Back to top

Dormándon fákat ültettek a Településfásítási Program keretében

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelynek keretében két ütemben 36.000 sorfát ültetnek el 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból - emelte ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Dormándon, ahol a Településfásítási Program keretében 30 fát ültettek el.

Felmand Zsolt arról beszélt, hogy egy olyan értékteremtő programról van szó, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a faültetés milyen fontos szerepet tölt be egy közösség, jelen esetben Dormánd életében. Emellett közelebb hozza a természetet a fiatalabb generáció számára, és élhetőbb környezetet teremt az itt lakóknak.

„A gazdák és a települések mernek és tudnak hosszú távra tervezni, és biztosak abban, hogy a fásítások hasznát ugyanezen a helyen az ő unokáik is élvezni fogják”

- tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Agrárminisztérium 2019-ben hirdette meg az Országfásítási Programot, amelynek célja az volt, hogy az ország fával borított területeit növelni tudják. Hozzátette, a Vidékfejlesztési Program támogatásait az Agrárminisztérium 2019-ben úgy módosította, hogy az erdőtelepítési kedv jelentősen megnövekedett. A magyar gazdák a programban mintegy 39 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére nyújtottak be igényt, amiből 11 ezer hektár ültetése már meg is valósult.

Feldman Zsolt kitért arra is, hogy az Országfásítási Program részeként az Agrárminisztérium 2020-ban Településfásítási Programot is hirdetett a 10 ezer fő alatti települések számára, amely az egyik legnagyobb belterületi fásítási program a rendszerváltozás óta.

A tárca idén megduplázott keretösszeggel ismét két ütemben meghirdette a programot és 24 000 ezer sorfa gazdára is talált. A program második ütemében összesen 19 megyéből, 887 település adott le sikeres igénylést.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programnak, illetve a Magyar Falu Programnak köszönhetően a vidéki településeknek lehetőségük van arra, hogy megújuljanak, ezzel együtt megerősödjön a térségek gazdasága is.

Hozzátette, a Vidékfejlesztési programban idén és jövőre rendelkezésre álló keretösszeg 1500 milliárd forint, amely szintén a vidék fejlődését szolgálja.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon

A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.

Megjelent a feldolgozóipari kkv-k energiatámogatási programjának pályázati felhívása

Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán hétvégén.

Tűzifaprogram: átcsoportosítják a készleteket

Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.

Gazdafórum a Szigeti Farmon: terítéken a zöldítés

A Kalocsa melletti Szigeti Farmon tartott gazdafórum fő témái a közös agrárpolitika változásai voltak, élükön a zöld alapszabályokat (Zöld Felépítmény) tartalmazó agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG), és az új elemként induló, önkéntes agro-ökológiai programokkal (AÖP). A szeptember végi tanácskozásra mintegy 90 helyi és dél-alföldi termelő érkezett.

A Földön minden nyolcadik madárfajt a kihalás fenyegeti

Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrások között.

Melyik a legjobb fügefajta?

Házikertekben, védett fekvésben sokfelé terem hazánkban is füge, de egészen más elvárásoknak kell megfelelnie annak a gyümölcsnek, amit piacra termelnek. A közelmúltban Becsehelyen rendezett fügebírálat szempontjait szedtük össze és bemutatjuk azt a két tájfajtát, amelyek felkerültek a Nemzeti Fajtajegyzékre, ezáltal hivatalosan szaporíthatók.