0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Keresett a szerb szeder

Míg sok áfonyaforgalmazó továbbra is Chilére, Spanyolországra, valamint Peru-ra összpontosít, Szerbiában robbanásszerűen megnőtt a bogyós gyümölcsűek iránti érdeklődés. Már nemcsak a szomszédos európai országok, hanem a tengerentúli kereskedők is érdeklődnek a szerbiai termelés iránt.

Anneliese Vollweiler, az Anevo Trading GmbH kereskedelmi cég vezetője szerint a bogyósok ára Szerbiában soha nem volt még ilyen magas, ugyanez vonatkozik a többi gyümölcsre is. Különösen a fagyasztott termékek drágultak. Példaként említette, hogy

a szeder kilogrammját tavaly 1 euróért kínálták, ma pedig 3,8-4 euróért. A szilva ára az előző évinél körülbelül 30 százalékkal magasabb, 1 euró a piacon, a kajszi pedig 2 euró.

Vollweiler azt is elmondta, hogy bár az idei szélsőséges időjárás nagyban befolyásolta a szerbiai termelést is, van elegendő gyümölcs, a kertészek pedig várják az USA, Ausztrália és Japán kereskedőinek érdeklődését is. A magas szerbiai árszintet várhatóan Lengyelország és Ukrajna árai is követni fogják. A chilei erdőtüzek miatt a dél-amerikai országban rossz volt a termés, ezért az USA máris nagy érdeklődést mutat az európai gyümölcs, különösen a bogyósok iránt. Bár most nagyon kedvező a piaci helyzet,

hosszabb távon Vollweiler tart attól, hogy esnek majd az árak, mivel sok ágazaton kívüli, például építőipari befektető érdeklődik a bogyósok telepítése iránt a profit reményében.

Ha túlkínálat alakul ki, akkor az néhány éven belül lenyomja az árakat. Erre már a múltban is volt példa, a szeder és a málna esetében.

Forrás: freshplaza.de/Kertészet és Szőlészet