Back to top

1100 milliárdos pályázati csomag vált elérhetővé a vidék számára

Az Agrárminisztérium Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja – fogalmazott Feldman Zsolt az orosházi gazdafórumon.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a legfontosabb feladatnak az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozását, a versenyképes alapanyag-termelés erősítését, a kistermelők számára elérhető források biztosítását és a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára elérhetővé tételét jelölte meg.

Hiszünk a magyar vidékben és építjük jövőjét, ezért írtunk ki az idei évben 1100 milliárd forint összértékben vidékfejlesztési pályázatokat.

Mindenki számára biztosítjuk a fejlődés és a fejlesztés lehetőségét, a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozóktól a kertészeken át az állattartókig – mondta.

Fotó: Csatlós Norbert

Feldman Zsolt előadásában hangsúlyozta, hogy jelenleg is 25 különböző nyitott pályázati felhívás érhető el. Az újdonságok közül kiemelte az állattartók számára fontos takarmány-előállítás modernizálása érdekében október végén megnyílt, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást, valamint az ültetvényeket pusztító tavaszi fagykár elleni védekezés eszközeinek vásárlását támogató, november közepétől megnyíló pályázatot.

A legnagyobb figyelmet jelenleg a gazdálkodók részéről az agrár-környezetgazdálkodási támogatás igénylése kapja, amely 360 milliárd forint értékben ösztönzi a környezettudatos gazdálkodási gyakorlatok folytatására a mezőgazdasági termelőket. A támogatási kérelmeket november 25-ig kell benyújtani – mondta el az államtitkár.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az agrárium az élelmiszerellátás garanciája

Befejeződtek a tavaszi mezőgazdasági munkálatok, bizakodásra ad okot, hogy a vetési területek növekedtek - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Gabonaszövetség fennállásának 30 éves jubileumi rendezvényén, Budapesten.

Áremelkedéstől az innovációig – Agrárakadémia az élelmiszergazdaságról

Az élelmiszergazdaság kihívásairól volt szó a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság kiadó Agrárakadémia sorozatának harmadik állomásán. Itt az előadók az ágazat előtt álló kihívásokról és a bennük rejlő lehetőségekről beszéltek.

Több mint 1 milliárd forintot kaptak a növénynemesítők a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-n keresztül

A Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. a fajtaoltalmi rendszerből több mint 1 milliárd forintot juttatott el a növénynemesítőkhöz, hogy új fajtákat hozhassanak létre - közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az MTI-vel.

Megjelent a köztársasági elnök határozata az államtitkárok kinevezéséről

Nagy István, agrárminiszter a Facebookon jelentette be az államtitkárok kinevezését.

Az élelmezésbiztonságról egyeztettek az uniós agrárminiszterek

Az Európai Uniónak erkölcsi és gazdasági kötelessége, hogy növelje mezőgazdasági termelését, ehhez azonban elengedhetetlen a termelés csökkenését eredményező intézkedések újragondolása – mondta Feldman Zsolt Brüsszelben. Az orosz-ukrán háború miatt kialakult agrárpiaci és élelmezésbiztonsági válságról egyeztettek az agrárminiszterek.

Stratégiai fontosságú minden beruházás és fejlesztés

„A jövőben olyan magyar agráriumra van szükség, amely hatékonyan, biztonságosan és hosszú távon képes kiszolgálni elsősorban a magyar lakosságot, és ezt követően a megnövekedett külföldi igényeket az exporton keresztül. Stratégiai fontosságú tehát minden olyan beruházás és fejlesztés, amely közvetlen vagy közvetett módon hozzájárul a mezőgazdaság teljesítményének, kibocsátásának növeléséhez” – hangzott el Fábiánsebestyénben.

Mindenkinek ajánlott laboratóriumi vizsgálat

A laboratóriumi levélminta-vizsgálatok bizonyos támogatások esetén kötelezőek, és azok a kertészek is hasznos információkhoz jutnak az eredményekből, akiket semmi sem kötelez az elvégeztetésükre. Az elszabadult műtrágyaárak miatt az eddiginél is fontosabb, hogy a kívánt hozamokhoz elegendő, de a szükségesnél nem több tápanyagot adagoljanak a termelők.

Kiemelten fontos a biológiai sokféleség megőrzése

Az Agrárminisztérium kiemelten fontos kérdésként kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, gazdag természeti értékeink, a vadon élő élővilág és természetes élőhelyeinek védelmét - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel a biológiai sokféleség nemzetközi napja alkalmából.

Nagy István: „Munkánk most valóban a termőföldtől az asztalig fog terjedni”

Nagy István a jelenlegi kormányalakítás után is az agráriumért felel, ezért a Fenntartható Fejlődés Bizottsága és a Mezőgazdasági Bizottsága előtt is referálnia kellett. Kinevezése előtti mindkét meghallgatásán hangsúlyozta, hogy az Agrárminisztérium tevékenységét a jövőbe mutató megoldások fogják meghatározni.

Műholdas segítség aszálykárok enyhítésére

A Combit Számítástechnikai Zrt., az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem által alkotott konzorcium 756,55 millió forintos európai uniós támogatást nyert az aszálykárok enyhítését célzó fejlesztésre műhold segítségével.