0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Telhetetlen méhek

A brit városok méhállománya igen nagy iramban növekszik, így lassan kiszorítja a helyi, őshonos méhállományt, amely most már segítségre szorul. „Dinók, robotok és méhek. Nem tudom, miért, de ezek mindenkit lenyűgöznek”, mondja Richard Glassborow, a londoni méhészek egyesületének (London Beekeepers’ Association) elnöke.

A méhészet a nem is olyan távoli múltig csupán hobbitevékenységnek számított a városokban, viszont azóta kinőtte magát, főleg Nagy-Britanniában. A szakértők és a hivatásos méhtartók azonban elkezdtek aggódni. A sok háziasított méh – a méhlegelők kis számát figyelembe véve – már veszélyezteti annak a közel 300 vad megporzó rovarfajnak az egészségét, sőt akár a túlélését, amely az Egyesült Királyság területén él. Azok a kampányok, amelyek az embereket a méhek megmentésére sarkallják, fenntarthatatlan állapotot idéznek elő a városi méhészkedéssel. Ezek a kampányok csupán egy, mégpedig a mézelő méh jövőjével foglalkoznak, de teljesen figyelmen kívül hagyják az összes többi őshonos fajt.

Mindez nagyjából 270 magányosan élő méhfajt és 25 poszméhfajt érint, amelyeknek égető szükségük van az emberi segítségre.

Mindenki ismeri a mézet, tudjuk, hogy azt a méheknek köszönhetjük. Legtöbbünk tudása itt véget is ér, csakhogy az élővilág teljes gazdagságát kell számításba vennünk, és mindazokat az élőlényeket – ebben az esetben méhfajokat –, amelyek annak részesei.

Csupán Londont és annak agglomerációját véve alapul, az elmúlt tíz évben a méhcsaládok száma majdnem megduplázódott, ami mára nagyjából 7400 méhcsaládot jelent.

A méhmegmentő kampányok sokszor szegényes, félrevezető vagy hiányos információkon alapszanak a méhekkel és azok szükségleteivel kapcsolatban. Azt sugallják, hogy otthoni méhtartással megmenthetjük őket, ami sok esetben nyilván nem így van.

A tájékoztatáson kell változtatnunk. Ha azt hisszük, hogy csupán méhtartással megmenthetjük őket, akkor tévedünk. Ez nagyon érzékeny téma, a méhészeti egyesületek ezzel igen vékony jégre tévednek…

A mézelő méh nem áll a kipusztulás szélén. Épp ellenkezőleg: a legnépesebb rovarcsoportot alkotja.

Az Egyesült Nemzetek mezőgazdasági szervezete szerint nagyságrendileg 90 millió méh­családdal számolhatunk világszerte, ezzel szemben az őshonos megporzó rovarok helyzete meglehetősen aggasztóvá vált.

Vadon élő megporzó rovaraink nagy bajban vannak. Mára már szembeötlő, hogy ezek az állatok egyre kevésbé részei az élővilág sokféleségének. A veszélyeztetett fajok egyre sérülékenyebbé és ritkábbá válnak. Az Egyesült Királyságban már olyan fajokról is beszélhetünk, amelyeket kihaltnak lehet tekinteni.

Pályi Krisztián

Forrás: Méhészet