Back to top

Hazai körülményekre nemesített káposzták

Az Orosco Kft. Nyírségben rendezett káposztabemutatóján nemcsak a fajtákkal kapcsolatos elvárásokról, a nemesítési irányokról, hanem az idei értékesítési nehézségekről is szó esett. Az időjárás mellett ugyanis az idén gondot okozott a szokásosnál több és olcsóbb külföldi káposzta behozatala.

Az utóbbi 10-12 évben a felére csökkent a káposzta termőterülete Magyarországon. Az okok sokrétűek: kevesebb káposztafélét vesznek az emberek, örvendetesen nőttek a termésátlagok, a termelők egy része kiöregedett, és nem volt, aki folytassa a tevékenységét. A megváltozott fogyasztói szokások miatti csökkenés vélhetően elérte a mélypontját, így remélhetően a terület sem szűkül tovább, mondta Rajki Attila, az Orosco Kft. ügyvezetője.

Hazánkban valamivel több káposztát termesztenek frisspiaci eladásra, mint feldolgozásra, főként, ha a szintén csökkenő mennyiségű hajtatást is hozzávesszük.

Ez utóbbiban azonban a macedón termelők lehagynak bennünket. A fehér fejes káposztához képest 15-20% a vörös káposzta, és 33% a kelkáposzta hazai mennyisége, említette a szakember.

A nyírségi termőtájban mutatta be fajtáit az Orosco Kft.
A nyírségi termőtájban mutatta be fajtáit az Orosco Kft.

A fajtatípusokban változás körvonalazódik. Korábban a kertészek jellemzően egy-egy fajtát termesztettek, és a kisebb fejeket frisspiacra és áruházláncoknak értékesítették, a nagyobbakat pedig feldolgozóüzemeknek, savanyítással foglalkozó cégeknek. Ma már a két értékesítési arány a fajtát tekintve is szétválik, a pultokra 2-2,5 kilogrammos fejek kellenek, a savanyítóüzemek pedig a minél nagyobb fejű, minél nagyobb termőképességű fajtákat igénylik.

Sok olcsó áru érkezett

Az idei szezonra rányomta a bélyegét, hogy viszonylag sok lengyel, és meglepetésre német káposzta is érkezett hazánkba, ráadásul nagyon olcsón, lerontva a hazai termelők piaci helyzetét. Sokan nem is értették, hogyan tudták ilyen alacsony áron adni a káposztát a külföldi termesztők.

Rajki Attila szerint a két országban most kármentés van, tehát nem a nyereségesség, hanem a veszteségek mérséklése a cél.

Németországban nyáron sok csapadék esett, ezért nagy területen fertőzött a Xanthomonas baktérium, amitől a betárolt káposzta hamar megromlana. Ezt megelőzendő nyomott áron is szabadulni szeretnének ezektől a tételektől. Lengyelországban a betakarítás időszaka csapadékos, a szedés csúszása miatt „túlérnek” a káposzták, ezért romlik a tárolhatóságuk. Így ezt is inkább most dobják piacra, minthogy később a tárolóban megrohadjon, vázolta az olcsó import okait az ügyvezető.

Jól viselik a stresszet

Az Orosco Kft. a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kertészeknek a helyi adottságokhoz legjobban illeszkedő fajtákat ajánlja. A termékfejlesztés során fontos szempont, hogy a stressztűrő, magas hozamú fajták kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezzenek.

A 20 éves családi vállalkozás több külföldi cég disztribútora, és paprikából saját nemesítésű fajtájuk is van.

Káposztafélékből egyebek közt a japán Takii cég fajtáit forgalmazzák. A világ egyik legnagyobb, több mint 185 éves zöldségvetőmag-cége Európában elsősorban a káposztafélékben és hagymában erős, európai piacra főként Hollandiában nemesítik a káposztaféléket, és hazánkban közel tíz éve együtt dolgoznak az Orosco Kft.-vel, amely minden évben segít beállítani kisparcellás kísérleteket 30-40 fajtával. Az új anyagokat 5-6 évig vizsgálják, mielőtt bevezetik a kereskedelmi forgalomba. A nyíregyházi bemutatón is volt három olyan fajta, melyeket már öt éve tesztelnek hazai viszonyok között. A nemesítésben egyre fontosabb szerepet kap a stressztűrés az egyes betegségek és kártevők elleni ellenálló képesség mellett.

