Back to top

Nemcsak a mezőgazdaságnak tenne jót, ha több káposztaféle fogyna

Az elmúlt évhez hasonlóan 2021-ben is mintegy 4 ezer hektáron zajlik a káposztafélék termesztése Magyarországon. A Syngenta ócsai szakmai rendezvényén elhangzott: fejes káposzta területén idén növekszik a hazai frissfogyasztás, a salátafélék iránti igény viszont a pandémia miatt valamelyest visszaesett.

„Örvendetes lenne, ha több zöldség kerülne a háztartások asztalára a betegségek megelőzése érdekében, különösen egy ilyen, vírusokkal teli időszakban. A káposztafélék a zöldségeken belül ízletes, olcsó vitaminforrást jelentenek, ráadásul a termelésére a hazai adottságok - a kihívások ellenére - teljesen megfelelnek. A kora tavaszi időszakban a korai káposzta frissfogyasztása, a téli időszakban a savanyúkáposzta-fogyasztás területén lehetne növekedést elérni, amely a szegmens termelőinek versenyképességét is erősítené”, hangsúlyozta Antal Gyula, a Syngenta zöldségvetőmag-üzletágvezetője a vállalat ócsai szakmai rendezvényén.

A fejes káposzta, a kel- és vöröskáposzta termőfelülete az elmúlt évhez hasonlóan mintegy 3 ezer hektárt tett ki ebben az évben.

Fotó: Syngenta
Az egyéb káposztafélék, mint a brokkoli, a karfiol, a kínai kel és a karalábé termőfelülete kicsivel haladta meg az ezer hektárt. „Egyes szegmensekben, például a korai fejes káposzta területén növekszik a hazai frissfogyasztás. A salátafélék tekintetében a pandémia visszaesést hozott, ez a zöldségféle az éttermek, szállodák étlapjának fontos alapanyaga. A hagyományos fejes saláta viszont kifejezetten keresett. Az európai piacon a magyar káposztafelületek, salátafelületek nem jelentősek, exportpiacra itt nem sok esélyünk van, viszont a hazai termékek fogyasztásának promóciójával kapcsolatban még sok a tennivaló”, ismertette Antal Gyula.

A szakember az ágazatra váró kihívások közül kiemelte az egyre szélsőségesebbé váló időjárást. Idén a kora tavaszi fagyok, lehűlések után nehezen indult az állományok fejlődése, majd a légköri aszályos napok számában rekordot döntő száraz nyár okozott problémát a termelésben. Mindezek hatásait korszerű öntözési megoldásokkal lehet enyhíteni.

A csepegtető öntözés hatékonyabb, takarékosabb és növényvédelmi szempontból is biztonságosabb megoldást jelent.

A káposztafélék növényvédelmében az idei év fő kihívását a rovarkártevők jelentették, ezek közül az eddig soha nem tapasztalt mértékű földibolha invázió okozott gondot. Emellett a hernyókártevők nyomása is magas volt, a káposztafélék esetében ez főleg a káposztalepkét és a káposztamolyt jelentette. A gazdaságok nagy problémája a megfelelő munkaerő-biztosítása. Itt a gépi betakarítás terjedése, vagy a drónok növényvédelmi célú használata jelenthet megoldást.

Fotó: Syngenta

A szegmens meghatározó szereplőjeként a Syngenta elsőrendű célja, hogy a termelőket bő termőképességű, az éghajlati viszonyoknak leginkább megfelelő fajtákkal lássa el. A vállalat ócsai Kísérleti Állomásán már több mint 30 éve zajlik a komoly nemesítési munka, amelynek eredményeként számos kiemelkedő termőképességű fajta áll a termelők rendelkezésére.

Korai fejes káposzták között az új F1 csapat tagjainak szerepe tovább nőtt.

A Lauda F1 a legkorábbi fóliás, míg a Rosberg F1 a fóliás, illetve korai szabadföldi termesztési időszakban jelent kitűnő megoldást. A Toreador F1 új nyári fajta az idei évben is kiválóan szerepelt, köszönhetően a magas tripsz és baktérium elleni toleranciájának. Ez a fajta széles spektrumban, tavasztól őszig használható, illetve frissfogyasztása és savanyítása is lehetséges, így egy igazi univerzális fajta lehet belőle. A 80 napos tenyészidejével, 2-3 kilogrammos fejméretével ideális az áruházláncok számára is.

Fotó: Syngenta
Rádi László, a Syngenta termékmenedzsere elmondta: a karfiolfajták között áttörést értek el idén. A legújabb hazai nemesítésű Kamino F1 és Padme F1 fajták jól tartották a tenyészidejüket a nyári időszakban. A kifejezetten magas éjszakai hőmérsékletek ellenére a termés szép, rózsaminőséggel párosult. A kelkáposztapiac újdonsága a Dakota F1, amely mind nyáron, mind ősszel biztonságosan termelhető. A szép fodrozottságú, nagy fejméretű fajta a 2021-es évben mindenhol jól szerepelt.

