Back to top

Kikerül a lovaglás az öttusából

A lovaglás a párizsi olimpiáig az öttusa része marad, miközben 2023-tól a fiatalok versenyeit már az új módon, anélkül kell megrendezni.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) végrehajtó bizottsága csütörtökön videokonferencia keretében tájékoztatta a tagszövetségeket azokról a jelentős változásokról, amelyekről még az elmúlt héten saját hatáskörben döntött, ám közben különböző sajtóorgánumok kiszivárogtattak.

"A videokonferencián többek között Klaus Schormann elnök, Joel Bouzou és ifj. Juan Antonio Samaranch alelnökök, valamint Ivar Sisniega, az innovációs bizottság tagja is részt vett, és egyöntetűen hangsúlyozták, hogy az öttusa olimpiai programban maradása érdekében mindenképpen szükség van arra, hogy a lovaglást másik tusa váltsa fel" - számolt be Gallai István, a magyar szövetség főtitkára a történtekről az MTI-nek.

Hozzátette, a vezetők nem a tokiói "lovasbakival" indokolták a döntést, hanem azzal, hogy

a sportág világméretű fejlődésének gátja az, ha bizonyos térségekben, példaként a karibi vidéket említették, nem tudják biztosítani a lóállományt. Egy sportág ötkarikás műsoron maradásának viszont feltétele, hogy minél több helyen űzzék.

Gallai István hangsúlyozta: biztos, hogy a 2024-es párizsi olimpián még a lovaglás is az öttusa része lesz, hiszen a mostani nemzedék még így készül, ám 2023-tól a fiatalok versenyeit már az új módon kell megrendezni.

Azt, hogy mi lesz az új sportág az öttusán belül, már az UIPM új vezetése fogja eldönteni, ugyanis november 27-28-án tisztújító közgyűlést tart a világszövetség.

Az új sportágtól követelmény, hogy ne legyen drága, könnyen szállítható legyen az eszköz, és a fiatalok körében népszerű legyen.

"A jövő héten Monacóban én is részt veszek a technikai, a versenyzői és az edzői bizottság tagjainak megbeszélésén, amely után már tisztább lesz a kép. Már csak azért is, mert az idő sürget, a programbizottságnak pedig december 10-ig javaslatot kell benyújtania a NOB számára. A végső döntést a pekingi téli olimpia idején hozzák meg" - mondta Gallai István, aki jelezte:

nem örülnek a döntésnek, de tudomásul kell vennünk.

Joël Bouzou, az UIPM alelnöke a L'Equipe francia sportnapilapnak szerdán megerősítette a brit Guardian keddi értesülését, hogy a lovaglást kivették az öttusából. A Guardian szerint a helyére a kerékpározás kerülhet.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán - például a lövészetet és a futást jelenleg együtt rendezik egy kombinált szám keretében -, de a sportágak sosem cserélődtek.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

Madárinfluenza: óvatos könnyítések két megyében

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé.

Magán tejfeldolgozás és saját értékesítés

Nagy Péter édesanyja ragaszkodott a márkanévhez. A valaha tejtermeléssel is foglalkozó cég ma már csak tejet dolgoz fel, hogy a termékeket maga forgalmazza. A hosszúpályi székhelyű Hajdúsági-Tej Kft. Nagyné és Fiai Tej-Tejtermékek márkanév alatt gyárt és forgalmaz tejtermékeket.

Telivér-utánpótlás Dióspusztáról

A versenyistállókba szeptembertől folyamatosan érkeznek a másfél éves telivérek, akik a következő generációt képviselik jövőre a lóversenypályákon. A német, angol, francia és ír importok mellett meghatározó szerepet játszanak a magyar tenyésztésű lovak.

A tönk szélén a sertéstartók

Úgy tűnik, a sertéstartóknál – és más állattartóknál is – betelik a pohár. Sokan válaszút előtt állnak, folytassák-e, vagy inkább hagyjanak fel az állattartással? Többek közt ez derült ki a MOSZ sertéstenyésztő tagozatának legutóbbi ülésén, amiről már tudósítottunk.

Határidő változás a termeléshez kötött anyatehén tartás támogatásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségnél

A Nébih felhívja azon állattartók figyelmét, akik igénybe kívánják venni a 2021-es támogatási évre az anyatehéntartás támogatást, a szaporítási eseményeket legkésőbb 2021.december 31-ig be kell jelenteniük a Termékenyítési Rendszerbe (TER). Ehhez gyors és biztos megoldást jelent a Nébih által üzemeltetett webENAR felület használata.

A sportolók kiállnak az öttusalovaglás mellett

Az összes brit és magyar olimpiai érmes öttusázó, valamint 11 másik országból további ötkarikás érmesek - összesen negyvenhatan - levélben fordultak Thomas Bachhoz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökéhez, hogy járjon közbe az öttusalovaglás megmentéséért.

Jól vették az akadályokat a pulykahús-termelők

A pulykahús-termelőket nemcsak a koronavírus-járvány miatt lecsökkent vendéglátóipari és szállodai fogyasztás, hanem az újra megjelent madárinfluenza is jelentős kihívás elé állította az idei évben. Ennek ellenére a termelés tudta tartani a lépést – az egy főre eső pulykahús-fogyasztásban Európa élvonalába tartozó – hazai fogyasztással.

Egy hosszú folyamat eredménye

A Bold Agro Mezőgazdasági Kft. Magyarország egyik leghatékonyabb sertéstenyésztő, valamint növény- és gyümölcstermesztő agrárvállalkozása, mely immár 30 éve elkötelezett a hatékony és felelős mezőgazdasági termelés mellett. Mivel a vállalkozás több ágazatban is érdekelt, ezért nem könnyű a generációváltás, de a Szabó család megfelelő megoldást talált minderre.

Mostantól a futószár másik végén

Befejezte pályafutását Magyarország eddigi legsikeresebb lovastornásza. A nyár végi felnőtt lovastorna-világbajnokságon, a Nemzeti Lovardában láthattuk versenyzőként utoljára pályára lépni a kaposvári Bence Balázst, aki kerek húsz év után fejezte be pályafutását.