Back to top

Afrikai sertéspestis - 1,2 millió vaddisznót lőttek ki eddig Lengyelországban

Az elmúlt években a vadászok 1,2 millió vaddisznót lőttek ki a vadászati tervek részeként az egészségügyi vadászatok során Lengyelországban. Az illetékes hatóságok bejelentették a vadászat folytatását, és a vadászok várhatóan több járásban az összes vaddisznót kilövik.

Nagy vita övezi Lengyelországban az afrikai sertéspestis (ASP) kezelését, azon belül is a vaddisznók kilövésével kapcsolatos intézkedéseket.

A különböző fórumokon gyakran elhangzik, hogy a vaddisznó az ASP terjedésének vektora. De nem csak ez lenne az egyedüli megoldás, mondják az ellenzők, a védekezésben kulcsszerepet játszik a biológiai biztonság betartása is.

Sajnos ennek hiánya gyakran a vírus terjedését okozza. Voltak olyan területek, ahol nem jelentették az ASP miatt elhullott vaddisznókat, és a vírus hirtelen megjelent a gazdaságokban.

Azok, akik a vaddisznók kiirtását szorgalmazzák, gyakran idézik példaként Dániát, ahol a teljes vaddisznóállomány kilövésével sikerült megbirkózni a problémával. Ez a lengyel szakértők szerint viszont rossz példa, mert Dániában gyakorlatilag nincsenek erdők, és a teljes állomány kilövése előtt csak néhány száz vaddisznó élt ott. A lengyelországi természetes körülmények között lehetetlen az összes vaddisznót megszámolni vagy mindet kilőni.

Ezen állatok teljes populációjának kiirtása a természeti környezetre nézve is katasztrofális következményekkel járna.

Ennek ellenére a hatóságok bejelentették, hogy felgyorsítják a vaddisznók kilövésének folyamatát. Országosan hét járást jelöltek ki, ahol a vaddisznó állományt teljes egészében kiirtják. Azokra a körzetekre összpontosítanak, ahol a legnagyobb sertéstenyésztő központok találhatóak.

Forrás: 
farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Vásárhely számokban

3 nap, 17 hektár, 233 tenyészállat kiállító, 217 ipari cég, 55 293 látogató – ezekkel a számokkal jellemezhető a 29. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.

Majomhimlő: minden, amit az európai vírusról tudni lehet

Az először az Egyesült Királyságban és Portugáliában észlelt majomhimlőjárvány Spanyolországban is elterjedt, miután nyolc férfi az országban a vírusfertőzéssel összeegyeztethető tüneteket mutatott - derül ki a The Guardian cikkéből.

Miniuborka négy hektáron

A Bécs Donaustadt nevű városrészében található Gartenbau Flicker GmbH Ausztria legnagyobb mini­uborka-termesztője, összesen 42 ezer négyzetméter üvegházi felületen szednek miniuborkát, snack­uborkát és egyéb uborkakülönlegességeket.

Túlsúlyos Európa

Olaszország egyike azoknak az országoknak, amelyek híressé tették az egészséges és könnyű mediterrán étrendet. Egy nemrégiben készült tanulmány azonban kimutatta, hogy az olaszok fele elhízással vagy túlsúllyal küzd. Nem jobb a helyzet a többi mediterrán országban sem.

Laboratóriumi szalonna vöröshús-allergiára?

Gyógyhatású szalonna? Nem feltétlenül disznóság. Ugyanaz a laboratórium, ahol genetikailag módosított sertést állítottak elő emberi transzplantációra szánt szervekhez, váratlanul előlépett sertéstermék-szállítóvá olyanok számára, akik egy különleges, kullancs okozta vöröshús-allergiától szenvednek. Máris sok betegen tesztelték a laboratóriumban előállított exkluzív szalonnát.

A chilei fütyülőréce

A közepes testalkatú chilei fütyülőréce (Mareca sibilatrix, korábban Anas sibilatrix) Dél-Amerika déli részén elterjed faj, elsősorban Chiléből származik, de Argentína, Paraguay, Uruguay, Chile, a Falkland-szigetek, Déli-Georgia és a Déli-Sandwich-szigetek területén is él. Őshazájában intenzíven vadászott faj, állományai azonban stabilak, így nem tartozik a veszélyeztetett madarak közé.

Nagy állományok fejése – még mindig a karusszel a nyerő

Jászladányban, a Jászföld Zrt. tehenészeti telepén jártunk. Az 1200-as holstein-fríz telepi létszámból 1030-1040 tehenet fejnek. Az út túloldalán levő istállóban növendékek és szárazon álló tehenek élnek. Összesen 2450 szarvasmarha található a telepen, a számuk a tervek szerint a jövőben tovább növekszik. A cél a legalább kétezres fejőstehén-létszám, amit az új fejőház kapacitása is elbír.

Nagy István: „Munkánk most valóban a termőföldtől az asztalig fog terjedni”

Nagy István a jelenlegi kormányalakítás után is az agráriumért felel, ezért a Fenntartható Fejlődés Bizottsága és a Mezőgazdasági Bizottsága előtt is referálnia kellett. Kinevezése előtti mindkét meghallgatásán hangsúlyozta, hogy az Agrárminisztérium tevékenységét a jövőbe mutató megoldások fogják meghatározni.

Elővigyázatosan a borsodi erdőkben!

A kullancsok jelenléte a felkészületlen túrázót akár el is tántoríthatja a szabadtéri programoktól. Ennek azonban nem kell így lennie, felkészüléssel és tájékozottsággal nem kell tartani a vérszívóktól.

Az USA 2,5 milliárd dollárt különít el a globális gabonaellátás biztosítására

Az Egyesült Államok elkülönít 2,5 milliárd dollárt az ukrajnai háború miatt veszélyeztetett globális gabonaellátás biztosítására - jelentette be Tom Vilsack amerikai mezőgazdasági miniszter május közepén Varsóban.