A vállalat saláta portfóliója az utóbbi években teljes megújuláson ment keresztül, mára már teljes kínálattal rendelkezik mind a fejes saláta, mind a jégsaláta termelők számára, és a színes saláták is egyre kedveltebbek.

Hajtató, fejes saláták közül újdonság az őszi, kora tavaszi időszakra, fólia alá javasolt Singapore fajta, mely igazi “szőke” saláta, jó hidegtűrő képességgel, kiváló fejmérettel. Szabadföldi termesztésben tavaszra, őszre a Karmian szerepe növekszik, amely fuzárium-toleranciája mellett az egyik leggyorsabb saláta a piacon. A Sappian fajtánk a nyári szabadföldi termesztésben emelkedett ki gyorsaságával és magszárképzéssel szembeni toleranciájával. Rezisztenciát tekintve mindhárom fajta a ma elérhető legmagasabb, peronoszóra rasszokkal szembeni ellenállósággal rendelkezik.

Forrás: 
syngenta

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megállapodtak a miniszterek, cél a műanyagmentes zöldség-gyümölcs csomagolás

Németország tartományi agrárminiszterei egységes irányzatban állapodtak meg: a zöldség-gyümölcs kereskedelemben csökkenteni kell a csomagolási hulladékot, és amennyire csak technológiailag lehetséges, mellőzni kell a műanyagot.

Ahol a retek lett a fő kultúra

Rövid tenyészidejének köszönhetően a hónapos retket általában a fő kultúrák előtt vagy után vetik a kertészek. Kiss Péterék jászfényszarui kertészetében azonban fő növényként kezelik, a fűtetlen fóliákból és szabadföldről szinte egész évben ellátják vevőiket.

Ránctalanító arcpakolás dióval és mákkal: a hideg ellen is védi a bőrt

A diót és a mákot elsősorban élelmiszerként használjuk, ezen élelmiszerek azonban legalább annyira hasznosak a szépségápolásban, mint a konyhában.

Ukrajna támogatja a mezőgazdasági gépek vásárlását

Az előző évekhez hasonlóan 1 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 32 millió eurót fordít a mezőgazdaság gépbeszerzéseinek támogatására az ukrán gazdasági minisztérium.

Későbbre halasztották

A Flormart kertészeti kiállítást minden évben megrendezik Olaszországban. A koronavírus-járvány nyomán kialakuló bizonytalanságok miatt a szervezők későbbre halasztották a vásárt.

Lebomló biotépőzár

A ragadós galaj (Galium aparine) levelein található mikroszkopikus méretű horgok mintájára fejlesztett ki egy lágy, biológiailag lebontható, és vízben oldódó tépőzárat Olaszországban az Istituto Italiano di Tecnologia (IIT). A Barbara Mazzolai vezette kutatócsoport által létrehozott tépőzárat környezeti monitoringban és a precíziós gazdálkodásban tervezik hasznosítani ideiglenes ragasztóként.

Télen is van munka a kertben

A kerti munkákat télen sem lehet teljesen szüneteltetni, ilyenkor kell felkészíteni kertünket a tavasz érkezésére. Még akkor is, ha ez most még nagyon messzinek tűnik egyelőre.

Vetőmagszövetség: eredményes volt az országos ökobúza fajtakísérlet

Eredményes volt az országos ökobúza fajtakísérlet, amelynek keretében hét helyszínen összesen 21, az ökogazdálkodás számára ígéretes hazai és külföldi nemesítésű őszi búzafajtát teszteltek az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet és a Vetőmag Szövetség öko kisparcellás fajtateszt-hálózatában - közölte a szövetség az MTI-vel csütörtökön.

Növénykínzás 2: Nem tárgyak, élőlények!

Vásárlásaink során tapasztalunk jót és rosszat is. Élőlénynek tekintik a cserepes növényt, vagy puszta árucikként? Sorsára hagyják a polcra helyezés után, mint egy zacskó lisztet, vagy gondoskodnak az igényeiről? Erről kérdeztük az áruházláncokat.

A csallóközi nemesítés száz éve

Jövőre, 2022-ben ünnepli fennállása hetvenedik évfordulóját a sósszigeti nemesítés. A Csallóköz szívében működő nemesítőház tevékenységének bemutatását azonban mégsem 1952-ben, a ma is működő vállalat jogelődjének a megalapításával kell kezdenünk, sokkal korábbra, egészen az első világháború pokláig kell visszatekinteni.