A Hazera az egykori holland Nickerson Zwaan és az izraeli Hazera összeolvadásából jött létre. Az Orosco Kft. csupán tavaly július óta forgalmazza a Hazera fajtáit. Az elmúlt egy évben meggyőződtek róla, hogy nem állt le a nemesítés és vannak ígéretes újdonságok, amelyek a jövőben a magyar piacon is sikeresek lehetnek, mondta Rajki Attila.

A bemutatón számos régebbi jól bevált, és újabb, ígéretes hibrideket is megtekinthettek a jelenlévők.

A Strukta feldolgozóipari fajta hazánkban az elsők között van a savanyításra termesztett fejes káposzták közt. Egyik szülői vonala Japánból, másik Európából származik, és ez a fajta előnyére vált. Kelet-Ázsiában és Japánban is fontos, hogy a fajták a sok csapadék ellenére ellenálljanak a betegségeknek, és a helyiek a káposzta ízére is sokkal igényesebbek, mint mi Európában. Az európai termesztőknek a nagy termőképesség a lényeg, tehát a gazdasági szemlélet dominál. Ez a fajta mind a kétféle elvárást kielégíti. Jó stressztűrés és erős gyökérzet jellemzi. Ennek köszönhetően magas a hozama, jó a termőképes­sége, kiváló általános betegség-ellen­állóság jellemzi. Az egyik legnagyobb biztonsággal termeszthető savanyítási káposzta. A savanyítósok azért is szeretik, mert szép hosszú szálakra gyalulható, vágás után is fehér marad és az íze is kiváló.

Suszta László egyik fő savanyítós fajtája a Strukta. Erős gyökérzete szinte megy a víz után
Suszta László egyik fő savanyítós fajtája a Strukta. Erős gyökérzete szinte megy a víz után

A Coronata fajtának rendkívül jó a betegség-ellenállósága, a fajsúlyos, tömör fejek kiválóan tárolhatók.

Erős, „agresszív” gyökérzetének köszönhetően gyengébb körülmények között is jó eredményt ad. Savanyításra és frisspiaci termesztésre is javasolják ezt a könnyen pucolható fajtát.

Jövőre vezetik be az európai piacra a Coronata tárolási káposzta hímsteril (CMS) változatát (TCA-581). A hibrid anyavonalának hímsterilitása azt jelenti, hogy öntermékenyülés nem lehetséges. Ennek eredményeképp teljesen egyöntetű az állomány, nem kell keresgélni a 2-3%-nyi fajtaidegent – ami az öntermékenyülésből adódna. A fajta többi tulajdonsága megegyezik a Coronatáéval.

A Zoltan fajta nagyméretű, savanyításra és frisspiaci értékesítésre is alkalmas, jóízű fejeket nevel. Erős gyökérzete van, különösen jól viseli a stresszt, így az idei hőséget is jól bírta.

A 85-95 napos Serpentine az idei nyáron bebizonyította, hogy az egyik legerősebb Xanthomonas-ellenállósággal rendelkező kelkáposzta.

Jól viseli a stresszt, a talajviszonyokra nem érzékeny, emellett folyamatosan ültethető, jól szakaszolható.

A Ramenos fejes káposzta erőssége, hogy akár május végéig tárolható. Ideális pultos káposzta 2-2,5 kilogrammos tömör, súlyos fejekkel. Rezisztenciája fuzá­ri­umra, xantomonászra és tripszre is kiterjed.

