Back to top

Határozottabban fel kell lépni a vizek nitrátszennyezettsége ellen

Noha az uniós nitrátirányelv 1991-es elfogadását megelőző helyzethez képest mind a felszíni, mind a felszín alatti vizekben csökkent a nitrátkoncentráció, a tagállamoknak határozottabban fel kell lépniük a vizek főként mezőgazdaságból származó nitrátszennyezettsége ellen - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Az uniós bizottság jelentése szerint a tagállamokban a felszín alatti vizek 14,1 százaléka a 2016-2019-es időszakban túllépte az ivóvízre meghatározott nitrátkoncentrációs határértéket. Az EU-ban a tengervizek 81 százaléka, a parti tengervizek 31 százaléka, a folyók 36 százaléka, illetve a tavak 32 százaléka eutrofikus, azaz elalgásodásra hajlamos.

Elmondták, a víz túlzott nitráttartalma káros úgy az emberi egészségre, mint az ökoszisztémákra, mivel oxigéncsökkenést és eutrofizációt idéz elő.

Ahol megtisztították a vizeket, javult az ivóvízellátás és gazdagabb lett a biológiai sokféleség, valamint kedvező változások mentek végbe a biodiverzitástól függő ágazatokban, például a halászatban és az idegenforgalomban is. A túlzott trágyázás azonban továbbra is problémát jelent - közölték.

Fotó: unsplash.com

Az uniós bizottság közleményében hozzátette: lépéseket fog tenni, hogy a tagállamok jobban megfeleljenek a nitrátirányelvnek, ez ugyanis elengedhetetlen az európai zöld megállapodás azon célkitűzésének teljesítéséhez, hogy 2030-ra legalább 50 százalékkal csökkenjen a tápanyagveszteség.

A mezőgazdaságból származó tápanyagszennyezés kezelését illetően Belgium, a Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország és Spanyolország néz szembe a legnagyobb kihívásokkal.

Emellett Bulgáriában, Cipruson, Észtországban, Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában és Romániában is vannak olyan területek, ahol sürgősen csökkenteni kell a szennyezés mértékét - tették hozzá.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

3 szuperélelmiszer, amit mindennap fogyasztani kellene 40 éves kor felett

Az egészséges táplálkozás legfontosabb célja, hogy a szervezetet olyan tápanyagokkal lássuk el, amelyekre a fejlődéshez szüksége van. És ahogy egyre idősödünk, bizonyos tápanyagok még inkább nélkülözhetetlenné válnak a jólétünkhöz.

Csökkent a kukorica ára Lengyelországban

Végéhez közeledik a szemes kukorica betakarítása Lengyelországban, mégsem felhőtlen a lengyel gazdák öröme, mert továbbra is nagy mennyiségű import kerül az országba Ukrajnából, ami a belföldi termés árát lenyomja.

A szántóföldi precíziós gazdálkodást népszerűsítették a Közép-Duna mentén

A precíziós gazdálkodás lehetőség: a gazdálkodás hatékonyságának növelésére, az inputanyagok optimális felhasználására, és mindezek eredményeként a vidék jövedelemtermelő képességének fokozására. A Bakodpusztai Gazdafórumon példákon keresztül és számokkal alátámasztva mutatták be a precíziós gazdálkodás előnyeit.

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.

Veszítenek illatukból a virágok

A növények többek között virágillattal vonzzák beporzóikat. Ám a hőmérséklet növekedésével veszíthetnek illatukból a virágok. Egy kutatócsoport 5 °C-os felmelegedést szimulált, és ennek több haszonnövényre és rovarfajra gyakorolt hatását tanulmányozta. A hatás a szamóca esetében volt a legerősebb.

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.

A szénapárolás árnyoldala

A forró gőzzel kezelt szénában nincsenek káros mikroorganizmusok, sőt, az apró részecskéket is megköti ez az eljárás, így az asztmás lovak evés közben nem szívják be a port a tüdejükbe, és nem okoz tüneteket. Azonban egy új kutatás szerint nem olyan egészséges ez a fajta takarmány, mint gondolták.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.