0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A pandémia alatt még az is kapát, ásót fogott a kezébe, aki addig nem tette

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki valamilyen fával, cserjével szeretné beültetni a kertjét vagy otthona belső terét tenné zöldebbé. Az energiapiaci válság ugyanis a kertészeteket sem kerülte el, a dísznövényneveléssel foglalkozó vállalkozások költségei pedig alaposan megugrottak az elmúlt hetekben.

A kőolaj világpiaci ára miatt a hajtatáshoz szükséges fólia ára szinte azonnal az egekbe szökött, a vállalkozások által felhasznált energia- és szállítási mellett pedig egyéb költségek is nagyon megemelkedtek – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke, aki szerint nem lehet megúszni az áremelést. Az viszont már más kérdés, hogy a fogyasztók hajlandók lesznek-e megfizetni a magasabb árat. Ha ugyanis az infláció elszabadul és a mindennapi megélhetés is drágábbá válik, az emberek elsőként az olyan alkalmi árukról mondanak majd le a legkönnyebben, mint a virágok, a bokrok és a fák.

Panaszkodni ugyanakkor egyelőre nincs okuk a vállalkozásoknak, az idei év első felében – a tavalyi után – ismét rekordforgalmat könyvelhettek el az árudák.

A pandémia időszakában még az is kapát és ásót fogott a kezébe, aki addig nem tette. A Covid-járvány miatti korlátozások alatti forgalom akkorára duzzadt, hogy akadtak olyan termékkategóriák, amelyekből hiány alakult ki a piacon.

Orlóci László rámutatott: míg a tavalyi megemelkedett kereslet hatására a kertészetek idén a szokásosnál jóval több egynyári növényt termeltek, a faiskolai árukból szűkösnek bizonyult a kínálat. Mindez nem véletlen, hiszen egy növendék fa felnevelése nem megy egyik napról a másikra, ahhoz, hogy a megnőtt kereslethez tudják igazítani a vállalkozások a kínálatot, évekre van szükség. A faiskolák nem voltak felkészülve a fokozott érdeklődésre. Ugyanakkor ez nem hazai sajátosság, a nyugat-európai piacon is hiány van ezekből a termékekből – fogalmazott a szakmaközi szervezet elnöke.

A pandémia miatti korlátozások feloldásával egy időben a dísznövénykertészetek forgalma is csökkent, ősszel már az elmúlt években megszokott szintre tért vissza.

A kínálat azonban – a már említett faiskolai növények kivételével – továbbra is széles. Ennek köszönhető az is, hogy egyre kevesebb a rossz minőségű áru a pia­con. A vásárlók nagyobb palettáról tudnak válogatni, ami erősen korlátozza a silányabb növények eladhatóságát. A fogyasztók választásán kívül ugyanakkor szinte semmilyen szabályozás nem ösztönzi a termelőket a minőség javítására.

A dísznövényekre vonatkozó előírások mára elavultak. Készül ugyanakkor az új faiskolai szabvány, amely nagyban segíti majd a minőség javítását – emelte ki Orlóci László. A fákra és cserjékre vonatkozó előírások a lakosság és a nagyobb beruházók, önkormányzatok dolgát is megkönnyíti majd, hiszen a vásárlás során ragaszkodhatnak az előírások betartatásához.

A magasabb árak jövőre azonban az ideinél jóval szerényebb keresletet vetítenek előre.

Ugyanakkor a szakmaközi szervezet elnöke jelezte: reményei szerint mindez nem vezet majd ahhoz, hogy a bent ragadó készleteken dömpingáron próbálnak túladni a kereskedők, hiszen azzal gyakorlatilag magának ártana az ágazat. El kell érnünk, hogy egy bizonyos szint alá ne menjenek a kereskedők, hiszen az önköltségi áron alul eladott növényekkel a termelés jövőjét tesszük kockára – fogalmazott a szakember. – Nyugat-Európában bevett gyakorlat, hogy a szövetkezetek egyes növényeknél minimálárat szabnak meg, s ha ezen az értéken sem kel el egy termék, akkor egyszerűen megsemmisítik azt. Bár itthon nincsenek ilyen szövetkezetek, a szakmaközi szervezetnek joga van az árak egyeztetéséhez.

Orlóci László szerint, ha szükség lesz rá, lépni fognak, és az önköltségi számítások alapján meghúzzák majd azt a szintet, amely alatt már sem a befektetett pénz, sem a vállalkozások munkája nem térül meg.

– Aki ennél alacsonyabb áron adja el a növényeit, az magával tol ki – jegyezte meg az elnök.

– Ám azon kereskedőknek is csalódniuk kell, akik azt gondolják, hogy a drágább hazai növényeket olcsó külföldivel helyettesítik majd, hiszen a szállítási költségek emelkedése az importot is megdrágítja – fűzte hozzá.

Forrás: Magyar Nemzet