Back to top

A madarak védelmében tűntek el az oszlopok

Kiemelkedő jelentőségű túzokvédelmi beruházást valósított meg az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft., amely keretében csaknem 30 km légvezetéket cseréltek le új, földkábeles áramhálózatra, az oszlopok egyikét pedig ünnepélyes keretek között bontották el Bugyitól délre.

Az eseményen Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, az Agrárminisztérium az E.ON Hungária Csoporttal és a nemzeti parkokkal együttműködésben

különös hangsúlyt fektet a nagytestű madarak védelmére, valamint a jelenleg ismert technológiák alkalmazása mellett az új, innovatív megoldások fejlesztését is fontosnak tartja.

Fotó: Agrárminisztérium
Ovádi Péter méltatta az E.ON Hungária Csoport elkötelezettségét, hogy a működési területén élő túzokállományra veszélyt jelentő legkritikusabb szabadvezetékeket földkábelbe fekteti, és hozzátette, nemcsak a társállatok, hanem minden állat élete számít, ezért is kulcsfontosságú az E.ON Hungária Csoport kezdeményezése. A miniszteri biztos örömét fejezte ki, hogy van olyan vállalat Magyarországon, amely célul tűzte ki az állatok védelmét, és a civil szervezetek összefogásával kizárólag madárbarát hálózatokat telepít. Ez is azt bizonyítja, hogy összefogással hatalmas fejlődés érhető el – tette hozzá Ovádi Péter.

A mintegy 645 millió forintos madárvédelmi beruházás keretében a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén 27,7 kilométer légvezetéket bontottak el, és 32,6 kilométer új, földalatti kábelt építettek ki helyette.

A teljes egészében természetvédelmi célok mentén tervezett és megvalósított átépítés része Ausztria és Magyarország közös, határokon átnyúló túzokvédelmi programjának, amelyet az Európai Unió támogat.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bölcs fákat mutatnak be

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége és a szlovák Narodny Trust tavaly indította el a Bölcs Fák – a történeti és gyűjteményes kertekben lévő matuzsálem fák megőrzése és vonzerejük növelése a zöld turizmus jegyében című kezdeményezését.  Közös munkájuk során támogatják az idős fák állapotának felmérését, a kiválasztott fák ápolását.  

A fiatalokat szeretnék az agráriumba csábítani

„Az előttünk álló kihívásokra a válaszok a tudásban, a tudományban keresendők és találhatók, ez az egyik legfőbb üzenete a pápai agrárexpónak. A generációk találkozása és annak a felismerése, hogy a tudásra, tudományos eredményekre a kihívásokra való küzdelemben szükség van és az jelenti a megoldást” – emelte ki megnyitó beszédében Nagy István agrárminiszter a XXV. Pápai Expo és Agrár Pikniken, pápán.

Közel ötvenezer facsemetével újabb Újszülöttek erdeje jött létre Baranyában

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. idén is létrehozott egy Újszülöttek erdejét. A közel öthektárnyi új erdőterület Szigetvár városhatárában, az Almás-patak mentén formálódik.

Megvan a miniszterek névsora

Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.

Megalakult az Országos Vadgazdálkodási Tanács

Május 11-én tartotta alakuló ülését az Agrárminisztériumban (AM) az Országos Vadgazdálkodási Tanács, amely kiemelten fontos szerepet játszik a vadgazdálkodási szakmapolitikai célok megfogalmazásában, a vadgazdálkodás, vadászati igazgatás és kutatás szakmai és érdekképviseleti szervezetek vadászati ágazatot érintő egységes álláspontjának megformálásában - tájékoztatta a tárca az MTI-t szerdán.

Súlyos a madárinfluenza helyzet: már Európában is felmerült a vakcinázás

Olyan sok baromfit kellett elpusztítani a madárinfluenza miatt, hogy néhány ország elindította a vakcinakutatást annak ellenére, hogy nem hozható kereskedelmi forgalomba az oltott állatok húsa, illetve közegészségügyi kockázata is lehet.

Mindannyiunk felelőssége a bánáti bazsarózsa védelme

Kevés az a Kárpát-medencében őshonos növényfajunk, amely impozáns és meglehetősen nagy virággal rendelkezik. Ezek egyik a Mecsekben valóságos mezőket alkotó bánáti bazsarózsa, amelynek Horvátországból való kipusztulása üzeni, óvnunk kell hazai állományát!

Mezőgazdasági pályázatfigyelő - 19. hét

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Vadon élő madárfajok gyűjteménye

Csaknem tíz évig tartó munka: tervezés, adatgyűjtés, adatfeldolgozás és -elemzés, írásos összegzés, lektorálás után elkészült Magyarország madáratlasza. A tavaly szeptemberben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gondozásában megjelent kiadvány összefoglalja a 2019 végéig hazánkban természetes módon előfordult 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket.

Hamarosan igényelhető kiskérődző állatjóléti támogatás

Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatók a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra felhívás vonatkozásában - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.