Back to top

Erdő és kerámia

Kezdhetnénk úgy is, hogy „ismert erdei körökben az az általános nézet” – de most nem Micimackóról és a mézről lesz szó, hanem arról, hogy a szentendrei Szilágyi család szereti az erdőt, és az ő kerámiáik is népszerűek erdész körökben.

Ez a történet pedig úgy indult, hogy két fiatal találkozott egy keramikusipari iskolában. El-ellógtak a suliból együtt, és romantikus udvarlásképp a fiú megkérdezte a lányt: tudsz-e fülezni. (Avatatlanok kedvéért: agyagbögrére fület tapasztani.) A leányzó pedig azonmód bizonyította rátermettségét. Jól végződő meséhez illően, lánykérés lett a dologból és közös műhely. A Bükkös patak partján, zöld fák alatt épülgetett a házuk, ahol máig él és munkálkodik a pár, Szilágyi Péter és Rencz Marianna.

Jó minőségű holland alapanyagból készítik kőedény, porcelán használati tárgyaikat, amik kézreálló formájukkal, egyedi mázukkal és jellegzetes dekor motívumaikkal képviselik a Szilágyi-műhelyt.

Azt vallják, érdemes magas kaolintartalmú, drágább anyagból dolgozni, mert az magasabb hőfokon tömörre égethető, az edény nem porózus, mint az egyszerű fazekas agyagból készülők, így kevésbé kopik-törik, ellenállóbb, szebb. Mindig is praktikus, napi használatú tárgyakkal kísérleteztek. Kezdettől fogva járták az országot, inaskodtak híres népi fazekasoknál és ellesték a fortélyokat. Idővel kialakult a saját, felismerhető stílusuk, de azon se lepődnek meg, ha furcsa, 21. századi igényű megrendelést kapnak.

Manufaktúra jelleggel dolgoznak. Péter maga tervezi és építi a kemencéket, a különböző eszközöket, és nagyon tud korongozni, a formákat megadni. Marianna újító kedvű. Tőle ered a képi világ és a fekete karcolásos technika a szintén maga készítette mázba, ez senki másnál nem köszön vissza. Tanítványokat is neveltek, és volt, aki náluk maradt munkatársnak. Deli Levente szinte már családtag, biztos kézzel, gyakorlott mozdulatokkal jó húsz éve festi, dekorálja a tárgyakat.

A Szilágyi kerámiák a nagyobb vásárok révén messze földre eljutnak. A covid-ínség idejét pedig a törzsvevőiknek köszönhetően tudták átvészelni. Szívesen dolgoznak erdészeknek.

A FeHoVa kelendő portékája volt évekig az étkészletük, csipkebogyós motívummal, erdei színvilágú barnás, olívzöldes mázzal, szarvas-, muflonfigurás kiegészítőkkel.

Egyik legkedvesebb munkájuk a Soproni Egyetemnek készített borospohárkészlet makkos, tölgyleveles díszítéssel. Kimondottan nekik tervezték, és nagyon szépre sikerült.

Erdőszeretetük régi keletű. Marianna Visegrádon nőtt föl, természetes volt, hogy hétvégén szórakozásképpen kirándulni jártak. Rendszeresen gombásztak, szedték a „kékmálnát”, a vadszedret, főzték belőle a szörpöt. Erdészcsaládnál vaddisznókolbász, fácán, szarvashús gyakran került az asztalra. Nagybátyja, Rencz János erdőmérnök a Visegrádi Erdészet igazgatója volt évtizedeken át. Erdésztechnikus nagynénje pedig nyugdíjasként a Telgárthy-rét fölötti füvészkertben vezetett csoportokat. Ott, a Muflonkunyhóban lakott „Bandi bácsi”, aki a körzetre felügyelt, és ő lett Mariann fiatalon megözvegyült édesanyjának későbbi férje. Békében boldogan éltek a víz, villany nélküli kis faházban. Úgy tűnik, sikerült a természet és a művészet iránti vonzódást a Szilágyi lányoknak is továbbadni. Zsófi művészetterápiás foglalkozást tart óvodában. Bogi fotós, majd keramikus iskolát is végzett, és a jövő igényeivel elkészítette a műhely webshopját.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2021/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Javában zajlik az őszi faültetési program a településeken

Országban minden településnek lehetősége van saját erdő létrehozására is, a támogatások kihasználhatósága érdekében a pályázat beadási határideje kitolódott 2022. december 31-ig - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken Dunabogdányban, a Településfásítási Program faültetésén.

Német védelem a fatolvajok ellen

A jeladókat és a telematikai eszközöket is bevetik a Németországban a fatolvajok ellen.

A Zagyvától Kékesig

Ha felelevenítjük egykori osztálykirándulásainkat, a legtöbbünknek a Kékestetőről is vannak emlékeink. Az ország legmagasabb pontjának felkeresése minden gyereknek hatalmas kaland, akik később családjukkal, majd unokáikkal visszatérve együtt idézik fel fiatalkori élményeiket.

Advent Gyöngye lett az Év Bejglije

Az ínyenc kategóriában számos különleges ízkombinációval neveztek a kreatív szakemberek. A nyertes bejgli töltelékébe mandulás franzsipán, Irsai pálinkába áztatott apróra vágott vörösáfonya, valamint pirított és őrölt fekete szezámmag került, egy csipetnyi fahéjjal megfűszerezve.

Ennyivel drágulhat idén a karácsonyfa

Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete kedden az MTI-vel.

Erdősítéssel kompenzálják a fenntarthatósági expó karbonlábnyomát

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek; az ötletgazdák, a KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja, az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz - közölte a két nonprofit szervezet az MTI-vel szerdán.

Növeljük a zöldfelületet

A globális fölmelegedés összetett folyamat, nem lehet leegyszerűsíteni, azonban ok-okozati összefüggések következtében képes módosítani a növényi életjelenségeket. A természeti törvények értelmében általános jellegű, de különbözőképpen hat a mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti növényekre, közvetlen a hatása az időjárásra, a növények stresszállapotára, valamint az emberek, állatok környezetére.

Zöldebb települések

Lassan a végéhez ér az idei őszi településfásítási program, melyben az EGERERDŐ Zrt. illetékességi területén összesen 25 település vett részt. Ennek megvalósításában az EGERERDŐ Zrt. dolgozói és egyben az Országos Erdészeti Egyesület tagjai, mint szakmai koordinátorok vettek részt.

Klímaváltozás: felismerés és cselekvés

A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottságának Agrártudományi Szakbizottsága „Klímaváltozás az agráriumban – kihívások és megoldások” címmel rendezett konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. Az eseményen Ripszám István, a Mecsekerdő vezérigazgatója a klímaváltozás erdőket érintő és erdőgazdálkodási hatásairól, a lehetséges védekezési módokról tartott előadást.

Faápolási és kitermelési munkák az Erdei Tornapályán

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének munkatársai a NYÍRVV Nonprofit Kft. szakembereivel novemberben helyszíni bejárást tartottak a Sóstói-erdőben, az Erdei Tornapálya területén. A cél az itt lévő fák egészségi állapotának felmérése volt, mivel a lombhullás után jobban láthatóak az idős tölgyfák koronaágai.