Back to top

Bécs is zöldít

Annak érdekében, hogy az osztrák főváros minél sikeresebben megvalósíthassa klímavédelmi céljait, az erre irányuló intézkedéseket klímavédelmi igazgató irányítja a városházán. Ezen kívül készül hamarosan elkészül Bécs klímavédelmi menetrendje is. Hangsúlyt helyeznek a fűtéskorszerűsítésre, a hőszigetek megszüntetésére és mintegy 25 ezer fát ültetnek.

Bécs 2040-re klímasemlegessé szeretne válni, ennek megfelelően átalakították a közigazgatását, klímavédelmi igazgatót neveztek ki. A teljesen új feladatkörrel Andreas Januskoveczet, a város eddigi erdészeti igazgatóját bízták meg.

Bécs klímavédelmi igazgatója, Andreas Januskovecz © PID / C. Jobst
Bécs klímavédelmi igazgatója, Andreas Januskovecz © PID / C. Jobst
Az igazgató feladata, hogy koordinálja a klímavédelemmel és a körforgásos gazdasággal kapcsolatos valamennyi programot, részt vesz a stratégiai tervezésben,

valamint sztenderdeket dolgoz ki az ügyosztályok számára az ilyen jellegű célok meghatározására és a megvalósítás figyelemmel kísérésére. Emellett folyamatosan kommunikál az érintett városi cégekkel, hogy elősegítse ilyen irányú törekvéseik összehangolását, illetve hatékony megvalósítását.

Várhatóan még az idén elkészül Bécs klímavédelmi menetrendje is, amely a klímacélok megvalósításának mikéntjét rögzíti. Ez olyan területeket ölel majd fel,mint a lakhatás, az energiaellátás és a közlekedés, de ide tartoznak majd a klímaváltozás hatását ellensúlyozni hivatott kezdeményezések, például a hőszigetek megszüntetése.

A fűtés terén óriási kihívás szemléletváltást elérni, hiszen Bécsben a lakások körülbelül felét gázzal fűtik. Klímabarátabb megoldás a távhő, a hőszivattyú és földhő használata, ezek elterjedéséhez azonban nemcsak nagyobb környezettudatosságra van szükség a lakosság körében, de például több szakemberre is, akik telepíteni tudják ezeket a rendszereket.

Szinte biztos, hogy konfliktus forrása lesz majd az a kettősség is, hogy  új utakat kell építeni az új városrészekben, ugyanakkor parkolóhelyeket kell majd beáldozni a város klímáját elviselhetőbbé tevő új parkok, zöldterületek javára. Bécs a következő néhány évben 25 ezer új fát szeretne ültetni, amihez csökkenteni kell az aszfaltozott területeket.

Forrás: 
Bécs Város Külképviseleti Irodája

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Cipő készül a kipréselt szőlőbogyóból

Egyre szaporodnak az újrahasznosított anyagból készült divattermékek is. A közelmúltban a vezető brazil ruházati áruházlánc szőlőlé, illetve bor készítésekor visszamaradt melléktermékből gyártott cipőkkel jelent meg a piacon.

Ki legyen 2023-ban az év madara?

Sok éve választunk év élőlényét több kategóriában. Az állatok közül általában az egyes rendszertani osztályok három fajára voksolhatunk. A versenyt meghirdető egyesületek és társaságok célja, hogy minél többen megismerjék ezeket a fajokat, képet kapjanak élőhelyükről, táplálkozásukról, ökológiában betöltött szerepükről, megtudják, hogy mit tehetnek a védelmükben.

Hígtrágya a miniszternek - gazdatüntetés Hollandiában

„Ideológiai alapon zárnátok be és sajátítanátok ki a farmjainkat!” Ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel tüntetett több tízezer gazdálkodó Hollandia hét pontján még a múlt héten, hogy tiltakozzék a kormány nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátás visszaszorítását célzó tervei ellen. Az ország különböző részein, az autópályákon tiltakoztak a gazdák, több helyütt szénabálák égetésével.

Egyre többfelé tapasztalható nagyfokú aszály

Az ország nagy részén rendkívül száraz időjárás gyorsította fel a gabonák és a repce érését, és a nyári növények is nagyon megsínylik a júniusi aszályt és a forróságot. Sajnos az előttünk álló napokban is csak elszórtan lehet záporokra, zivatarokra számítani. Számottevő visszaesés a hőmérsékletben csak a jövő hét közepén valószínű, akkor kissé növekszik a záporok esélye is.

Fokozottan tűzveszélyes időszak, csütörtöktől már Pest és Veszprém megyében is

A tartós kánikula okozta szárazság és az ebből adódó, fokozott tűzkockázat miatt június 30-tól Pest és Veszprém megyében is életbe lép a fokozottan tűzveszélyes időszak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

Kárenyhítési tájékoztatót tett közzé az Agrárminisztérium az aszálykárok miatt

Kárenyhítési tájékoztatót tett közzé az Agrárminisztérium (AM), az ország nagy részén ugyanis súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki – közölte az AM szerdán az MTI-vel.

Tűzvészek pusztítják Tunézia gabonatermést - a gazdák inkább idő előtt kezdik az aratást

Idő előtt kezdték meg az aratást a gazdák Tunéziában, mivel az extrém hőség országszerte gabonatüzekkel fenyeget. Inkább kevesebb és rosszabb minőségű terményt takarítanak be, mintsem elvesszen mindenük.

Védőital és rendszeres pihenőidő hűsítheti a kánikulában dolgozókat

A munkaadók kötelesek gondoskodni különösen a szabadban fizikai munkát végzők egészségének megóvásáról a tartós nagy melegben. A hideg ivóvíz, árnyékot adó sátorlap, ponyva mellett rosszullét esetére mobiltelefonnak is kéznél kell lennie a munkaterületeken.

Előbb kezdődött meg a nyári betakarítás a földeken

Országosan is megkezdődött az aratás, az extrém meleg időjárás különös figyelmet igényel a gazdálkodóktól – közölte Nagy István agrárminiszter.

Amikor a kekszbúza méhek és lepkék között növekszik

Nemcsak a kekszbúza minőségének és termelési arányának erősítése, hanem a méh- és lepkepopuláció növelése is a célja a Mondelez International fenntartható búzatermesztési programjának.