0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A mitikus japán farkas

Az ősi Japán sötét erdejét járó vándorok abban bíztak, hogy megjelenik nekik okuri-ōkami, egy farkas, akinek segítségével biztonságban megérkezhetnek úticéljukhoz. Ez a mitikus lény valószínűleg a japán farkas alapján született meg, mely kis termetű volt, rövid lábakkal és tömzsi fülekkel. Évezredekig élhetett Japánban, amíg a 20. században az emberek ki nem pusztították őket.

A tudósok a japán farkas fennmaradt csontjaiból nyert DNS segítségével állapították meg, honnan származtak ezek a jószágok: Kelet-Ázsia egy régóta eltűnt szürke-farkas populációjából született a faj, mely közeli rokonságot mutat a mai háziasított kutyákkal is.

Peter Savolainen, a stockholmi Királyi Technológiai Intézettől elmondta, hogy ez egy igen különös tanulmány. Véleménye szerint  bizonyítékkal szolgál arra, hogy

a kutyák háziasítása Kelet-Ázsiában kezdődött, ahogy ő és pár más tudós eddig is gyanította, ellenben más kutatókkal, akik szerint Európa vagy a Közép-Kelet az ebek őshazája.

A mai modern fajták valószínűleg egyetlen szürke farkas populációra vezethetők vissza. De hogy ezek a farkasok hol és mikor éltek, arról régóta viták folytak. A probléma részben onnan ered, hogy ugyan ma is élnek szürke farkasok, de az a bizonyos populáció eltűnt, és vele együtt a genetikai nyomok is a kutyák eredetére vonatkozóan.

Itt jön képbe a japán farkas (Canis lupus hodophilax). Egyesek szerint ez a faj a japán zoológia egyik legnagyobb rejtélye, hiszen nem tudják honnan származik, vagy hogy került Japán szigetére. Egy ilyen ordas csontjaiból nyert DNS segítségével még az idei év elején megállapították, hogy az egyik késő pleisztocénben kihalt szibériai farkaspopulációjával áll rokonságban. Ráadásul nemrégiben olyan bizonyítékokat tártak fel, mely szerint Szibériában jelentek meg először a kutyák. Elképzelhető, hogy a japán farkasok és a kutyák közelebbi kapcsolatban is lehettek, mint a földrajzi elterjedésük?

Ennek bizonyítására az evolúció biológus Yohey Tera és kollégái a japán Hayamában található Felsőfokú Tanulmányok Egyetemről (Graduate University for Advanced Studies) kilenc farkas komplett genomját szekvenálták. Ezek olyan múzeumi példányok voltak, melyeket régi házak tetejéről gyűjtöttek, ugyanis a hiedelem szerint a farkasok koponyái védelmet nyújtottak. A kutatók emellett 11 japán kutyafajta genomját is szekvenálták, köztük olyan népszerű fajtákét is, mint a shiba inu. Az így nyert adatokat összevetették más kutyafélék rendelkezésre álló genomjával, mint a rókák, sakálok, dingók, különféle farkasok és a világ különböző pontjáról származó modern fajták.

Az eredmények alapján a japán farkas külön csoportként kitűnt a többi faj közül,

állt a jelentésükbe, melyet a bioRxiv preprint (lektorálás előtt álló) szerverén jelentették. „Különböznek minden más kutyától vagy farkastól” – mondta Terai.

Az adatok segítségével evolúciós törzsfát készítettek, amin jól látszott, hogy a japán farkast tartalmazó ág közelebb áll a kutyákhoz, mint bármi máshoz. Ebből azt állapították meg, hogy testvéri kapcsolat áll fenn a két faj között.

„Ha ez igaz, akkor nagyon fontos” – mondja Laurent Frantz, egy másik evolúció biológus a Müncheni Ludwig Maximilian Egyetemről, aki nem vett részt a kutatásban.

„Ez az első alkalom, hogy egy farkaspopuláció ilyen közeli rokonságot mutasson a kutyákkal.”

A legfontosabb, hogy az adatok szerint a kutyák és a japán farkasok egyazon felmenőktől származnak: egy mára kipusztult szürke farkas populációból, mely valahol Kelet-Ázsiában élt. Ez két vitatott elméletet is megerősít a kutyák háziasításával kapcsolatban. Savolainen régóta érvelt amellett, hogy a kutyák valahol Délkelet-Ázsiában bukkantak fel először, míg Frantz és kollégái Északkelet Szibéria mellett tették le voksukat. Az új tanulmány azonban egyik elméletet sem erősíti meg, de egyértelműen kizárja azokat, melyek Nyugat-Európába vagy a Közel-Keletre képzelik az ebek őshazáját.

Persze nem minden kutyafajta áll ugyanolyan közel a japán farkasokhoz genetikailag. Terai és kollégái úgy találták, hogy a keleti fajták – melyekbe az olyan ősi fajok tartoznak, mint a dingók, a új guineai éneklő kutyák, vagy a modern japán fajták – DNS-ük 5 százalékában egyeztek a japán farkasokkal. A nyugati fajták, mint a németjuhász vagy a labrador retriver, ennél kisebb egyezést mutatott. A kutatócsoport feltételezése alapján a japán farkasok a kelet felé vándorolt kutyákkal szaporodhattak (egy korábbi elmélet szerint a háziasított kutyák egy ponton keleti és nyugati populációra váltak szét). Később ezek a keleti fajták a nyugatiakkal kereszteződtek újra, így a japán farkas genetikájának csak egy töredéke maradt meg a nyugati fajtákban.

Hogy az ősi japán farkas DNS-e vajon hogyan befolyásolja a modern fajtákat, Terai egyelőre csak találgatni tud. A csapata négy farkas gént azonosított a japán kutyafajtákban, de egyelőre nem egyértelmű, hogy mit kódolnak vagy hogy miért maradtak fent. Az egyiknek a mutáns változata egereknél az étel gyors befalását eredményezte, mondta Terai.

A falánk táplálkozási viselkedés segíthette a japán kutyafajták túlélését az ősi mezőgazdaságból élő falvakban, ahol rengeted rizs és zöldség volt, ám hús nem sok.

„Ezeknek a kutyáknak rengeteget kellett enniük, hogy megfelelő mennyiségű tápanyaghoz jussanak.” Más gének a külső megjelenésért lehetnek felelősek, például a shiba inuknak hegyes fülük van, akár a farkasoknak, nem nagy, lógó fülük, mint sok nyugati fajtának.

Az új eredmények ellenére Savolainen és Frantz is egyetértenek abban, hogy több adatra van szükség arra, hogy megerősítse, a modern kutyafajták és a japán farkas közös őstől származnak, avagy egy másik farkaspopuláció volt az ember legjobb barátjának felmenője. „Ez egy jó lépés előre” – mondta Frantz. „A farkasok a kulcs a kutyák megértéséhez, tehát nagyon izgalmas lesz végignézni, hová jutunk majd.”

Forrás: www.science.org