Back to top

1,5 milliárd Ft-os rendkívüli támogatás a nehéz helyzetben lévő kisebb borászatok számára

Október 18. és 26. között lehet igényelni a koronavírus-járvány okozta piaci zavarok miatt nehéz helyzetbe került borászatok számára azt a rendkívüli támogatást, amelynek 1,5 milliárd forintos keretét a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére a kormány biztosította az Agrárminisztérium számára.

A Covid19-világjárvánnyal összefüggő gazdasági hatások különösen sújtották a szőlő- és borágazatot, hiszen a turizmust, az éttermeket, a szórakozóhelyeket és a rendezvényeket érintő nehézségek a borfogyasztást is jelentősen mérsékelték nemcsak belföldön, hanem a világ minden pontján.

Az intézkedés célzottan azon kis és közepes méretű borászatokat támogatja vissza nem térítendő támogatás formájában, akik a saját maguk által megtermelt szőlőből bort állítanak elő, és akik zömében a vendéglátás és szálloda (HORECA) szektorba, illetve helyben, közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik termékeiket, hiszen a legnagyobb bevételkiesés őket érintette.

Egy kérelmező legfeljebb harminc hektár támogatható terület után nyújthat be támogatási kérelmet.

A támogatási összeg maximum 450 ezer Ft/hektár, amely összeget meg kell szorozni a HORECA/közvetlen értékesítés teljes értékesítéshez képesti arányával. Az a termelő jogosult a rendelet szerinti átmeneti támogatásra, aki, vagy amely a borászati termékeinek legalább 20%-át (mennyiségben) a 2018/2019. vagy a 2019/2020. borpiaci évben a fogyasztó részére közvetlenül a pincészetén keresztül, vagy valamely belföldi HORECA-szektorbeli vállalkozás részére közvetlenül vagy közvetetten értékesítette. E mellett azok számára, akik legkorábban 2018. augusztus 1-jét követően kezdték meg bortermelői tevékenységüket, a támogatás intenzitás hektáronként 90 ezer Ft.

A támogatás igényléséhez – a tavalyi évhez hasonlóan – első lépésként igazolást kell kérni a hegybírótól, majd a támogatási kérelmet a Magyar Államkincstárhoz elektronikusan lehet benyújtani október 18. és 26. között.

A Kincstár a szabályos igényléseket összesíti, és legkésőbb 2021. december 31-éig megállapítja és folyósítja a támogatás összegét.

A támogatásról bővebben a linken olvasható.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöldfelületek - Van hová fejlődni

Országosan kevés a zöldfelületekre vonatkozó statisztika, pedig számos uniós irányelv és stratégia kapcsolódik ezekhez az információkhoz. Ezért egy kutatás keretén belül szakemberek igyekeztek összegyűjteni azokat az adatokat, amelyekből kiderül, mennyire zöld az ország.

A duális képzés nehézségei

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara díszkertész alosztálya legutóbb az új szakképzési rendszer kapcsán ülésezett. A véleményalkotó eszmecserén az új szakképzési rendszer megálmodói, az annak keretében oktató intézmények vezetői, valamint az új képzésből kikerülő szakemberekre számító vállalatok képviselői egyaránt jelen voltak.

Tizenhároméves csúcson a búza ára

A termelők örülnek neki, hogy rekordot dönt a búza ára – de mi lesz a fogyasztókkal? A szerb kormány a maga módján próbálja kezelni a helyzetet. Idén a legjobban termő és a legjobb minőséget adó haszonnövények egyike volt a búza Szerbiában, a többi kalászos gabonafélével és az olajrepcével együtt. A tavaszi vetésű haszonnövények kivétel nélkül kevesebbet termettek a vártnál.

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

Bige László kartellezése megkárosította a magyar gazdákat

A magyar gazdák védelmében sajtótájékoztatót tartott Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs NAK elnök és Jakab István, a MAGOSZ elnöke november 29-én a Parlamentben. Az Agrárminisztérium jelenleg azon dolgozik, számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg a magyar gazdákat Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa.

91 éves az év jégkármérséklője

A megváltozott éghajlati viszonyokra nemcsak válaszokat kell találni, hanem segítséget is kell nyújtani a gazdáknak a káraik mérsékléséhez. Ennek érdekében az agrártárca több lábon álló kockázatkezelő eszközt működtet, ennek része az országos jégkármérséklő rendszer is.

Javában zajlik az őszi faültetési program a településeken

Országban minden településnek lehetősége van saját erdő létrehozására is, a támogatások kihasználhatósága érdekében a pályázat beadási határideje kitolódott 2022. december 31-ig - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken Dunabogdányban, a Településfásítási Program faültetésén.

Megjelent a vidéki turizmus fejlesztését támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás

Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás.

200 milliárd forintot is meghaladta az érdeklődés a precíziós mezőgazdasági pályázati felhívásra

A digitális megoldások széleskörű alkalmazása, a precíziós gazdálkodásra való áttérés az agrárium előtt álló nagy feladatok egyike. Az agrárgazdaságokat ebben segítő első pályázat a napokban zárult le, amelyet várhatóan a későbbiekben több is követ – mondta el Feldman Zsolt egy agrárdigitalizációval foglalkozó szerdai konferencián.

Határidő változás a termeléshez kötött anyatehén tartás támogatásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségnél

A Nébih felhívja azon állattartók figyelmét, akik igénybe kívánják venni a 2021-es támogatási évre az anyatehéntartás támogatást, a szaporítási eseményeket legkésőbb 2021.december 31-ig be kell jelenteniük a Termékenyítési Rendszerbe (TER). Ehhez gyors és biztos megoldást jelent a Nébih által üzemeltetett webENAR felület használata.