Back to top

A tiszta tehén projekt

Megkezdődhet a Bovaer nevű takarmány adalékanyag piaci forgalmazása, a szer a kérődző állatok metánkibocsátását csökkenti. Első körben Brazília és Chile adott zöld utat a terméknek.

A Bovaer a legújabban kifejlesztett takarmány adalékanyag tehenek és más kérődzők, például juhok, kecskék és szarvasok számára. A terméket a Royal DSM, a táplálkozás, az egészség és a fenntartható életmód területén tevékenykedő holland világcég fejlesztette ki és állítása szerint

napi negyed teáskanálnyi Bovaer tehenenként következetesen csökkenti a bélrendszeri metánkibocsátást: a tejelő tehenek esetében körülbelül 30%-kal, húsmarhák esetében pedig még ennél is nagyobb mértékben, akár 90%-kal is.

Az etetést követően azonnal kifejti hatását. Miután elnyomja a metántermelést a gyomorban, lebomlik a tehén gyomrában már egyébként is természetes módon jelen lévő vegyületekre.

A szer kifejlesztése, azaz a "Tiszta tehén projekt" 10 évig tartott és négy kontinens 13 országában, 45 gazdaságban végzett kísérletet és több mint 48 független tudományos folyóiratokban közzétett, szakmailag lektorált tanulmányt foglalt magában.

Az első hatósági jóváhagyásokat követően a DSM megkezdheti a metáncsökkentő adalékanyag piaci bevezetését. Első körben a brazil és chilei hatóságoktól kapott a cég forgalmazására vonatkozó engedélyt.

- A brazíliai Sao Paolo Állami Egyetemen (UNESP) 2016-2017-ben a Bovaerrel végzett marhahús-kísérlet a bélrendszeri metánkibocsátás akár 55%-os csökkenését mutatta ki, ami rávilágít a Bovaerben rejlő lehetőségekre a fenntarthatóbb szarvasmarhatartás érdekében, mondta Mauricio Adade, a DSM Latin-amerikai elnöke.

A fejlesztők rámutattak, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) nemrégiben kiadott, éghajlatváltozásról szóló jelentése hatalmas figyelmeztetés mindannyiunk számára a globális felmelegedés visszafordíthatatlan erejéről. A tanulmányban az is szerepel, hogy a metánkibocsátás gyors csökkentése rövidtávon csökkentheti a globális felmelegedés ütemét, és pozitív hatással lehet a levegő minőségére.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/agriland.co.uk

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szakállas történet

A lovak, mint növényevő állatok az évezredek során sokféleképp alkalmazkodtak ahhoz, hogy elmeneküljenek a ragadozók elől és túléljenek a vadonban.

Mire érdemes figyelni? - Források gazdálkodóknak

Az év elejétől számos új támogatási forma áll a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, emellett újra elérhetővé válnak már ismert pályázati lehetőségek is.

A kisállattápok ökológiai lábnyoma

Az Egyesült Királyság területének a kétszeresét kitevő termőföldet használunk kisállateledelek előállítására, számították ki brit kutatók. Az éves kisállateledel-forgalom szénlábnyomának elemzéséből az is kiderült, hogy ennek a mennyiségnek az előállítása során több üvegházhatású keletkezik, mint sok ország – például Mozambik vagy a Fülöp-szigetek – kibocsátása.

Türelem és fokozatosság

A Vas megyei erdők mintegy felét, az Országos Erdőállomány Adattár szerint 44 145 hektár faállománnyal borított területet a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezeli. Az erdők zöme a nyugat-dunántúli tájcsoportban terül el, amelynek jellemző erdészeti tájai a turisták körében is ismert Kőszegi-hegység, Alpokaljai dombság, Sopron–Vasi-síkság, Kemeneshát és az Őrség.

Emésztőrendszer és B12-vitamin-termelés

Egy pohár tej a felnőttek számára ajánlott napi B12-vitamin-bevitel nagyjából 46 százalékát tartalmazza. Egy kanadai kutatócsoport megvizsgálta, hogy mi minden befolyásolja a tehéntej B12-vitamin-tartalmát, és hogy miként lehetne optimalizálni és stabilizálni a vitamin mennyiségét annak érdekében, hogy minél jobb hatással legyen a tej az emberi egészségre.

Megtartani minden áron - Párizsi Mezőgazdasági Kiállítás 2022

A szervezők úgy döntöttek, hogy a 2022-es SIA mezőgazdasági kiállítást az eredetileg tervezett időpontban, 2022. február 26. és március 6. között, a COVID helyzet ellenére is megtartják.

Őshonos fajták gazdasága

A Keszler Családi Gazdaság nem más, mint egy jókora, régimódi „falusi hátsó udvar” – mintegy háromszáz „lakóval”: marha, mangalica, juh, kecske, liba, tyúk és társaik élnek itt. Szintén érdemes megemlíteni a gyümölcsöst, mert őshonos magyar barackfajták is vannak benne, vagy az Otellóból és Izabellából álló „szőlőbirtokot”.

Befejeződött a LABOR rendszer fejlesztése

A 2022. január 1-jén átadott utolsó funkciókkal lezárult az állategészségügyi diagnosztikát kiszolgáló LABOR rendszer kialakítása és üzembe helyezése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2021. július 1-jétől több lépcsőben hajtotta végre az ágazat ügyviteli rendszerének átvezetését a digitális térbe.

A napraforgók titkos mintázata az aszály ellen is véd

Régóta tudjuk, hogy a virágok UV fény alatt teljesen máshogy néznek ki, mint ahogy az emberi szem érzékeli őket. Sok virágon "célkereszt" van, mely segíti a beporzásukat. Azonban néhány tudós a napraforgókat vizsgálva azt vette észre, hogy virágonként eltér a mintázat.

A klímaváltozás gyorsítja az evolúciót: így alkalmazkodnak a tölgyek

Az emberi hatások miatt felgyorsult klímaváltozás egyik fő problémája, hogy a fák képesek-e elég gyorsan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Francia, svéd és kínai kutatók tanulmányozták a tölgyeket három különböző franciaországi erdőben három évszázadra visszamenőleg, a legutolsó kis jégkorszaktól egészen az ember okozta globális felmelegedésig.