0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

6000 sertést „dobnak ki” a munkaerőhiány miatt

Több ezer sertés kényszervágására került sor az Egyesült Királyságban, mivel a Brexit és a COVID járvány következtében nincs elég mészáros illetve vágóhídi munkás.

A sertéstartók szövetkezete, az NPA (National Pig Association) jelentette be, hogy eddig 6000 sertést kellett levágni és maradványaikat megsemmisíteni, de várhatóan még több jószágra vár hasonló sors.

A szervezet munkatársa, Lizzie Wilson elmondta, hogy a sertéseket lelőtték, majd ártalmatlanították a tetemeket – írta a farminguk.com a Sky News-ra hivatkozva. Mivel a húst a munkaerőhiány miatt nem tudják feldolgozni, ezért a tetemeket elhamvasztják, ami óriási pazarlás.

A termelők már hetekkel ezelőtt figyelmeztették a kormányt, hogy a munkaerőhiány eredményeképpen a sertéseket nem tudták eladni, így a gazdák nyakán maradtak, takarmányozásuk pedig további többletköltséget eredményezett.

Wilson arra is felhívta a figyelmet, hogy

minél tovább marad megoldatlan ez a probléma, annál több állatot kell majd megsemmisíteni, mivel a gazdák egyre kétségbeesettebbek lesznek.

A szövetkezet ugyanakkor azt is elmondta, hogy az óriási léptékű kényszervágások ellenére van pozitív előrelépés is, mivel most már a kormányzaton belül a Kabinet Iroda is közvetlenül érintett lett a krízis megoldásában.

Október elején az NPA és a sertésfeldolgozók megbeszélésen vettek részt a Tesco korábbi főnökével, Sir Dave Lewis-zal, akit a kormány nevezett ki a jelenlegi ellátásilánc béli problémák megoldására.

„Határozottan változás zajlik” – mondta az NPA vezérigazgatója, Zoe Davis a BBC Radio 4 mezőgazdasági műsorában a megbeszélés után. Sikerült elérniük, hogy a szokásos Defra (Department for Environment, Food and Rural Affairs, Környezetvédelmi, Élelmiszeripari és Vidékfejlesztési Minisztérium) értekezletre a Kabinet Irodából is érkezett résztvevő.

Sok más agrárszervezet mellett az NPA is szeretné elérni, hogy bevezessenek egy 12 hónapos úgynevezett Covid-19 helyreállítási vízumot, amivel enyhíthetnék a munkavállalói hiányt.

MMG Direkt

Mi értelme az erdőknek? Milyen szolgáltatásokat nyújt egy erdő? Lokálisan vagy globálisan vizsgáljuk a fás területeket? Hogyan lehet évszázadokra előre megtervezi a fásítási programokat? Lomniczi Gergely erdőmérnökkel, stratégiai tanácsadóval beszélgetett Halmos B. Ágnes a Kistermelők Lapja főszerkesztője a sokoldalú erdős területeink fontosságáról.

youtube://v/vlqs3LQiyho

 

Forrás: farminguk.com