0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Lelket ápol, aki kertet művel

Lassan vége az idei szezonnak a kertben, a vérbeli hobbikertész azonban már lélekben a tavaszra készül. Nekik is hasznos volt Sipos József növényorvos jó tanácsokban bővelkedő, de könnyed hangvételű előadása. A nagymamája „boszorkányfüzetéből” is megosztott néhány praktikát.

– Ha szeretetet vetsz, szeretetet aratsz. Ezt mondta mindig az édesapám, ezt a hitvallást követem, a munkám során is igyekszem  szem előtt tartani – egyebek mellett erről beszélt Sipos József növényorvos a hódmezővásárhelyi könyvtárban. Hobbikertészek, a kertészkedés iránt érdeklődők kaphattak egyrészt egy kis ízelítőt az ismert szakember családi indíttatásából, másrészt hasznos tanácsokat a következő szezonra.

Sipos József a munkájával részben a tavaly elhunyt Bálint György szellemiségét is tovább kívánja éltetni. Három évvel ezelőtt személyes találkozóra invitálta Bálint gazda a ma már Sipos gazdaként is ismert Csongrád-Csanád megyei növényorvost, osztotta meg a meghatározó emléket.

Arról pedig már az előadás elején biztosította a közönséget: nem a kert mérete a döntő, a kisgyerekeket is úgy szokta bátorítani, ha van egy cserép viráguk, akkor már bátran tekinthetik magukat kertésznek.

– Hiszen a lényeg, hogy lássák, amint egy magból növény ered, majd fejlődésnek indul. Ahogy velem annak idején az édesapám, ugyanúgy minden gyerekkel meg kellene ismertetni ennek a csodáját. Az élet mindenhol ott van, akár a járda repedéseiből is virág fakad. Hiszek abban, hogy a növényeknek lelke van, és viszonzásként gyönyörködtetik az ember lelkét – mesélt a hitvallásáról. Ha csak egy erkélyünk van, akkor sem szabad csüggedni, kertészkedni nem csak vízszintesen lehet, biztatott mindenkit. Ekkor az edényeket felfüggesztve, lépcsőzetes állványra helyezve alakíthatjuk ki a mini kertünket.

Nem fogjuk megbánni, mert a kerttel való foglalkozás lelassítja az embert, és „miközben a test dolgozik, az illatok elvarázsolják a lelket”.

Sajnálatos, hogy a modern kor embere mennyire eltávolodott a természettől, mutatott rá. Régen a körülöttünk lévő világ jeleiből olvastak. Sipos József elmondta, a nagyapja a Tisza és a Maros vízállását figyelte, ebből következtetett a talaj kapillárisaiban lévő víz mennyiségére.

Ő igyekszik ezt a tudást tovább éltetni, olyannyira, hogy a nagymamája által ráhagyományozott „boszorkányfüzet” lapjain összegyűjtött praktikákat szinte nap, mint nap alkalmazza.

Ezek közül számosat megosztott a hallgatósággal. A világ több táján ismert „három nővér” ültetési módszeren – amikor a kukorica szolgál „karóként” a bab számára, a tök pedig árnyékot vet, hogy ne száradjon ki a talaj – kívül azt is megismertük, hogy

  • a 20 percre langyos kamillateába áztatott, majd azonnal elültetett magot így lehet tisztítani, fertőtleníteni
  • az összetört, egy hétig áztatott tojáshéj vize a kalciumtartalma miatt javítja a talajadottságokat
  • 70 dekagramm hámozatlan, aprított fokhagyma 10 liter vízbe áztatva szamócaatka és gombásodás ellen jó
  • a nagy terméshozamú hibridek helyett szabadbeporzású tájfajtákat érdemes ültetni, mert bár ezek kisebbek, de ellenállóbbak
  • földibolha ellen a káposztaágyások mellé ültessünk csalogatónövényként kerti zsázsát.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu