Back to top

Borexport: új utak a fellendülésért

A jó adottságok nem elegendőek, a lehetőségeket aktívabban formálva és kihasználva kell tenni a nagyságrendileg jóval erősebb magyar borexportért – emelte ki Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a szakértőkből és borászokból álló szekszárdi kerekasztal-beszélgetésen.

Bencsik Dávid három főbb területet említett az exportnövelés kulcsaként: a magyar bor, mint márka erősítését a külpiacokon, a nemzetközi piacokon is versenyképes szőlőfajtákból készült borokkal való, minél egységesebb célpiaci megjelenést, valamint a magyar szőlészeknek és borászoknak nyújtandó támogatások rendszerét. A tanácskozáson elhangzott:

a kiemelkedő új-zélandi és osztrák borsiker-széria magyar viszonyokra adaptált megvalósítása nem az álom kategóriájába tartozik.

Bencsik Dávid úgy fogalmazott, hogy a magyar borexport dinamizálása érdekében a hozzánk hasonló méretű országok jó gyakorlatait érdemes megnézni, ugyanis léteznek nemzetközi programok, kiemelkedő sikerek, amelyek kiváló például szolgálhatnak számunkra. Ilyen például Új-Zéland és Ausztria „borforradalma”. A tanácskozáson szintén résztvevő agrárpiacért felelős helyettes államtitkár, Tarpataki Tamás megemlítette, hogy sikerült megállítani a tíz évvel ezelőtt még jelentős borimport növekedést, és ezzel együtt nőtt a hazai bortermékek exportja. A 2020-as év rekordévnek számított, ekkor a túlnyomórészt szomszédos országokba és az EU területére irányuló borexport volumene elérte az 1,3 millió hektolitert. A további exportértékesítés érdekében kormányzat rövid és hosszútávú célja a segítségnyújtás a termelők részére.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek a brandépítés fontosságában és a sikeres szőlőfajták használatában. Mint elhangzott, elengedhetetlen a legjelentősebb exportpiacok hosszútávú stratégiai kiválasztása, de fontos a pályázati támogatások szakszerű felhasználása is.

A konferencián részt vett számos neves borász konkrét javaslatot is tett.

Meggyőződésük, hogy a bormarketinget tovább kell fejleszteni az „életérzés-kommunikáció” mentén, el kell érni, hogy az export marketing-kommunikációban résztvevő termékek a célpiacokon valóban jelen legyenek, össze kell fogni a magyar és külföldi hallgatók bevonásával szerveződő magyar egyetemi nagyköveti programok megvalósításáért, valamint erős jelenlétet kell biztosítani a jelentősebb borversenyeken.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az élelmezésbiztonságról egyeztettek az uniós agrárminiszterek

Az Európai Uniónak erkölcsi és gazdasági kötelessége, hogy növelje mezőgazdasági termelését, ehhez azonban elengedhetetlen a termelés csökkenését eredményező intézkedések újragondolása – mondta Feldman Zsolt Brüsszelben. Az orosz-ukrán háború miatt kialakult agrárpiaci és élelmezésbiztonsági válságról egyeztettek az agrárminiszterek.

Tisztújítás a Magyar Bor Akadémián

A Magyar Bor Akadémia megválasztotta új elnökét, az elnökség tagjait.

A Magyar Bor Akadémia életműdíjasa: Kállay Miklós

Idén már negyedik alkalommal adták át a Magyar Bor Akadémia Életműdíját, melyet Kállay Miklós, professzor emeritus vehetett át.

Nemes borok a gyógyítás szolgálatában

Robert luxemburgi herceg több ezer rendkívül ritka palack bort ad el a gyűjteményéből, hogy a mitokondriális betegségekben szenvedők gyógyítására létrehozott alapítványát támogassa az árverésen befolyt összeggel. A becslések szerint az adomány értéke meghaladhatja a 2 millió dollárt.

Kórokok a szőlőn: Mi okozhatja?

A szőlőnövényen a vegetációs időszakban a zöld részeken, a téli, metszési időszakban a fás részekben figyelhetünk meg elváltozásokat, amelyek lehetnek biológia eredetűek vagy a környezeti tényezők által előidézett kárképek. A különböző tünetek diagnosztizálása és a kórokok felismerése nem könnyű feladat, hiszen a megjelenésük alapján könnyen összetéveszthetők.

Mindenkinek ajánlott laboratóriumi vizsgálat

A laboratóriumi levélminta-vizsgálatok bizonyos támogatások esetén kötelezőek, és azok a kertészek is hasznos információkhoz jutnak az eredményekből, akiket semmi sem kötelez az elvégeztetésükre. Az elszabadult műtrágyaárak miatt az eddiginél is fontosabb, hogy a kívánt hozamokhoz elegendő, de a szükségesnél nem több tápanyagot adagoljanak a termelők.

Kiemelten fontos a biológiai sokféleség megőrzése

Az Agrárminisztérium kiemelten fontos kérdésként kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, gazdag természeti értékeink, a vadon élő élővilág és természetes élőhelyeinek védelmét - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel a biológiai sokféleség nemzetközi napja alkalmából.

Éjjel-nappal Somló, ahol 47 pincészet borai mutatkoznak be 30 helyszínen, 2 nap és 1 éjjelen át

Még soha nem kóstolhattak az érdeklődők annyiféle vulkanikus bort a Somlón, mint amennyit idén kínálnak a helyi és a vendég pincészetek, június 17. és 19. között. A Somlói Éjszakai Pincetúra a régió legnagyobb szabadtéri boros-borszakmai eseménye, amely idén kétnapos kulturális fesztivállal egészül ki. A Somló Fesztivállal hagyományt szeretnének teremteni a helyi szervezők.

Levéltetvek mindenütt – Növényvédelmi előrejelzés 21. hét

A kórokozóknak kevésbé kedvezett az utóbbi napok időjárása, a rovarkártevők többsége viszont gyors szaporodásnak indult. Különösen a levéltetvek jelenléte feltűnő, némely növényen aggasztó méreteket ölt.

Hajnalig nyitva a Szent György-hegy

Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy: június 11-én közel 20 helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal. A házigazdák zenével, finom falatokkal készülnek, de lesz túra és játék is. Olyan pincék is kinyitnak ilyenkor, amiket egyébként nehezebb felkeresni.