A jó stressztűrő Rococco vörös káposzta kiválóan tárolható, kissé megnyúlt, szép, sötétlila fejeket nevel. A lapos káposzták közül az egyik legjobban tárolható a Green Lunar. Akár február végéig, március elejéig a tárolóban maradhat. További előnye, hogy minden körülmény között megbízhatóan termeszthető, nagyon jó betegség-ellenálló.

A szintén 2022-től forgalmazható TCA577 (Commander) kimagaslóan jó betegség-ellenállósága már 6-7 évvel ezelőtt, az első tesztekben kitűnt. Amikor a fajták többségét erősen fertőzte a Xanthomonas, ez az újdonság feltűnően jó egészségi állapotban maradt.

A 100-110 napos fajtát elsősorban savanyítási célra érdemes termeszteni, a 3-5 kilogrammos fejek 3-4 hónapig tárolhatók.

A Kannami a nyári nagy melegben is lapos marad és nem hajlamos a túlnövésre sem, jól tartja a méretét. Rendkívül mutatós, piacos káposzta, egyöntetű állománya akár tarra is vágható.

A Coronata hímsteril változata (TCA-581) teljesen egyöntetű állományt ad. A hazai kísérletekből kiderült, hogy a többi tulajdonsága alapján is állja a versenyt
A Coronata hímsteril változata (TCA-581) teljesen egyöntetű állományt ad. A hazai kísérletekből kiderült, hogy a többi tulajdonsága alapján is állja a versenyt
A TCA548 erős gyökérzetű, jó stressz­tűrő, golyvarezisztens és Xanthomo­nasra sem érzékeny fajta. Folyamatosan ültethető, szép belső szerkezet jellemzi, kiváló szabolcsi töltött káposzta készíthető belőle.

Harminc éve termeszt

A káposztabemutatónak Suszta László kertészete adott otthont. A termelő 1991 óta termeszt káposztaféléket 25 aranykoronás, könnyen művelhető, jó minőségű barna homoktalajon. Az idei 22 hektárból 6-6 hektáron van fejes és kelkáposzta, 2 hektáron termeszt vörös káposztát, 4 hektáron karfiolt, a maradékon pedig tölteni való – egészben savanyítható – lapos káposztát is nevelt. Utóbbinak jól kell időzíteni a vágását, ha ugyanis késve szedik, megvastagszik a levele, említette a kertészet tulajdonosa.

A termelő szerint a jó fajta káposzta többféle rezisztenciával rendelkezik, így akár monokultúrában is termeszthető.

Ő azonban általában tartja a vetésforgót, a káposztás területeket vándoroltatja, és ha kell, újabb kutakat fúrat, hogy öntözhesse az állományokat.

A káposztafélék legjobb előveteményei a kalászosok, vagy ha egy évig pihentetik a területet palántázás előtt. Előfordult már azonban, hogy július elején lekerült a gabona, azonnal leforgatta a tarlót, majd beöntözte, és beültette a 80 napos káposztát vagy a 70-80 napos karfiolt, mondta Suszta László.

Savanyítós fajtából a Strukta nagyon jól bevált nála, a tárolási káposzták közül pedig a Coronata. Ezeket a fajtákat már azóta termeszti, hogy bejöttek közforgalomba, sőt előtte kísérleti mennyiségben is ültette. Úgy tapasztalta, hogy erős, robosztus gyökérzetük úgyszólván „megy” a víz után a talajban, szinte feleannyi tápanyagra és vízre van szükségük, mint a korábban termesztett típusoknak.

A műtrágyaszükséglet csökkenése a fajtatulajdonságokon kívül a biostimulátoros kezeléseknek is köszönhető, említette a kertész.

