Back to top

Bécs is zöldít

Annak érdekében, hogy az osztrák főváros minél sikeresebben megvalósíthassa klímavédelmi céljait, az erre irányuló intézkedéseket klímavédelmi igazgató irányítja a városházán. Ezen kívül készül hamarosan elkészül Bécs klímavédelmi menetrendje is. Hangsúlyt helyeznek a fűtéskorszerűsítésre, a hőszigetek megszüntetésére és mintegy 25 ezer fát ültetnek.

Bécs 2040-re klímasemlegessé szeretne válni, ennek megfelelően átalakították a közigazgatását, klímavédelmi igazgatót neveztek ki. A teljesen új feladatkörrel Andreas Januskoveczet, a város eddigi erdészeti igazgatóját bízták meg.

Bécs klímavédelmi igazgatója, Andreas Januskovecz © PID / C. Jobst
Bécs klímavédelmi igazgatója, Andreas Januskovecz © PID / C. Jobst
Az igazgató feladata, hogy koordinálja a klímavédelemmel és a körforgásos gazdasággal kapcsolatos valamennyi programot, részt vesz a stratégiai tervezésben,

valamint sztenderdeket dolgoz ki az ügyosztályok számára az ilyen jellegű célok meghatározására és a megvalósítás figyelemmel kísérésére. Emellett folyamatosan kommunikál az érintett városi cégekkel, hogy elősegítse ilyen irányú törekvéseik összehangolását, illetve hatékony megvalósítását.

Várhatóan még az idén elkészül Bécs klímavédelmi menetrendje is, amely a klímacélok megvalósításának mikéntjét rögzíti. Ez olyan területeket ölel majd fel,mint a lakhatás, az energiaellátás és a közlekedés, de ide tartoznak majd a klímaváltozás hatását ellensúlyozni hivatott kezdeményezések, például a hőszigetek megszüntetése.

A fűtés terén óriási kihívás szemléletváltást elérni, hiszen Bécsben a lakások körülbelül felét gázzal fűtik. Klímabarátabb megoldás a távhő, a hőszivattyú és földhő használata, ezek elterjedéséhez azonban nemcsak nagyobb környezettudatosságra van szükség a lakosság körében, de például több szakemberre is, akik telepíteni tudják ezeket a rendszereket.

Szinte biztos, hogy konfliktus forrása lesz majd az a kettősség is, hogy  új utakat kell építeni az új városrészekben, ugyanakkor parkolóhelyeket kell majd beáldozni a város klímáját elviselhetőbbé tevő új parkok, zöldterületek javára. Bécs a következő néhány évben 25 ezer új fát szeretne ültetni, amihez csökkenteni kell az aszfaltozott területeket.

Forrás: 
Bécs Város Külképviseleti Irodája

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kertörökség és tájépítészet

Kertörökség és kommunikáció címmel hirdette meg ez évi konferenciáját a Magyar Kertörökség Alapítvány. A rangos külföldi és hazai szakemberek részvételével megtartott esemény helyszínéül a nemrég egybenyitott Petőfi Irodalmi Múzeumot és Károlyi-kertet választották a szervezők.

Hogyan váljunk klímapozitív kertésszé?

Mi kell ahhoz, hogy bolygóbarát kertésszé váljunk? Sokszor elég, ha átgondoljuk a kertben végzett munkát, átnézzük a szerszámokat, vagy átépítés során a „zöld” vonalat” választjuk, javasolják az angol Garden Bridgewater, a fenntartható látogató kert kertészei.

A fenntartható mezőgazdaság fejlődése segíti a biodiverzitás megőrzését

A biológiai sokféleség (biodiverzitás) jelenti a Földön lévő összes életformának sokaságát, azok összekapcsolódását, melyek a bolygó népességének jövőjét képezik. A biodiverzitás biztosítja a Föld vízellátását, a levegő tisztaságát, a talaj termőképességét és fenntartása nagyban hozzájárul az egészséges élelmiszerellátás kialakításához.

Élesen bírálják a tervezetet

Forró téma a zöldség-gyümölcsök csomagolása az utóbbi időben. A fogyasztói igényekre hivatkozva és környezetvédelmi megfontolásból sokan támadják különösen a műanyag csomagolóanyagokat, az EU pedig szigorú szabályozást tervez a hulladék csökkentése érdekében.

Átalakulóban a díszfaiskolai termesztés

Az idei Tavaszkert dísznövényvásár nyitónapján a MATE Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék munkatársai tematikus szakmai előadásokat is szerveztek. A tanácskozáson Rónai Gergely, a Magyar Díszfaiskolások Egyesületének elnöke a hazai díszfaiskolai ágazat helyzetét, jövőképét, illetve a faiskolák fajtakínálatát összegezte.

A felhám is leperzselődik rólunk az elkövetkező öt évben

Úgy tűnik, az El Niño és az üvegházhatású gázok miatt rekkenő hőségre számíthatunk a közeljövőben. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) frissen megjelent jelentése szerint 2023 és 2027 között 98 százalék a valószínűsége annak, hogy legalább egy évben megdől a hőmérsékleti rekord. A szakértők szerint az is aláírható, hogy az ötéves átlag magasabb lesz, mint az előző öt évé.

Enyhe tél, békagomba ide vagy oda, gond nélkül áttelelnek erdei békáink

A klímaváltozás és egy bizonyos gombás fertőzés, a kitridiomikózis hatásait vizsgálták kétéltűeknél az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatói, amely során kiderült, az erdei békák áttelelésének túlélési esélyeit sem a közeljövőben várható enyhébb tél, sem a kitridiomikózissal való fertőzöttség nem csökkentik.

A májusi eső után meleg érkezik

A mediterrán ciklonokból érkező májusi esők bőségesen elárasztották hazánkat, sokfelé még több is esett az optimálisnál. A folytatásban pedig a szántóföldi növények növekedéséhez szükséges meleg is megérkezik, csapadék pedig már csak elszórtan várható a jövő hét közepéig.

A poszméhek is kimelegszenek a cipekedéstől

Az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatása szerint a pollent szállító poszméhek testhőmérséklete jelentősebb megemelkedik. Ez pedig felveti a kérdést, hogy az egyre melegedő világunk milyen hatással lesz ezekre a fontos beporzó rovarokra.

Megoldás a klímaválságra vagy gyarmatosítás? A számi rénszarvastartók és a szélerőművek esete

Norvégiában egyre nagyobb az ellenállás a számi őslakosok földjén épülő szélerőművek ellen, a legfelsőbb bíróság meg is vonta két létesítmény működési engedélyét. Greta Thunberg is úgy fogalmazott az ügyben, hogy „a gyarmatosítók ne takarózzanak a klímaválsággal”. A történetről annak apropóján számolt be a német online agrárlap, az agrarheute.com, hogy németországi cégek is vannak a befektetők között. A norvégok megosztottak.