Back to top

Már októberben megkezdődik a tejtermelést segítő támogatások kifizetése

A takarmánypiaci helyzetre való tekintettel az Agrárminisztérium intézkedett a tejágazat számára biztosított 30 milliárd forint célzott támogatás mielőbbi kifizetése érdekében – közölte Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a tejtermelés a magyar mezőgazdaság egyik legjelentősebb ágazata, 2020-ban már meghaladta az 1,9 milliárd litert az éves termelés, a tejtermékek exportja pedig elérte a 124 milliárd forintot.

A tejimport elmúlt években történt visszaszorítása és a hazai piac bővülése komoly lehetőséget teremtett a szektornak, az egészséges és biztonságos magyar tejből és tejtermékekből az önellátottság így már lassan megközelíti a 100 százalékot – tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy az ágazat több mint 3.300 árutermelő gazdálkodónak és csaknem 12 ezer alkalmazottjuknak ad megélhetést, a ráépülő tejfeldolgozásban pedig mintegy 6700 fő dolgozik.

Hangsúlyozta, a Magyar Államkincstár a nemzeti költségvetésből finanszírozott átmeneti nemzeti támogatási jogcímen a tervek szerint október végéig egy összegben kifizeti az így folyósítható 9,7 milliárd forint teljes egészét. A tejhasznú tehén termeléshez kötött támogatás esetében az év végéig 20,5 milliárd forint kifizetésével számolhatnak a gazdálkodók. Így a tejhasznú tehén támogatás 85%-a az uniós kifizetési határidőhöz képest mintegy fél évvel korábban érkezik meg az érintettekhez. A tehenenkénti támogatás mintegy 112 ezer forint lehet. Ezen felül az ágazatban tevékenykedő gazdák számára a területalapú támogatások és a zöldítés előlegfizetése is megindul – emelte ki a tárcavezető. Az Agrárminisztérium a szektor stabilitásának megőrzését reméli a kifizetések biztosításától.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A kocák sem isznak eleget

Emésztési problémák miatt a kiszáradás nemcsak a malacokat, hanem a kocákat, kocasüldőket is veszélyeztetheti. Ennek számos élettani oka van, ám a malacok hasmenése például nem ok, hanem következmény. Mézes Miklós, a MATE professzora ezeknek az emésztés-élettani folyamatoknak a hátterét világította meg a Sertésegészségügyi Akadémia webináriumon a közelmúltban.

A mezőgazdaságról Bálványoson

Július 19–24. között tartották Tusnádon a 31. a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, közismert nevén a Tusványost. Idén több mint 400 programmal, tizenegy koncerttel és sok más kikapcsolódási lehetőséggel várták a látogatókat.

Aszály a köbön

Az utóbbi egy hónapban több mint húsz trópusi nap volt a Vajdaságban, amikor a hőmérséklet meghaladta a 30 fokot. Április óta elkerülik a térséget a nagyobb kiterjedésű esőfelhők, csak lokális jellegű záporok áztatták a földet. Ennek eredményeként térségenként és határrészenként igen eltérő képet mutatnak a vetések.

Újra mentes az ország a madárinfluenzától és már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától való mentességét. Tekintettel a járványügyi helyzet kedvező alakulására az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó rendelkezését, azonban a megelőzést segítő előírások betartása, a fedett helyen történő etetés és itatás a jövőben is országszerte kötelező.

Égető kérdés: lesz-e elég tűzifa?

„Ha az újság ír róla, nagy lesz a kereslet, ha pánikot keltenek, még nagyobb.” Így összegezte véleményét a kérdésre egy fővárosi tűzifakereskedő, aki nem akart névvel nyilatkozni a témáról.

Hétszáz bejelentés egyetlen kárbecslőnek

Mintegy egymillió hektár szántóterületet érint az idei, rendkívüli aszály az országban. A szaktárca, illetve a veszélyhelyzeti operatív törzs több intézkedést is hozott már a gazdálkodók érdekében, egyebek mellett a kárelőleg eszközének alkalmazásával a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött.

Őshonos magyar halfajok tenyésztését tökéletesítették

Három őshonos magyar halfajta, a ponty, a süllő és a harcsa tenyésztéstechnológiájának komplex fejlesztését végezte el csaknem egymilliárd forint európai uniós támogatással az ország vezető mezőgazdasági kutatóintézményeit magában foglaló konzorcium - közölte Horváth Ákos projektvezető szerdán az MTI-vel.

Az idő dönti el, mi lesz a csikóinkból

A Bükk-fennsíkon Csipkéskút és Szilvásvárad az 1950-es évek elejétől adnak otthont Európa kultúrtörténeti örökségének minősülő lófajtájának, a lipicainak. Az 1850 óta tenyésztett lipicai az angol- és az arab telivér mellett a világ egyik legrégebbi kultúrlófajtája, amely az alapító törzstenyészet helyszínéről, a mai Szlovénia területén lévő Lipicáról kapta a nevét.

Értékelik a rendkívüli intézkedéseket a gazdák

Az agrárium gyors megsegítésére öt pontból álló intézkedési tervre tett javaslatot az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter augusztus 1-jén. Növénytermesztőket és állattenyésztőket kérdeztünk: mivel tudnak és akarnak élni a lehetőségek közül.

Új vírus okozta zoonózist azonosítottak Kínában

A Langja névre keresztelt vírus nem most bukkant fel először, de csak múlt héten azonosították hivatalosan. Valószínűleg a cickányok a természetes hordozói, de kecskékből és kutyákból is kimutatták már, és több tucat embert fertőzött meg eddig.