Back to top

1100 milliárdos pályázati csomag vált elérhetővé a vidék számára

Az Agrárminisztérium Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja – fogalmazott Feldman Zsolt az orosházi gazdafórumon.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a legfontosabb feladatnak az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozását, a versenyképes alapanyag-termelés erősítését, a kistermelők számára elérhető források biztosítását és a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára elérhetővé tételét jelölte meg.

Hiszünk a magyar vidékben és építjük jövőjét, ezért írtunk ki az idei évben 1100 milliárd forint összértékben vidékfejlesztési pályázatokat.

Mindenki számára biztosítjuk a fejlődés és a fejlesztés lehetőségét, a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozóktól a kertészeken át az állattartókig – mondta.

Fotó: Csatlós Norbert

Feldman Zsolt előadásában hangsúlyozta, hogy jelenleg is 25 különböző nyitott pályázati felhívás érhető el. Az újdonságok közül kiemelte az állattartók számára fontos takarmány-előállítás modernizálása érdekében október végén megnyílt, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást, valamint az ültetvényeket pusztító tavaszi fagykár elleni védekezés eszközeinek vásárlását támogató, november közepétől megnyíló pályázatot.

A legnagyobb figyelmet jelenleg a gazdálkodók részéről az agrár-környezetgazdálkodási támogatás igénylése kapja, amely 360 milliárd forint értékben ösztönzi a környezettudatos gazdálkodási gyakorlatok folytatására a mezőgazdasági termelőket. A támogatási kérelmeket november 25-ig kell benyújtani – mondta el az államtitkár.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A magyar vetőmag-előállítás és termesztés a hazai agrárium csúcsteljesítménye

Hazánk élen jár a vetőmag export tekintetében, és egyike a világ tíz legjelentősebb vetőmag-előállító országának - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és kirgiz partnere közötti együttműködési megállapodás aláírásán, kedden, Martonvásáron.

Vajdaságban idejében befejezték a tavaszi vetést

Jó hír, hogy a száraz időjárásnak köszönhetően idén időben sikerült elvégezni a tavaszi vetést a Vajdaságban és egész Szerbiában. A kukorica, a szója, a napraforgó és a cukorrépa szépen kikelt, és egyelőre nem szomjaznak. Rossz hír viszont, hogy az intenzív fejlődésben lévő őszi kalászosok és a virágzó repcevetések már hiányolják a nedvességet, a talaj alsó rétegeiből ugyanis hiányzik a víz. Másrészt az ukrajnai háború miatt nem tudni, mit hoz a holnap.

Tizennyolctól negyvenig – fiatal gazdák ma

A magyar agrárium generációváltásának a sikere volna az alapja annak, hogy hazánk élelmiszerellátása a következő évtizedekben is biztosítva legyen. A nehéz folyamatot számos támogatás és szabályozási eszköz segíti, sőt, ösztönzi.

Az egységes kérelmek döntő többségét a NAK segítségével adták be

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai idén is tevékenyen közreműködtek az egységes kérelmek beadásában. A 2022. május 16-ig beadott 160 851 kérelem közel 70 százalékának, 108 046 kérelemnek a benyújtásában segítettek a NAK szakemberei.

Végéhez közelednek a tavaszi mezőgazdasági munkák

A tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évre nézve – közölte Nagy István agrárminiszter. Az április második felében és május első napjaiban uralkodó időjárási körülmények összességében lehetővé tették a tavaszi szántóföldi munkák sikeres elvégzését Magyarországon.

Az idén is jár a támogatás a fűszerpaprika-vetőmagra

Az április 30-ig megvásárolt és saját területen elvetett fűszerpaprika-vetőmag árának 75%-a „visszaigényelhető”, a kérelmeket augusztus 5-ig kell benyújtani. A részleteket a Magyar Államkincstár közelmúltban megjelent közleménye tartalmazza.

A fiatalokat szeretnék az agráriumba csábítani

„Az előttünk álló kihívásokra a válaszok a tudásban, a tudományban keresendők és találhatók, ez az egyik legfőbb üzenete a pápai agrárexpónak. A generációk találkozása és annak a felismerése, hogy a tudásra, tudományos eredményekre a kihívásokra való küzdelemben szükség van és az jelenti a megoldást” – emelte ki megnyitó beszédében Nagy István agrárminiszter a XXV. Pápai Expo és Agrár Pikniken, pápán.

Közel ötvenezer facsemetével újabb Újszülöttek erdeje jött létre Baranyában

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. idén is létrehozott egy Újszülöttek erdejét. A közel öthektárnyi új erdőterület Szigetvár városhatárában, az Almás-patak mentén formálódik.

A baromfitartók csak egy lúd- és kacsatenyésztő-szövetséget ismernek el legitimnek

Május közepén tartotta legutóbbi rendes közgyűlését a Baromfi Terméktanács. A meghatározott időpontban nem volt határozatképes a közgyűlés, ezért a fél órával később kezdett ismételt közgyűlésen részt vevő 42 tag tanácskozott. Csorbai Attila elnök-igazgató beszámolt róla, hogy a 2021-re tervezett 136 millió forintos működési költségből csak 129 millió forintot költöttek.

Megvan a miniszterek névsora

Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.