0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Adománykonvoj hívta fel a figyelmet az élelmezési világnapra

Élelmiszeradománnyal megrakott kamionkonvoj hívta fel a figyelmet pénteken az élelmezési világnapra Budapesten, a világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezte 16. alkalommal.

A konvoj magyar és nemzetközi élelmiszeripari és -kereskedelmi cégek által biztosított mintegy 33 tonnányi rakománnyal haladt át Budapest történelmi belvárosán. A Hősök terén megállva a két szervezet képviselője, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megbízottja felvázolták az élelmezési rendszerek előtt álló kihívásokat és lehetséges megoldásaikat – közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken az MTI-vel.

A rendezvény célja a kézzelfogható segítségnyújtáson túl az élelmezési világnap idei témájára való figyelemfelhívás volt, amely a fenntarthatóság érdekében az élelmiszer-ellátási rendszerek átalakítását és ezen belül is az élelmiszerpazarlás csökkentését sürgeti.

A lakosság nap mint nap hatalmas mennyiségű élelmiszert dob kukába, annak ellenére, hogy világszerte emberek milliói éheznek, és szorulnak az élelmiszerbankok, vagy más szervezetek segítségére.

„A tények egyértelművé teszik: az élelmiszertermelés és -fogyasztás jelenlegi állapotában amellett, hogy hozzájárul a klímaváltozáshoz, nem biztosít mindenki számára hozzáférést elegendő és megfelelő minőségű élelemhez. Ahhoz, hogy globális és nemzeti szinten egyaránt csökkenteni tudjuk az egyenlőtlenségeket, és garantálhassuk, hogy 30 év múlva a 10 milliárdra nőtt globális népességszámot is képesek leszünk élelmezni, az agrárélelmezési rendszereink átalakítására van szükség” – idézi a közlemény Vlagyimir Rahmanyin, a FAO főigazgató-helyettese, közép-ázsiai és európai képviselője szavait.

„A fenntartható fogyasztás alapvető problémája az élelmiszerpazarlás. Magyarországon csak a háztartásokban évente mintegy 600 ezer tonna élelmiszer kerül a szemétbe.

Az Agrárminisztérium és a NÉBIH legfontosabb célja, hogy ezt a mennyiséget csökkentsük, tegyünk a tudatos fogyasztói szemléletformálásért.

Célunk, hogy 2030-ra ez a mennyiség mintegy 50 százalékkal csökkenjen, amit csak közösen, társadalmi összefogással tudunk elérni” – mondta Helik Ferenc, a NÉBIH elnökhelyettese.
„Globálisan az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada veszendőbe megy. Ebben a pazarlásban a mezőgazdasági termelőknek, a feldolgozóknak, a kereskedelemnek és a háztartásoknak is komoly szerepe van. Az Élelmiszerbank évente 8 ezer tonna élelmiszerfelesleget ment áruházakból és élelmiszergyártóktól, amit rászorulók között osztunk szét. A háztartásokban keletkező feleslegeket azonban csak széleskörű összefogással, tájékoztatással és szemléletváltással lehet csökkenteni” – hangsúlyozta Szabó Szilvia, az Élelmiszerbank ügyvezető igazgatója.

Az élelmezési világnap egy 150 országot felölelő összefogás, amelynek célja a döntéshozók és a közvélemény figyelmét ráirányítani az emberiséget sújtó éhezésre, ösztönözni az élelmezési problémák megoldására. A világnap idei mottója, „a tetteink alakítják a jövőt” is azt hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóbb közös jövő alapjait csak együtt tudjuk lefektetni.

Forrás: MTI