Nyíregyháza környékén nagyon kevés csapadék volt az idén, de a termesztésnek a vízhiány mellett több kritikus pontja van. A KITE derecskei telepéről jó minőségű palántát vásárolnak, ahhoz azonban, hogy megmaradjon a 100%-os tőállomány, ültetés előtt biostimulátorba (Natur Plasma) mártják őket, majd jön a beiszapoló öntözés. Miután megindult a gyökérnövekedés, a rovarkártevők elleni védekezésre helyezik a hangsúlyt, különben tarra rágnák az állományt. A repce és a gabonák betakarítása után ugyanis a kártevők előszeretettel átköltöznek a káposztába. A liszteske is gyakran megjelenik ilyenkor. A fejesedés időszakában a rovarkártevők hernyóitól kell megvédeni a káposztát, 80%-os készültségben pedig a tripsz ellen kell védekezni. Növényvé­dő szeres gyomirtást egyszer lehet végezni káposztában, utána mechanikus gyomszabályozásra kell áttérni.

A Ramenos fejei akár május végéig tárolhatók, többféle ellenállósággal is rendelkezik
A Ramenos fejei akár május végéig tárolhatók, többféle ellenállósággal is rendelkezik

A kapálás a talaj lazítása érdekében is előnyös a növényeknek, említette a szakember.

Suszta László két áruházlánc közvetlen beszállítója, de máshová is értékesít. Idén október végéig kevesebb, mint felét adta el a tavaly ilyenkori mennyiségnek, szerinte ebben a külföldről nagy mennyiségben érkező káposzta, és a vásárlóerő csökkenése is közrejátszik. Ezért 5000 mázsa káposzta hűtőházi betárolása válik most szükségessé. Tervei szerint ezt a mennyiséget is eladja majd márciusig, ha javul a piaci helyzet. Több helyen látott már átcímkézett lengyel káposztát magyarnak árulva, hívta fel a figyelmet Suszta László.

A káposzta zömét frisspiaci áruként értékesíti, illetve olyan feldolgozók is vesznek tőle, akik gyalultan 10 kilós zsákokban adják el a káposztát a nagybanin, és azt a vevők saját receptúra alapján otthon savanyítják.

Természetes anyagok

A káposztafélék tápanyagellátásához és biostimulátoros kezeléséhez a Natur Agro Hungária Kft. termékeit, ajánlását használja Suszta László. A talajélet elszegényedése, a vízmegtartó és regeneráló képesség csökkenése miatt egyre gyakoribb a mikroelemhiány.

A 2002-ben indult cég azt tűzte ki célul, hogy ennek megállítására természetes összetételű termékeket vezet be a magyar növénytermesztési gyakorlatba.

Téglási Zsolt, a Natur Agro Hungária Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanácsadója már régóta ismeri Suszta Lászlót, de csak idén kezdtek el együtt dolgozni. A területeken mért adatokra alapozva juttatták ki a lombtrágyákat, két kezelést végeztek, és mivel meggyőző volt az eredmény, a Natur Agro Hungária is meghívást kapott a rendezvényre. A bemutatott állományok területét a Natur Nova készítménnyel kezelték elsőként, mely baktérium- és gombatörzseket egyaránt tartalmaz. Első menetben az elővetemény tarlójára is kijuttatható, majd ültetés előtt 2-3 héttel, valamint közvetlenül az ültetést megelőzően is beiktatható egy kezelés. A gomba összetevőket egy liter adalék formájában szállítják ki a 4 liter baktériumkomponens mellé. A két összetevőt kijuttatás előtt kell összekeverni, így összesen 5 liter Natur Novát kell kijuttatni hektáronként.

A készítmény vízzel hígított oldatát kipermetezték, majd beforgatták a termőrétegbe. Előnye, hogy nitrogénműtrágyával együtt is alkalmazható, említette Téglási Zsolt.

A készítmény cellulóz- és lignitbontó hatásának köszönhetően lebomlik a szár, biokontroll-hatása pedig visszaszorítja a patogén mikroszervezetek térnyerését. Újabban Bacillus thuringiensis-törzsek­kel is kiegészítették, melyek szintén a talajlakó kártevők visszaszorításában játszanak szerepet. A készítményben található mikroorganizmusok a gyökérkolonizálást is elősegítik. Alkalmazásával jelentősen csökkenthető a műtrágya-felhasz­nálás, így kevésbé terheljük a környezetet, és gazdaságosabb lehet a  termesztés, hangsúlyozta a  szakember.

