0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Megbírságolták a székelyudvarhelyi „ribizlibánya” működtetőjét

Ötvenezer lejes (3,6 millió forint) bírságot rótt ki a romániai Környezetvédelmi Őrség arra a cégre, amely ribizliültetvény számára engedélyeztetett teraszosítási munkálatokat Székelyudvarhely határában, a valóságban azonban sódert bányászott a területről.

A történetet „Ribizlibánya: az új udvarhelyi sikersztori” címen írta meg több mint négy évvel ezelőtt az Uh.ro helyi portál, mely azóta többször is foglalkozott a törvénysértés témájával.

A bírságról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számolt be hétfőn a honlapján. A közlemény Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert idézte, aki közölte:

a sódert kitermelő cég törvénytelenül és hamis dokumentumok alapján termelte ki az építkezéshez szükséges nyersanyagokat Székelyudvarhely mellett, és a Rez-tetőn a térség lakóinak egyik kedvelt kirándulóhelyén okozott tájsebet.

„Egy több éve tartó törvénytelenséget tárt fel a helyi sajtó, amelynek nyomán szeptemberben ellenőrzést rendeltem el. A vizsgálatok beigazolták a gyanút. Az engedély be nem tartása miatt a szaktárca megbüntette a kitermelést végző céget a Környezetvédelmi Őrségen keresztül, továbbá javasoltuk az engedély felfüggesztését, amennyiben 60 napon belül nem teljesíti a törvény által előírt feltételeket. Célunk megálljt parancsolni minden környezetromboló kitermelésnek, éppen ezért az elmúlt időszakban számos helyszínen végeztünk ellenőrzéseket” – idézte a közlemény Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert.

Tánczos Barna rámutatott:

az építőipari nyersanyag-kitermelés számos gondot okoz Romániában és hatalmas károkat okoz környezetünknek. A szaktárca folyamatosan azon dolgozik, hogy szigorú szabályokat vezessen be a természetre káros tevékenység esetében.

Idén 124 ellenőrzés nyomán 62 büntetést róttak ki a Környezetvédelmi Őrség munkatársai, összesen 2,09 millió lej (150 millió forint) értékben.

Forrás: MTI