Back to top

Eladható ötletek

Magyarországon a földmérő, földügyi és térinformatikai technikusokat együtt képzik, oktatásuk egyik helyszíne a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikuma. Cifer Attila földtudományi mérnöktanár, térinformatikai tanár előadásában a térinformatika képzés újdonságaival ismertette meg a hallgatóságot az OMÉK rendezvényén.

Fotó: Dudás Ágnes
Az informatika területén nagyon gyors a változás, ezért a megjelenő tankönyvek szinte azonnal elavultak lesznek, a nyomtatott tankönyveket szinte nem is lehet naprakészen tartani, hallottuk. Ezért az új elképzelések szerint a tankönyvek helyett digitális tananyagok kerülnek a jövőben a tanulókhoz. A járvány miatt az oktatók új, kreatív feladatokkal teli digitális tananyagot fejlesztettek az elmúlt időszakban. Az oktatáshoz eszközökre is szükség van. A szoftverek egy része nyílt forráskódú, jogtiszta, de pályázat útján is tud az iskola más szoftvereket vásárolni.

Drónt is tudnak használni az oktatáshoz. Hiányzik viszont az intézményben a nagy mennyiségű adatot kezelő, grafikus memóriát igénylő eszközökhöz és technológiákhoz megfelelő hardver.

Az oktatók képzése sem maradhat el. Ezért néhány évvel ezelőtt egy alapítvány segítségével a térinformatikát oktató iskolák szaktanárainak együttműködésével kialakult egy olyan a közös digitális felület, aminek köszönhetően évről évre együtt frissítik a tudásukat. Létrehoztak egy digitális „faliújságot”, ahol a különböző iskolák bemutatják saját jó példáikat. Ez a Trello felület a földmérés és térinformatika terén jól működik, minden anyag, köztük lektorált tananyagok is felkerülnek oda, amit az oktatók fontosnak találnak.

Korszerű térinformatika

A tanulók az órákon való részvétel és a feladatok teljesítése mellett készítenek portfóliót is, amit korábban szakdolgozatnak neveztek. Önállóan kell megoldaniuk egy összefüggő, komoly feladatot a konzulens segítségével. A tanulók így nemcsak technikusi oklevéllel lépnek ki a munkaerőpiacra, hanem már referenciával is rendelkeznek.

Néhány ötletet a leadás után cégek megvásároltak, sőt van olyan is, ami már megvalósult.

A képességek és a készségek menet közben csiszolódnak. Fontos a kreativitás, hogy a diákok szabadon választhatják ki a témák közül azt, ami a legközelebb áll hozzájuk, és hogy olyannal foglalkozhatnak, amivel korábban más nem. Az önálló munkavégzésre rávezetés lényeges elem, és a tanulóknak el kell sajátítaniuk a projektszemléletet is, azt hogy, miként tudnak létrehozni egy összefüggő nagy művet. Mindig csoportban dolgoznak, az együttműködést a konzultációk és a felmérések során is meg kell tanulniuk. Mivel gyorsan változik a tudásanyag, elengedhetetlen a problémamegoldás, az újabb kihívások, technológiák megismerése. A terepen végezhető munka mellett az új technológiák megismerése és a szoftverekkel történő adatfeldolgozás világa ez, emelte ki az előadó.

Fotó: Dudás Ágnes

Cifer Attila ismertette néhány szakdolgozat témáját, eredményét. A precíziós mezőgazdaság témakörében az egyik tanuló digitális térkép alapú gazdálkodási naplót készített Nógrád megyében.

A GPS-szel meghatározott területről adatbázist hozott létre, majd web alapúvá fejlesztették a rendszert.

A gazdálkodónak nincs más dolga, mint a meglévő helyadatokhoz feltölteni a megfelelő információkat. Így térinformatikai rendszeren keresztül az Európai Unióval kompatibilis módon tudják az agrárkörnyezet-gazdálkodási naplót interneten keresztül kitölteni. Olyan sikeres volt az ötlet, hogy ma már működik olyan vállalkozás, ahol a többi gazdálkodónak kínálják ezt a lehetőséget. A környezetvédelem, természetvédelem területén egy diák hulladékgazdálkodási témával foglalkozott. Egy adatbázisban összegyűjtötte Nógrád megye összes illegális hulladéklerakóját koordinátákkal, nagysággal, és kiegészítette olyan adatokkal, hogy például vonal mentén vagy pontszerűen szennyező típusú a környezetszennyezés az adott helyen. Minden adatot összegyűjtött, amire az illegális hulladéklerakó felszámolásához szükség lehet. Nagyon sok tanuló érdeklődik az éghajlati kérdések iránt, említette az előadó. Az adatok feldolgozásán túl azokból következtetést is igyekeznek levonni a diákok, 3D-s, térbeli animációkat próbálnak készíteni. Volt olyan feladat, ahol egy diák a Gellérthegy széljárásra vonatkozó adatait felhasználva építészprogram segítségével épületrészeket igyekezett megtervezni, melyek védhetnek a széltől.

Egészségügyi térinformatikai rendszert készített egy másik diák Budapest 15. kerületében; megnézve, hogy hol milyen egészségügyi ellátás vehető igénybe.

Fotó: Dudás Ágnes
A létrehozott honlapon meg lehet találni, hogy a megjelölt betegségekre hol találunk a lakóhelyünkhöz legközelebbi orvosi ellátást abban a kerületben. Az infrastruktúra-fejlesztés témaköréből különösen a lakóhelyükhöz legközelebbiek érdeklik a diákokat. Szigetszentmiklós Bucka városrészének rossz vízelevezetésével foglakozott egy diák a portfóliójában. Végigszintezték az egész városrészt és bejelölték, hol vannak vízelvezetési gondok. Az önkormányzat műszaki osztályának dolgozójával együttműködve felvázolták, hogy hol lehetne új megoldásként csatornát, szikkasztóművet építeni. Az idegenforgalom is gyakori téma a szakdolgozatokban, több ötletet is megvettek már cégek. Egyik diák felvetette, hogy a városba érkező turistabuszok kevés budapesti látványosságot érintenek, ezért új útvonalat tervezett nekik megvizsgálva az utak és hidak tengelyterhelését, a fordulóköröket. A portfoliót az egyik busztársaság megvette.

Megújuló energetika témában szélerőművek lehetséges telepítési helyeit dolgozta fel egy szakdolgozat a meteorológiai szolgálat adatai alapján.

Ma olyan lehetőségek állnak a szakképzésben részt vevők rendelkezésére, amivel akár 3D-s megjelenítésre is mód van, valós méretek alapján lehet látványterveket, animációkat készíteni. A térinformatikai technikusok adatbázisokat építenek, adatokat gyűjtenek és értékelnek, digitális környezetben kipróbált 60-70-100 kísérletből következtetéseket vonnak le. Interaktív térképek formájában, mozgó adatokkal jelenítik meg az eredményeket. Segítséget tudnak nyújtani döntések előkészítésében, például a lehetőségek között megtalálni a környezetbarát és gazdaságos megoldásokat.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Körtekonferencia Hollandiában

Interpera néven rendeznek nemzetközi körtekonferenciát, hogy a termelők, kereskedők megvitathassák a körtetermesztés legújabb fejleményeit, latolgathassák az ágazat jövőjét, illetve a különböző műszaki és gazdasági kérdéseket.

A növényi élet és a hőmérséklet

A növények is válaszolnak a környezeti hatásokra, mindenekelőtt a gravitációra és a fényre, ezek irányítják a főtengelyük elhelyezkedését – noha vannak kivételek, mint a vízszintesen is növekedő gyökerek és hajtások. A fényt a zöld színtestek elnyelik, és összekapcsolják a különböző fotokémiai történésekkel.

A napraforgók titkos mintázata az aszály ellen is véd

Régóta tudjuk, hogy a virágok UV fény alatt teljesen máshogy néznek ki, mint ahogy az emberi szem érzékeli őket. Sok virágon "célkereszt" van, mely segíti a beporzásukat. Azonban néhány tudós a napraforgókat vizsgálva azt vette észre, hogy virágonként eltér a mintázat.

Olcsóbb permetezés okos-technológiával

Akárcsak a többi gazdálkodó, a floridai citrustermelők is mindenhol csökkenteni szeretnék költségeiket, ahol csak lehetséges. Jelenleg a Huanglongbing nevű betegség fenyegeti a leginkább az ültetvényeket, így az ellene használt növényvédő szerek, valamint a műtrágyák lehető leghatékonyabb kijuttatása a meghatározó a költségek lefaragásában.

Bizonytalanok a kertészek

Az elszabaduló energiaárak kétségtelenül érintik a holland kertészeket, így az uborkatermesztést is. Még a szakemberek szerint is nehezen jósolható azonban meg, hogy a drágulás mikor érezteti majd a leginkább a hatását.

Rovarokkal terjedő betegségek

A károsítók megfigyelése, a védekezés előrejelzése, a tervszerű megelőzés minden növénykultúra esetében alapvető feladat. A környezetkímélő növényvédelem alapja, hogy csak akkor védekezzünk a kártevők ellen, amikor azok valóban jelen vannak, illetve egyedszámuk jelentős. A megkésett, vagy éppen túl korai vagy pontatlan kezelés veszélyezteti az eredményességet.

Ködképzés mesterfokon

A ködképzők szinte megkerülhetetlen eszközökké váltak a kémiai és a biológiai növényvédelemben egyaránt. Segítségükkel munkaidőt és munkaerőt takaríthatnak meg a kertészek, ráadásul egyes készítmények ködpermetezővel történő kijuttatása gazdaságosabb és hatékonyabb a hagyományos permetezésnél.

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Tavaly novemberben tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, átlagosan 27,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az októberi 26,1 százalékos drágulás után.

Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig. A programnak köszönhetően idén összesen 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósulhat meg - jelentette be a minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Növekvő érdeklődés az erdei iskolákban

Csaknem 9 ezren vettek részt a NYÍRERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskoláinak programjain 2021-ben. A pandémia az elmúlt évben is hátrányosan befolyásolta az érdeklődést, de a látogatottság összességében mintegy 40 százalékkal haladta meg a 2020-as számadatokat.