, mert a körülmények függvényében bármikor hajlandó vagyok változtatni az eredeti elképzelésemen.
Lepényt nem szoktam a méheknek adni, a telelőélelem mennyiségével eddig nem volt problémám. Állóméhészetem van, annak ellenére, hogy a helyi adottságok nem a legkedvezőbbek: repce és akác után csak kivételes esetben van olyan hordás, ami elvehető mézmennyiséget is ad. Ez egyben azt is jelenti, hogy többnyire már repcén elkezdem a szaporítást, főleg mert nekem kevésbé vált be az akác alatti szaporítás. Nagyjából harminc termelő családnál és néhány tartaléknál szeretnék megállni, ennél nagyobb állományt már hobbiszinten nem tudnék lelkiismeretesen fenntartani. Az akác utáni időszak pedig már az atkairtásról és az etetésről szól, nagyon ügyelve arra, hogy ne alakuljon ki kutatás, illetve rablás. A pergetésben az édesanyám vagy a párom szokott segíteni. Egy hatkeretes, önfordítós Kormos-féle pergetővel dolgozom. Mivel kisnémedi otthonomban tartom a méheket, a pergetésekre is itt szokott sor kerülni. Kezdetben a család nem örült annyira, hogy a telkünkön méhek lesznek, de gyorsan megszokták a jelenlétüket, ma már szerintem el sem tudnánk képzelni az életünket méhek nélkül – kivétel nélkül mindenki támogatja a méhészkedést.
Akác után szoktam fújni egy sorozatot, ami nálam azt jelenti, hogy 3 naponta adok annyiszor, hogy lefedjen egy fedett fias ciklust. Ezt követően napraforgó-virágzás után szublimálok egy sorozatot, majd szeptemberben is. A zárókezelés pedig novemberben szokott lenni, melyet a december végi „jó időben” egyszer megismétlek. Az atkahullást a higiénikus aljjal rendelkező kaptáraimnál követem nyomon, itt rendszeresen számolom a lehullott atkákat. Természetesen, ha szükséges, akkor beiktatok még atka elleni kezelést.
4-5 családnál egész évben van bent hőmérő, amellyel követni tudom a fészek hőmérsékletének változásait. Ez jó támpontot ad például annak megállapítására, hogy ősszel mikor állnak le az anyák a petézéssel, vagy hogy mennyire zaklatja a méheket akár egy atka elleni kezelés. A kezdetekkor a mentorom tanácsára kipróbáltam az amitrázos papírcsíkos füstölést, és mivel már ekkor is volt négy családnál hőmérő, láttam, hogy a fészek hőmérséklete mindegyik kaptárban emelkedik – ezt a magasabb hőmérsékletet elég sokáig tartották is.
Gyakran nincs is eltérés a hőmérsékletben, csak felzúgnak a méhek. Számomra ez azt mutatja, hogy az oxálsav-szublimálást sokkal jobban tolerálják a méhek, mint az amitrázos füstölést. Ezután az amitrázfüstölés után vettem egy szublimálót, amit azóta is nagy megelégedettséggel használok.
Mivel nyitott vagyok a technikai újításokra, idén elkezdtem használni egy okostelefonra fejlesztett applikációt is, mely segít a méheken ülő atkák megtalálásában. A későbbiekben kiegészítésként hasznos lehet az atkamonitoringban, melyet a jövőben az alkoholos lemosásra akarok alapozni.
A telelésre felkészítés másik fontos eleme az atkairtás mellett a telelőélelem feletetése. Már említettem, hogy nálam nyáron nem jellemző, hogy lenne jelentősebb hordás, így szinte teljes mértékben cukron telelnek a méheim. Augusztus elején kezdem az etetést úgy, hogy serkentsek is vele, tehát 3-5 dl-es adagokban.
Sajnos minden tavasszal tapasztalok mászkálást, azt remélem, hogy a Hive Alive-os élelem hatására a mászkálás el fog tűnni. Szeptember végén, október elején bekerülnek az oldalsó xps-takarások. Ilyenkor már jól látni, hány kereten fognak telelni a családok. Én átlagosan 9-10 NB-keretre takarom őket. Majd januárban felkerülnek a felső takarások is, ami szintén xps. Innentől kezdve pedig már csak várom a jó időt, amikor ismét lehet kaptárt bontani.
Mit tanácsolnál azoknak, akik most szeretnék elkezdeni a méhészkedést?
– Azt már sokan, sokszor elmondták, hogy nem elég az iskola és a könyvek, mindenképp mentor kell. Még akkor is érhetik bőven meglepetések az embert, ha lehúzott egy szezont egy rutinosabb kolléga mellett.
Legyen mellettük egy tapasztalt méhész, akinek feltehetik a kérdéseiket, akivel megvitathatják az adott helyzetet, és ne féljenek attól, hogy buta kérdés fog elhangozni. Előbb-utóbb megjönnek a jó kérdések is!
Szűcs Andrea
Abaliget