A technológia második pillére a Natur Plasma élőalgás biostimulátor, mely fokozza a növényi stressztűrést. Ez egészíthető ki a 13 tápelemet tartalmazó Natur Active lombtrágyával. A tapasztalatok alapján e két készítmény alkalmazásával sokkal hatékonyabb a tápanyag-felhasználás.

A lombkezelés a kiültetés után válik esedékessé, a kezelések között 10-14 napnak kell eltelni.

Ha az időjárás miatt legyengült az állomány, a kezelések sűríthetők. A Natur Plasma hormonálisan kezeli a növényt, emellett vitaminokat és ásványi anyagokat is pótol. Mindez a hajtás- és gyökérnövekedést is serkenti. Ezt lehet kiegészíteni mikroelem-dúsításokkal annak alapján, hogy az adott feno­fá­zisban éppen mire van szüksége a növénynek a levélanalízis eredményei alapján, mondta el lapunknak Téglási Zsolt.

Szinte minden körülmények közt jól teljesít a Serpentine kelkáposzta
Szinte minden körülmények közt jól teljesít a Serpentine kelkáposzta

A lombtrágyás kezelés során figyelni kell a permetezésre alkalmas időjárásra (25 ºC alatti hőmérséklet, szélcsendes idő), ezért a nyári kánikulában javasolt a reggeli vagy az esti órákban történő kezelés. A palántanevelés során a Natur Plasma készítményt a gyártó Mono Kalcium nevű adalékával kiegészítve érdemes beöntözésre használni, majd kiültetés után egy héttel, valamint a fejesedés idején is érdemes megismételni a kezelést. A Mono adalékok (Ca, K, Mo, Zn) a hiánybetegség megelőzésére, mikroelem-utánpótlásra szolgálnak, javítják az eltarthatóságot, és növelik a hozamot.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/45 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.

Öt vidám asztali -és partidekor-ötlet muskátliból a nyári összejövetelekhez

Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit?

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Minden adott a jó szőlőterméshez

Az időjárási viszontagságok, elsősorban a hűvös miatt lassan fejlődik a szőlő, minden esély és feltétel adott hozzá, hogy idén kiváló borok készüljenek a jó minőségű szőlőből, mondja Kocsis László szőlőnemesítő és szőlőtermesztő, akinek cége, a Göcsej Gyümölcse Bt. Zalaapátiban rendelkezik ültetvénnyel.

Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb?

Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.

Kizárólag helyi spárgát és szamócát kínál

A németországi Aldi Süd április eleje óta kizárólag német spárgát értékesít, május közepétől pedig csakis német szamócát tart, ezzel is támogatva a helyi gazdákat.

A meztelencsigák rejtett világa

Kevés kutatás irányult a meztelencsigákra, holott a körülbelül harminc magyarországi fajuk közül öt-tíz lehetséges vagy aktuális kártevő. Az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetében 2018 óta tart a hazai meztelencsiga-fauna szisztematikus feltárása, és ez idő alatt hét, a magyar faunában új vagy bizonytalan adattal rendelkező faj került elő.

Embertelen körülmények a német ültetvényeken

A német ültetvényeken dolgozó idénymunkások olyan körülmények között dolgoznak, amelyek az emberi méltóságot csorbítják, derül ki az Oxfam nemzetközi humanitárius szervezet legfrissebb felméréséből.

A tavasz idén sem maradt el

Az idei ültetési szezonra, az anyák napjára, valamint a ballagásra való fölkészülést megannyi kérdés, bizonytalanság előzte meg, a növényházi kertészek, a díszfaiskolai termelők és a dísznövény-kereskedők sem voltak könnyű helyzetben. Nemcsak az elszabadult infláció, a mindenkit sújtó drágulás, hanem a hűvös, csapadékos tavasz is kiszámíthatatlanná tette, hogy milyen lesz a kereslet, a vásárlási kedv.