Back to top

Biciklivel váltanák ki a makacs lovakat az öttusában?

A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) irányító testülete a napokban titokban megszavazta, hogy töröljék a lovaglást a sportágból, és váltsák fel a kerékpározással, informálta több forrás is a Guardiant.

A döntést felgyorsíthatta Annika Schleu drámája a tokiói olimpián - írja a Telex a brit lapra hivatkozva. A német versenyző úgy vágott neki a lovaglásnak, hogy átlagos teljesítménnyel is esélye lehet az aranyéremre, akkora volt az előnye. A Saint Boy nevű ló azonban megmakacsolta magát, így nulla ponttal zárta a lovaglást Schleu, aki tehetetlenül zokogott a nyeregben.

A sportolót nemcsak a pályán történtek sokkolták, hanem az utána következő napok gyűlöletáradata is, amivel a közösségi médiában szembesült. Edzőjét, Kim Raisnert, egyébként kizárták az olimpián, mert ököllel megütötte a problémás lovat.

Az UIPM nem kommentálta a Guardian értesülését. Közleményük szerint elkötelezettek, hogy a modern öttusa erős, dinamikus profilját fenntartsák, ezért számos stratégiai találkozót tartanak.

A találkozók eredményét a november 4-én megjelenő sajtóközlemény részletezi majd.

Az egykori brit öttusázó, Kate Allenby szerint a lovaglás lecserélése katasztrófa lenne a sportág számára. „Az nem öttusa, amiben nincs benne lovaglás” – tette hozzá.

A nemzetközi szövetség (UIPM) már egy ideje egy külön munkacsoport felállítását tervezte, hogy kivizsgálják, hogyan lehetne elkerülni az ehhez hasonló eseteket.

Forrás: 
telex.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gubicza lányok a lovak vonzásában

A fiatal díjugrató tehetségekről szóló sorozatunkban rendhagyó módon nem „csak” egy lovast, hanem egy egész családot mutatunk be. Gubiczáék története pontosan hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a gyerekek édesanyja, Alexandra elment a Pasaréti Honvéd Lovardába, hogy felelevenítse régi lovastudását, amit édesapja jóvoltából szerzett még a gyermekei születése előtt.

Haszonállattól a díszmadárig: a texán hazai története

A „Szárnyaló Gazdaság” Nemzeti Húsgalamb Programban résztvevő termelőknek igyekezniük kell egy gazdaságosan tartható és húsméreteit tekintve a grimaud hibridekkel és a hubbell-lel szemben versenyképes fajtát kitenyészteni, mert sajnos azok a galambok, amelyeket a felvásárlók a múlt század második felében örömmel elvittek, ma csak a családnak, hétvégi levesnek jók, eladásra nem. De alapnak a texán ma is kitűnő…

Szépségverseny görényeknek

Szépségversennyel ünnepelte a Vadászgörény Barátok Egyesülete, hogy végre találkozhattak egymással, miközben megmutathatták, hogyan fejlődtek kedvenceik az elmúlt években, milyen munkát végeztek a tenyésztők. A 2018-as alapítású szervezet tagsága mindössze 30-40 fő, de összetartó társaság. Március eleji találkozójuk célja is egyebek mellett a tagtoborzás volt.

Újra nemzetközi szinten

Az idén április 28. és május 1-je között zajlott a Nemzetközi Fogathajtó verseny a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., valamint a Mezőhegyesi Ménes KHSE közös rendezésében. Az eseményre 81 nevezés érkezett, 15 különböző kategóriában, összesen 204 lóval érkeztek a versenyzők Mezőhegyesre az idei évben.

Alapelvük a megbízhatóság

A Déli-Farm Kft. 1990-es indulásakor alapvetően haszonállattartási, takarmányozási és tenyésztési szaktanácsadással foglalkozott, ezek mellett pedig a szarvasmarhatartáshoz és -tenyésztéshez kapcsolódó termékek értékesítésébe kezdett. Az évtizedek során maga a cég és természetesen termékportfóliója is bővült, amit Palotás Sándor ügyvezető mutatott be olvasóinknak.

A Virágos Magyarország versenyre június 15-ig pályázhatnak a települések

Az idén 29. alkalommal megrendezett Virágos Magyarország versenyre június 15-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.

Takarmány: ma már nincs áralku

Napjainkban megdőlni látszik az a tézis, hogy a piac gyorsan válaszol a kilengésekre, és mindig visszaállítja az egyensúlyt. Ma már nem igaz ez az állítás, a takarmány-alapanyagok ára annak ellenére folyamatosan növekszik, hogy azt az állattenyésztők, a vásárlóerő várható visszaesése miatt, lassan már nem tudják beépíteni az átvételi áraikba.

Csongrád-Csanád megye eddig fertőzésmentes területén jelent meg a madárinfluenza

A Nébih laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Csongrád-Csanád megye újabb területén. A székkutasi, fertőzött hízólúdállomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént, a térségben életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások. Eközben Békés megyében az összes védőkörzetet feloldotta a Nébih.

Önellátásra és értékesítésre

Tóth Zsolt és családja nem panaszkodhat, csodálatos helyen élnek és gazdálkodnak. Birtokuk több részletből áll, de mind Esztergályhorváti nagyhorváti részében található, vadregényes hegyek-dombok, erdők és halastavak szomszédságában. A szakértelmük is megvan hozzá, hogy a zöldség-gyümölcstől a húsig, tojásig szinte mindenből teljesen önellátók legyenek – és még piacra is termelnek.

Stratégiai fontosságú minden beruházás és fejlesztés

„A jövőben olyan magyar agráriumra van szükség, amely hatékonyan, biztonságosan és hosszú távon képes kiszolgálni elsősorban a magyar lakosságot, és ezt követően a megnövekedett külföldi igényeket az exporton keresztül. Stratégiai fontosságú tehát minden olyan beruházás és fejlesztés, amely közvetlen vagy közvetett módon hozzájárul a mezőgazdaság teljesítményének, kibocsátásának növeléséhez” – hangzott el Fábiánsebestyénben.