Back to top

Farkasjárta vidéken gazdálkodnak – beszélgetés gazdákkal

A Haszonállat-védelem és nagyragadozók című konferencia második napja a gazdákról szólt, arról hogyan védik, illetve védhetik meg állataikat a szomszédságból a birtokaikra látogató farkasoktól. Volt szó a Kuvasz-Őr Nagyragadozó-védelmi Alapítvány tevékenységéről, a villanypásztorokról és a gazdák személyes tapasztalatairól is.

Szép Ábrahám
Szép Ábrahám
Fotó: hba
A Kuvasz-Őr Alapítvány tevékenységének köszönhetően számos gazdálkodónál kuvaszok is védik a juhokat – mondta el a program vezetője, Szép Ábrahám. Ez egyrészt jó a gazdálkodónak még akkor is, ha egy ilyen kutya fenntartása annyiba kerül, mint egy hízót meghizlalni, és jó a kutyafajtának, hisz a munka jót tesz az állatoknak, nőhet a tenyészértékékük.

A villanypásztor plusz őrző kutya rendszerrel lehet talán az egyik leghatékonyabban védekezni a farkasok ellen

– mondták el a konferencia résztvevői. Azonban nem mindegy, milyen az a villanypásztorrendszer – ez derült ki Gajdán Zoltán jó és rossz gyakorlatokat bemutató előadásából.

A két előadást követően öt juh, illetve szarvasmarhatartó mondta el a farkasokkal kapcsolatos tapasztalatait, illetve azt, hogyan tudják megakadályozni, hogy állataik a farkasok prédájává váljanak.

A résztvevő gazdák közül többen találkoztak már akár szemtől szemben is farkassal. Az élményeiket pedig szinte kivétel nélkül a farkassal kapcsolatos mondásokkal ecsetelték: farkasordító hideg, mínusz 12 fok volt, amikor hallottam éjjel ordítani; kiszállt a kocsiból a tetemnél, de a farkas nem ment el, farkasszemet néztek egymással, s mintha azt mondta volna, ő itt a valaki.

Fotó: hba

A farkastámadást nagyon gyorsnak írták le, hogy a ragadozó a legelő nyáj legvégéről választott egy juhot, azt megfogta és már vitte is, eltűnt a gazban, a cserjésben.

De azt is tapasztalták, hogy sokszor a kóbor kutyák legalább annyi kárt okoznak, mint a farkasok, de a villanypásztor különösen vadhálóval kombinálva tényleg segít a gondokon annak ellenére, hogy az egyik gazda elmondta, látta, hogy az 160 centi magas villanypásztorral kombinált kerítést a farkas helyből átugrotta.

A kuvaszok segítségéről az egyik, a Kuvasz-Őr programban résztvevő gazdálkodó elmondta, hogy egy téli, havas napon a kutyái a reggeli rutinjuktól eltérően viselkedtek, nem vártak a simogatásra vagy jutalomfalatra, hanem elfutottak. Miután másnap is ezt csinálták, elment megnézni, mit akarnak mutatni, mert rájött, ezért futnak el. S valóban,

a kerítésen kívül látta a terepet felderítő farkas nyomát, belül pedig a kutyákét, akik már szinte vályút tapostak ki a kerítés belső oldalán, ahogy védték a területet.

Farkas lábnyoma
Farkas lábnyoma
Fotó: pixabay.com

Ezek a gazdák azt mondják, a farkas okos, precíz, takarékos, pontosan célba ér és azt csinál, amit akar. Ott támad, ahol tud, ehhez felderít és beárazza a területet. Ha megéri, akkor támad. Ennek ellenére ez a gazdálkodó a „mi farkasunknak” nevezi az állatot, aki megmutatta a hibáikat.

A jó és rossz élmények megosztása mellett a gazdálkodók a predáció okozta költségeik, illetve káruk kezeléséére két dolgot tartanának megfelelőnek. Egy olyan támogatási formát javasolnak, amely kifejezetten a nagyragadozók elleni védekezést, a karámok, villanypásztorok, vadriasztók stb. építését, telepítését segítené, emellett elengedhetetlennek tartják a megtámadott állataik értékének a kifizetését. A támadások ugyanis olyan mértékű károkat is okozhatnak, amelybe belerokkanhat egy gazdaság.

Fotó: pixabay.com

A beszámolók szerint volt, hogy 14 nap alatt 14 juhot vitt el a farkas, vagy egyetlen támadás során 5-6 juhot is megölt.

