0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Még októberben is terem a magaságyásunk

A kiadónk udvarán tavasszal létesített magaságyás még így októberben is bőségesen terem. Mostanra felkerült rá egy tábla is: "Gyurka bácsi emlékére" felirattal, a tavaly júniusban elhunyt Bálint György emlékére.

Az időjárás kezd ősziessé válni, de valószínűleg az első fagyokig „működőképes” lesz kiadónk magaságyása. Még mindig rengeteg paradicsom terem rajta, de paprika is kerül innen a fazékba. A fűszernövények közül a zellerlevél, a metélőpetrezselyem, a snidling is folyamatosan szedhető, valamint az „After Eight” fajtájú menta is jól érzi magát e minikertben.

A magaságyások esztétikusak, és praktikusak is, hiszen gondozásuk egyszerűbb, mint talajszinten gazdálkodni, mert nem kell a földig hajolni gyomláláskor, ültetéskor…

Egyre több kiskertben kapnak helyet, lévén egy díszkertben is jól mutatnak. Vásárolhatunk készen is magaságyást, de akár házilag is összeállíthatók, így egyedibbek.

Amellett, hogy a derékfájós kertészek nagy kedvence a magaságyás, az is előnyük, hogy részben elszigeteltek a kert talajától, így sokkal kisebb a talajlakó kártevők megjelenésének az esélye.

Olyan kertbe is ideális, ahol rossz minőségű a talaj, hiszen ha ezt jó minőségű földdel feltöltjük, máris függetlenítettük a kert kedvezőtlen talaj-adottságától. Pár négyzetméteren is hasznot hozhat főleg, ha zöldfűszerek is kerülnek bele, melyek így mindig frissen a rendelkezésre állnak.

Az emeltágyás, magaságyás előnyei

– Nem kell műtrágyázni, mert a talajrétegezéssel létrehoztunk egy jó minőségű, tápanyagban gazdag földkeveréket.

– A jó talaj miatt, jobb minőségűek az itt termesztett zöldségek, és szebbek az ebben nevelt virágok.

– Alig kell gyomlálni.

– A magaságyásban nem lépünk a talajra, nincs tömörödés, laza marad a talaj.

– Bio-terményeket is termeszhetünk, mert nem a fertőzött talajba ültetünk.

– A felesleges víz elszivárog a talajszint felé, nem lesz a termőtalajban pangó víz, ami elrohasztja növények gyökerét, és így a petrezselymet, sárgarépát, retket, salátát is könnyebb ilyen módon termeszteni.

– Kevesebbet kell öntözni, hiszen a komposzttal feltöltött magaságyás lassabban szárad ki, mert a komposzt jobban megtartja a nedvességet.

– Nem kell ásni, csak időnként fel kell tölteni az ágyást komposzt és föld keverékével. Ősz végén növénnyel takarjuk be tavaszig az ágyást.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu