Back to top

Önkéntes szemétszedésen az ÉSZAKERDŐ központi dolgozói

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. is csatlakozott az ország legnagyobb önkéntes mozgalmához. Ezekben a napokban már kilencedik alkalommal bonyolítják le a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” hulladékgyűjtő akciót. Az erdőgazdaság központjában adminisztratív munkát végző munkatársak Miskolc Pereces városrésze melletti erdőt tisztították meg, kedden. Ez a terület a Lillafüredi Erdészet kezelésében van.

Az akcióban 19-en vettek részt, és csaknem negyven zsákot töltöttek meg. Nagy mennyiségű kommunális hulladék mellett cipők, ruhák, üvegek, műanyag termékek kerültek elő az erdőből.

Az önkéntesek veszélyes hulladéknak számító építési törmeléket is találtak, ennek elszállításáról az ÉSZAKERDŐ gondoskodik, míg a többi szemét elvitelét a TeSzedd! akció szervezői koordinálják.

Az erdőgazdaság rendszeresen segíti a különféle hulladékgyűjtő programokat a működési területén. Augusztusban például a miskolci Joyson Safety Systems Hungary Kft. munkatársai vettek részt a Miskolctapolca környéki erdők megtisztításában, és a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonala mellett is többször volt önkéntes akció az utóbbi években.

Fotó: ÉSZAKERDŐ

Forrás: 
ÉSZAKERDŐ Zrt. Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bővül a tűzgyújtási tilalommal érintett terület hazánkban

A kritikusan száraz talajviszonyok és a kánikula miatt, az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárásra való tekintettel a hatóság 2022. június 24-től kiterjeszti a tűzgyújtási tilalmat Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre is. A korlátozás Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is tovább él.

Az EU jogszabályokat vezetne be a növényvédő szerek használatának csökkentésére

Az Európai Bizottság jogilag kötelező érvényű célértékeket javasolt a kémiai növényvédő szerek használatának csökkentésére, illetve a természet és a biológiai sokféleség helyreállítására az unióban.

Megújult az Agrár Széchenyi Beruházási Hitelprogram

Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Max néven új beruházás finanszírozási eszköz áll a kis-és középvállalkozások rendelkezésére július 1-től.

Horogra akadt a világ legnagyobb édesvízi hala

Helybéli falusiak a kambodzsai Mekong folyóból fogták ki a kutatók szerint a világ valaha feljegyzett legnagyobb édesvízi halát, egy 300 kilogrammos ráját, amelynek partra vontatása körülbelül egy tucatnyi embert vett igénybe.

Vakáció alatt is elkerülhető az élelmiszerpazarlás - rajzpályázat

Eredményes tanévet zárt a Nébih Oktatási Programja, amely a 2021/2022-es tanévben először hirdette meg országosan nagyköveti programját. A pályázatnak köszönhetően ebben az iskolai évben több mint 1000 óvodás, általános- és középiskolás ismerhette meg az élelmiszerbiztonsági alapszabályokat és az élelmiszerpazarlással kapcsolatos tudnivalókat.

Kincset érnek a zöldfelületek

Egy Berlinben és Stuttgartban elvégzett felmérés szerint a városlakók 49%-a heti rendszerességgel ellátogat valamelyik parkba. További 20%-uk havonta, 27%-uk pedig évente többször felkeresi, élvezi a városi zöldfelületeket.

Virágtrükkök a szaporodás érdekében

Amikor a beporzókról beszélünk, leggyakrabban a házi és vad méhekre, esetleg a pillangókra gondolunk, de számos más nektárfogyasztó rovar is átviszi a virágport egyik virágról a másikra. Ezt a tevékenységet a növények különböző trükkökkel segítik elő. A virágok és rovarok egymáshoz igazított fejlődése bámulatos mechanizmusokhoz, szoros egymásra utaltsághoz vezetett.

A számik harca a szélturbinákkal

Az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseket nem szabad arra használni, hogy az őslakosok földjeire behatoljanak, és tönkretegyék megélhetésüket, derül ki egy bírósági ítéletből.

Az őshonos gyep sokszor hatékonyabb az erdőtelepítésnél

A klímavédelem kulcsfontosságúvá vált napjainkra, ezért egyre több erdőtelepítést végeznek a szakemberek. Azonban a nem kellő körültekintéssel végzett beavatkozás több kárral járhat, sok esetben inkább az őshonos gyepek védelmével érhetünk el nagyobb eredményt.

A veszélyes növény ismét megjelent Heves megyében

Nehezen gyógyuló sebeket, hólyagokat okozhat a bőrre kerülve a Szosznovszkij-medvetalp nevű növény, amely ismét felbukkant Heves megyében. Ez az évelő mérgező mivolta miatt nagyon veszélyes.