Egy aggtelek környéki gazdálkodónál a legelőn a farkas a szarvasmarhát a tőgyén úgy megmarta, hogy le kellett vágni, mert utódnevelésre alkalmatlanná vált a tehén, de áldozatul esett itt több borjú és fiatal tenyészbika-jelölt is (a kártérítésért pedig a gazdálkodónak pereskednie kell).

A tanácskozáson résztvevő kutatók és természetvédők azt mondták, a jelenlegi kultúrtájat a természet és az ember hozta létre, így mindkettőre szükség van a fenntartásához. Különösen igaz ez a természetvédelem számára rendkívül fontos gyepes élőhelyekre, amelyek fenntartása legeltetett állattartás nélkül nem is lehetséges.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Természetvédelem és termésnövelés kéz a kézben

Az agrár-környezetvédelmi rendszerek látványosan növelik a helyi madár- és lepke-populációkat anélkül, hogy rontanának az élelmiszertermelés hatékonyságán, derült ki egy hosszú távú kutatási projektből.

Belugát észleltek a Szajnában

A franciaországi Szajna folyóban láttak egy belugát, más néven fehér delfint, amely általában a hideg sarkvidéki vizekben él. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy tartsák a távolságot, nehogy megzavarják az állatot.

Élő állatokat 36°C feletti hőmérsékleten, víz nélkül szállítottak

Az Essere Animali olasz állatvédő szervezet nyomozói közúti ellenőrzéseket tartottak, amelyek során olyan, a napon parkoló teherautókat találtak, amelyekben disznók ziháltak, és kifulladtak. Az általuk rögzített drámainak nevezett jelenetek azonban nem minősülnek törvénysértésnek, köszönhetően „az állatok konkrét védelme szempontjából abszolút nem megfelelő uniós szabályozási rendszernek"

Határérték alá csökkent a Sajó vastartalma Szlovákiában

A korábbi mérésekhez képest 96 százalékkal csökkent, így a megengedett határérték alá esett a Sajó vizének vastartalma a folyó szlovákiai szakaszán - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán, a gazdasági minisztérium közlésére hivatkozva.

Aszály: nincs mire várni, lépni kell

Az aszályhelyzet halasztást nem tűrő megoldást követel az európai mezőgazdaság súlyos helyzetére és talajnedvesség rekonstrukciójára - figyelmeztetnek az ELTE kutatói, akik aszálytérképükön mutatják be Európa legkritikusabb területeit, amelybe Magyarország is beletartozik.

Gyéríthető a hód Magyarországon

Az Agrárminisztérium új rendelete augusztus 1-jével módosítja a védett és fokozottan védett állat- és növényfajokról szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet egyes paragrafusait. A rendelet értelmében az eurázsiai hód „(…) az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése (…) érdekében" riaszthatók, gyéríthetők, állományuknak szabályozása engedélyezhető.

A szuperhős képességekkel megáldott kis goda

Rekordot döntött egy madár még 2020-ban, miután 11 napon át pihenés nélkül repülte végig az Alaszaka–Új-Zéland távolságot. A Guardian cikke szerint a 12 ezer kilométeres távot úgy tette meg egyhuzamban, hogy mindeközben 88km/órás átlagsebességgel repült.

Tilos a világ legmagasabb fáját meglátogatni: börtön is járhat érte

Kaliforniában pénzbírsággal, vagy akár börtönnel is sújthatják a világ legmagasabb fáját látogatókat, miután az örökzöld mamutfenyő (Sequoia sempervirens) és a környező erdőség károkat szenvedett a mindent letipró turistáktól - közölte kedden a The Guardian című brit lap.

Két hektár méhlegelő az ipartelepen

Méhlegelő várja a győri VGP Parkban a környék beporzóit, de hamarosan madáretetőket is telepít a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója a 2 hektáros területre. A cégcsoport európai és hazai szinten elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett nem csak épületeinek tervezésénél, de a még nem beépített területek hasznosításánál is.

Az új trükk egyelőre túl magas a disznóknak

Ausztráliában időről időre nagy kárt okoznak a szabadon élő, visszavadult házisertések. Több éves szárazság után az elmúlt egy évben végre csapadékosabb volt az időjárás, aminek köszönhetően több kultúrában is rekordtermésre számítanak a gazdálkodók, csakhogy az esőnek köszönhetően több táplálékhoz jutottak a vadon élő sertések is, amitől robbanásszerűen megugrott a populáció.