A kutatást a kanadai Vancouverben működő British Columbia Egyetem Táj és Élelmiszer Rendszerek Karának (Faculty of Land and Food Systems) Állatjóléti Programja keretében végezték.
Azok a tehenek, melyek nem férnek hozzá vakarókefékhez, általában az istálló falához, az itatók széléhez dörzsölik a fejüket és a testüket, ezzel pedig fennáll a sérülés kockázata.
A fiatalabb egyedek pedig kifejezetten szeretik az olyan tárgyakat, melyeket a szájukkal is babrálni tudnak. Korábbi tanulmányok megállapították, hogy
Ebből látszik, hogy a tartási helyen a kefék elhelyezése a szarvasmarhák számára állatjóléti kérdés. A legtöbbször azonban az elválasztott tejtermelésre szánt üszők egyszerű, ingerszegény helyen vannak elhelyezve, kevés olyan berendezési tárggyal, melyek lehetővé teszik a tisztálkodási és orális viselkedésformák gyakorlását. Az automata forgó kefék lehetővé teszik, hogy a nehezen elérhető testtájaikat is tisztogassák, de a rögzített, fix kefék költséghatékonyabbak és lehetőséget adnak rá, hogy a szájukkal is babrálják őket.
Marina von Keyserlingk PhD hallgató, a kutatás vezetője jelezte: „Ugyan egyre elterjedtebb, hogy vakarókeféket biztosítanak a tejelő tehenek számára, azonban az orális viselkedésformák kielégítésére szánt tárgyak még alul kutatott téma. Úgy tűnik, hogy ez azonban fontos a fiatal szarvasmarhák esetében.” A mostani kutatás ezért nem csak a tisztogatás szempontjából vizsgálta a keféket, hanem azt is, hogyan befolyásolta az üszők orális viselkedését és preferenciáját ezek típusa és elhelyezkedése.
A kutatáshoz ezért többféle módon felszerelt keféket is kipróbáltak és az állatok viselkedését kamerákkal figyelték. Az egyes fázisban négyzet alakú keféket rögzítettek a falakra, és négy állatot tartottak egy-egy ilyen istállóban. A másodikban az állatokat kétfelé osztották: kefe nélküli, illetve vízszintesen rögzített kefékkel ellátott kifutókban helyezték el. Öt nap után pedig keféket kaptak azok az állatok is, akiktől ezeket korábban megvonták.
Az első fázisban főleg vakarózásra használták (60 százaléka azoknak az eseteknek, amikor a kefét használták), különösen a fejüket, de nagyjából 40 százalékban már a szájukkal is babrálták ezeket. Az első nap jóval többször fordultak meg a kefék körül, ez a többi napon egyenletes szintre állt be. Minden állat legalább naponta egyszer vakarózott a keféknél. A második fázisban már jellemzően orális viselkedésformákhoz használták a keféket (75 százalékban). Azok az üszők, melyek egy darabig nem fértek hozzá a kefékhez, miután visszakapták, háromszor annyit használták őket.
Az orális viselkedésformák gyakorisága az idő múlásával sem változott, ami megerősítette annak fontosságát, ahogy azt a kutatók korábban is feltételezték. Nem találtak azonban különbséget a puhább vagy keményebb sörtéjű, valamint a vízszintesen vagy függőlegesen elhelyezett kefék használata között. Ez arra enged következtetni, hogy
„Tanulmányunkban a vakarókefék napokon át tartó használatának mintázata arra utal, hogy a ezek az eszközök funkcionálisan hozzájárulnak az üszők természetes viselkedéséhez, és hosszú időn át fenntartják az állatok érdeklődését. Ez fontos jellemzője az inger gazdag környezet kialakításának” – mondta von Keyserlingk. Véleménye szerint az állatok megfosztása ezektől a vakarókeféktől negatív hatással lenne a jólétükre, mivel a közelmúltban számos bizonyíték utal rá, hogy ezek az eszközök igen népszerűek a felnőtt szarvasmarhák körében is.
