0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Ötből négy mezőgazdasági kkv több profitra számít

Gyümölcsöző időszaknak néznek elébe a mezőgazdasági mikro-, kis- és középvállalkozások saját meglátásuk szerint. A K&H agrárindexből kiderül, hogy szinte mindegyikük növekvő bevételre és nyereségre számít a következő egy évben, és beruházást is sokan terveznek. Nehézséget csupán a szakemberhiány jelenthet.

Kihívásokkal teli másfél évet tudhat maga mögött az agrárium a járvány, illetve az aszályok és fagyok okozta károk miatt. Az ágazat azonban tavaly mindezekkel együtt is rendre minden negyedévben jobban teljesített, mint az ipari és a szolgáltatási szektor. A jövővel kapcsolatban is nagyon pozitívak az ágazatban tevékenykedő kkv-k várakozásai, derült ki a K&H agrárindex legfrissebb eredményeiből.

A mutató -100 és 100 közötti értéket vehet fel, és most 33 ponton áll. Ennél magasabban éppen egy évvel korábban, 2020 második negyedévében volt, 42 ponttal.

Ez főként annak köszönhető, hogy e cégek 94 százaléka számít bevételei és 82 százaléka nyeresége növekedésére egyéves időtávon. Bevétel szempontjából ez 8,5, a profitnál pedig 5,1 százalékos átlagos emelkedést jelent.

A beruházások ideje következik a mezőgazdaságban

Pozitív fejlemény, hogy az emelkedő bevételek segítségével az agrárvállalkozások döntő többsége, 76 százaléka tervez különböző fejlesztéseket a következő egy évben. A legtöbben, a cégek 60 százaléka új gépek vásárlásában gondolkodik. A második legnépszerűbb beruházási cél az informatikai eszközök fejlesztése, amit minden ötödik cég tervez. „A mezőgazdasági cégek várhatóan már most erőteljesen elkezdenek felkészülni az EU-s Közös Agrárpolitika új ciklusára” – értékelte az eredményeket Tresó István, a K&H agrár üzletág vezetője.

„2023 után ugyanis jóval hangsúlyosabban fognak megjelenni a környezetkímélő szempontok, és ezeket az elvárásokat hatékony, az erőforrás-felhasználást csökkentő precíziós gépek és eszközök használatával lehet teljesíteni.

A következő másfél évben az ágazat vállalkozásainak meg kell teremteniük a fenntartható működéshez szükséges szakmai és technikai hátteret” – magyarázta a szakember.

Ez azt is jelenti, hogy még több képzett dolgozóra lesz szükség a szektorban. Nem mindenki tudja azonban könnyen megtalálni a megfelelő tudással rendelkezőket.

Az agrárcégek több mint negyede (26 százaléka) számolt be munkaerőhiányról,

és jelölte meg ezt a tevékenységét legerősebben akadályozó tényezőként, miközben 17 százalékuk szeretne felvenni új munkatársakat.

Támogatás és finanszírozás a szektorban

Nagy terhet vesz le az ágazat válláról, hogy az átálláshoz szükséges fejlesztéseket nem csak saját zsebből kell állniuk a gazdáknak. A három leggyakrabban említett lehetőség közül jelenleg a kkv-k 59 százaléka tervez pályázati forrásokat bevonni, jóval többen, mint az előző negyedévben (44%).

Önerőből szintén a cégek több mint fele szeretné finanszírozni működését vagy beruházásait (54%).

Hitelfelvételben pedig nagyjából minden harmadik agrár kkv (37%) gondolkodik. (A vállalkozások egyidejűleg többféle forrást is igénybe vehetnek).

Forrás: K&H sajtóközlemény