Back to top

A nap, amikor már csak emlék lesz a csokoládé

Az emelkedő hőmérséklet, a vízhiány az egész bolygó életére hatással lesz. Előrejelzések szerint pár évtizeden belül akár teljesen eltűnhetnek olyan termékek a polcokról, amelyek nélkül ma még el sem tudnánk képzelni a mindennapjainkat.

A felmelegedés már most is a klíma megváltozását okozza szerte a Földön. A változással a mezőgazdaságnak is szembe kell nézni, az érintetteknek már most a megoldásokon kell gondolkodni, vagy át kell alakítani a termésszerkezetet. Legrosszabb esetben az is megtörténhet, hogy nem lehet majd megtermelni azokat a növényeket, amelyek létezését eddig természetesnek vettük, vette észre az infostart.hu egy külföldi gyűjtés alapján. 

Fotó: pixabay.com

Ahhoz, hogy a napi kétmilliárd csésze kávét elfogyaszthassuk, tavaly például 10 milliárd kilogramm kávébabot kellett szüretelni. Azonban Latin-Amerikában felütötte a fejét a levélrozsda nevű gomba, melynek hatására a kávéültetvényeken a növények nem tudnak fotoszintetizálni. A világnak azon a táján kétmillió farmer kényszerült arra, hogy feladja a termesztést. Afrikában az egyre emelkedő hőmérséklet okoz nehézségeket az ültetvényeken, az előrejelzések szerint a következő bő fél évszázadban 65 százalékkal csökken majd a kávéültetvények területe. 

A csoki szerelmesei is izgalmas évek elé nézhetnek. A kakaóbab az Egyenlítőtől egy aránylag szűk távolságra termeszthető nitrogénben gazdag talajon. Kényes a hőmérsékletre, a páratartalomra, az esőzés mértékére,

Szakemberek attól tartanak, a termőterületek már 2050-re olyan mértékben lecsökkennek, hogy a csokoládé akkorra akár el is tűnhet a boltok polcairól. 

Fotó: pixabay.com

A ma 135 országban termesztett banán ugyan a trópusi körülményeket kedveli, és ebből a szempontból a hőmérséklet emelkedése akár pozitívum is lehetne, hiszen újabb területek válnak alkalmassá a termesztés számára.

A  vízhiány azonban keresztül húzhatja ezeket a számításokat. 

Ahogy a banánt, úgy az avokádót is monokultúrában termesztik, a biodiverzitás hiánya pedig kedvez a kártevőknek, a betegségeknek. És bár előrejelzések szerint hamarosan ez lesz a legkeresettebb gyümölcs, más vélekedés szerint 2050-ben már nem is létezik majd a bolygón a kiegyensúlyozott hőmérsékletet és a vizet kedvelő avokádó. 

Az egyes szőlőfajták csak bizonyos körülmények között élnek meg, és mivel a hőmérséklet emelkedik, a gazdák egyelőre azon gondolkodnak, hogy más tengerszint feletti magasságokban próbálkozzanak a termesztéssel. Harminc éven belül a mai területek háromnegyedük válhat termesztésre alkalmatlanná. 

Egy biztos: a gazdálkodás módját és helyszíneit világszere át kell majd gondolni a következő évtizedekben. A sor még hosszan lehetne folytatni: a szardíniától az áfonyáig nem lesz olyan élelmiszer, amelyre nem lesz valamilyen hatással a hőmérséklet emelkedése. 

Forrás: 
infostart.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rétegvízzel teszik termővé a sivatagot. De meddig?

Irak elkezdett sivatagi kutakat használni az öntözésben, aminek az eredményeként idén megduplázódott az országban a búzatermő terület, elérte a 8,5 millió danamot, ami kb. 850 ezer hektár.

Kanadai olívaolaj?

A világ meghatározó olajbogyó termesztője, Spanyolország, második éve küzd az aszállyal és a hőséggel. Ennek pedig komoly hatása van az olívaolaj világpiaci árára is. A szélsőséges időjárás a klímaváltozás számlájára írható, aminek a következménye az is, hogy új területek válnak alkalmassá az olajfák telepítésére: történetesen Kanadában is.

Napelemek alatt kibírhatóbb az aszály

A növényállományok fölé telepített fotovoltaikus rendszerek árnyéka enyhítheti az aszályos időszakok negatív hatásait, publikálták nemrég a Hohenheimi Egyetem kutatói. Az Agra Europe hírét a fruchthandel.de portálon olvastuk.

Északkeleten jól jönne már a csapadék

A hét első napjaiban még többfelé öntöztek záporok, foltokban nagy csapadékot adó felhőszakadások is előfordultak, a hét további részében azonban nagyrész napos, száraz idő a jellemző, magas UV sugárzással. A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék.

Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak

„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.

Az EU megkettőzi nyáron az erdőtüzeket oltó légiflottáját

A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített légiflottáját - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.

Az állatok hozzájárulása a klímaváltozáshoz

Az állattenyésztő hajlamos a klímaváltozásra úgy tekinteni, mint aminek elszenvedője az ágazat, a szélsőséges klímavédők pedig épp ellenkezőleg, az állattenyésztést, illetve a húsevést tartják minden probléma okának. Bár ez azért túlzás, mindent összevetve igenis hatással van az állattartás, -tenyésztés a Föld klímájának megváltozására – elsősorban a globális felmelegedésre.

Életbe vágó vízügyek

Az elmúlt évek tendenciáit figyelve azt gondolhatnánk, darázsfészekbe nyúl, aki a vízgazdálkodással akar foglalkozni. Főleg, ha teszi ezt törvényi szinten.

Egy bonbonos doboz legendája

Sokunknak lehet gyerekkori emlékképe a ’70-es, ’80-as évekből a nagymama polca, rajta a jellegzetes, nyolcszögletű, virágmintás doboz, amely legtöbbször varrókészletet vagy más személyes értékeket rejtett. A Százszorszép bonbon és doboza Monarchia idején keletkezett legendája napjainkig él.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.