
– Az ültetvény megtervezése után az egész területen elő kellett készíteni a talajt, hogy az összesen háromezer oltványt el tudjuk ültetni az 1 hektáron, a technológiai előírás szerint, megfelelő sor- és tőtávolságot tartva. Hozzá kell tennem, hogy támogatás nélkül, önerőből hoztuk létre az ültetvényt. Olyan fajtákat választottunk, amik megfelelnek a piaci igényeknek, ami azzal járt, hogy a lehető legszélesebb választékkal próbáltuk lefedni a piacot. Tehát Golden, Vista Bella, Idared és Jonica is került a területre. A Vista Bellához nagy reményeket fűztünk, egy ideig úgy tűnt, hogy nagyon keresetté válik, végül mégsem bizonyult jó választásnak. Olyannyira nem, hogy 10–12 év után le kellett cserélnünk.
De az első telepítés óta eltelt 25 év alatt egyébként is sokat változott az ültetvény fajtaösszetétele, hiszen ennyi idő alatt nemcsak kiderül, hogy mik a legnépszerűbbek, hanem a közízlés is változik. További terveiket ezt figyelembe véve dolgozták ki.

Ahogy már mondtam, a Vista Bellát már korábban „megszüntettük”. Jonagoldot telepítettünk helyette, mert tapasztalatunk szerint az az egyik legnépszerűbb gyümölcs Magyarországon. Ennek ellenére hosszú évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a piros alma „az alma”, vagyis az a legkedveltebb. Kimondottan a piros almát keresik az emberek. Sőt, belegondolva talán azok a fajták a legnépszerűbbek, amelyek színátmenetesek. Téli almát is ültettünk. Kezdetben a Granny Smith volt divatos, annyira, hogy még darabra adták, és név szerint is keresték. Végül mégsem lett annyira népszerű, mint kezdetben gondoltuk. Található nálunk még Gála, Golden, Idared, Jonatán és Jonica. Kiderült, hogy a keresettség tekintetében a Jona-, az Idared- és a Golden-család a legidőtállóbb fajták.
Nyirő Józsefék piaci helyzete különlegesnek nevezhető, mondhatni, megnyugtató. Ugyanis szerződéses kapcsolatban állnak egy közeli gyümölcsfeldolgozó vállalkozással, amelyik átveszi tőlük a „nélkülözhető” mennyiséget.
– Talán mondanom sem kell, hogy az almatermesztést, ugyanúgy, mint a többi gyümölcsét, számos dolog befolyásolja.
Ilyen körülmények között megnyugtató számunkra a szomszédos Pókaszepetken működő Zalagrár Kft., mert a vele kötött szerződés értelmében átveszik az almánkat – feltéve, hogy megfelelő minőséget tudunk produkálni. A termés mennyisége változó. Az elmúlt három esztendőben sajnos nem volt nagy termésünk, az említett külső hatások miatt. Természetesen a hozzánk érkező egyéni vásárlókat is kiszolgáljuk. Kijelenthetem, hogy a legtöbben szemmel vásárolják az almát, vagyis a színét nézik. A beltartalommal kapcsolatban eltérő igényeket támasztanak, a személyes ízlés dominál e téren. Van, aki a savanykásat keresi, más az édesebbjét vásárolja. Akad, aki a kemény húsú gyümölcsre vágyik, de sokan a lazább állagot tartják a jónak. Szóval, sokféle igénynek kell megfelelnünk, amikor almatermesztésről és almakínálatról van szó.
– Ehhez nem kevés munkára és odafigyelésre van szükség – mondja Nyirő József. Ennek ellenére nem múlt el év úgy, hogy ne léptek volna előre valamilyen téren. 1998-ban támrendszert telepítettek az almafák mellé, és ugyanebben az évben vágtak bele a gépesítésbe is. Aztán öntözőrendszert alakítottak ki, majd almatárolóval is felszerelték a vállalkozást. Minderre szükség van ahhoz, hogy egész évben jó minőséget tudjanak kínálni, és hogy egyúttal a saját munkájukat megkönnyítsék.

– Mivel nem kis területről van szó, és mert egy almásban olyan sok a tennivaló, mielőbb fejlett technikai hátteret kellett teremtenünk a termelésnek. Ennek jegyében szereztük be a gépeket, köztük egy kistraktort. A hozzá vásárolt emelővillával a szállítást és a rakodást is megkönnyítettük. Ugyancsak fontos volt a fűnyíró és a permetezőgép. Itt jegyzem meg, hogy a növényvédelemre egyre nagyobb szükség van. Ahogy a többi gyümölcsnek, úgy az almának is sok kártevője és betegsége van, amiket feltétlenül kezelni kell. A rezisztencia elkerülése érdekében a hatóanyagok váltogatására is szükség van, illetve az előírások változása miatt is, hiszen egyre több szert vonnak ki a forgalomból.
A másik kedvezőtlen tényező az időjárás alakulása. Az ültetvényünk egyébként fagyzugos helyen fekszik, nem messze a Zala folyótól. Ennek a hatásával is számolnunk kell. De ott vannak még a viharok és jégesők, ezek szintén könnyen tönkre tehetik az éves termést. Megoldás persze volna ellenük, ott van például a jégháló telepítése, de nálunk szinte biztosan nem térülne meg a költsége.
Visszatérve a fejlesztésre: mivel az almatermést nem lehet egyszerre értékesíteni, viszont a szürettel nem várhatunk, meg kellett oldanunk a tárolást. A tároló építését 2000-ben kezdtük meg. A gyümölcsös melletti épület alatt 20 tonna almát tudunk elhelyezni, megfelelő hűtésről is gondoskodva.
– Ami mégis fontos, mi több, lassan elengedhetetlenné válik, az a technikai eszközeink cseréje. Ez jelentősen megkönnyítené a munkánkat, amit a mai napig mind magunk végzünk. Még az almaszüret is „családi rendezvény”, a gyerekeim is besegítenek. Hogy ilyenkor kóstolgatjuk-e az almát? Természetesen. Lehet bármilyen fajta, én mindegyiket szeretem.