Back to top

Országjáró: Corteva Portfólió Farm

Idén nyár óta Corteva Agriscience néven működik a Pioneer, a DuPont és a Dow egyesülésével létrejött nemzetközi vállalat. A változás ellenére az új vállalat is megtartotta hagyományos őszi bemutatóit, és a Portfolió Farm sorozatban idén is bemutatták a gazdálkodóknak a legújabb mezőgazdasági innovációkat.

Négy országrészben tartották a bemutatókat: a dél-alföldit Szarvason, a dél-dunántúlit Dombóváron, az észak-alföldit Debrecenben, az észak-dunántúlit pedig Öttevényben. Tudósítónk az öttevényi bemutatón vett részt.

Öttevényben nemcsak új csávázási eljárásokat, Pioneer-hibrideket, modern növényvédelmi megoldásokat és agrárinnovációkat ismerhettek meg a gazdálkodók, hanem személyesen megvitathatták a vállalat szakértőivel a látottakat és a hallottakat.

„Életünk az innováció, a nemesítés, a kutatás körül forog” – fogalmazott Borsos László, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója.

Mint mondta, a Corteva számára kulcsfontosságú az innováció, és ennek megfelelő hangsúlyt fektetnek a kutatásra és a fejlesztésre. Ez a termékeikben is megmutatkozik. Már javában tart náluk a következő évet megalapozó munka, aminek része például, hogy az eddiginél több vetőmaggal készülnek, hogy elegendő szaporítóanyaggal tudjanak a magyar gazdák rendelkezésére állni.

Évről évre megújul a Corteva kínálata
Évről évre megújul a Corteva kínálata

A Corteva innováció iránti elkötelezettségét mutatja, hogy idén két repcehibriddel, egy napraforgóhibriddel, egy kukoricahibriddel, nyolc növényvédelmi készítménnyel, egy új, innovatív növekedésserkentő csávázószerrel és egy új formulációjú nitrogénmenedzsment termékkel bővítette a portfólióját.

Azonkívül, nemcsak jó ár-érték arányú készítményekkel készülnek az új termesztési szezonra, hanem a környezetterhelés csökkentése is eltökélt szándékuk.

Továbbá, mivel évek óta egyre kevesebb csapadékkal számolhatunk, és az is egyre kiszámíthatatlanabb eloszlásban érkezik, a vállalat azt is figyelembe veszi, hogy az új feltételek közepette hogyan állnak helyt hibridjeik.

A bemutató résztvevői a már ismert Corteva termékek mellett a természetes alapú biológiai készítmények között is találkozhattak újdonságokkal, és naprakész technológiákat és digitális megoldásokat ismerhettek meg.

Borsos László elmondta, hogy eseti engedélyt kapott a Viballa nevű gyomirtójuk, ami a parlagfű mellett a fehér libatopot, a bojtorján szerbtövist és a selyemmályvát is hatékonyan irtja. Idén a hazai napraforgó-területek 10 százalékán alkalmazták.

A készítmény levélen keresztül fejti ki hatását, vagyis a kijuttatását akkorra kell időzíteni, amikor a parlagfű túl van a csírázáson.

Tapasztalatok szerint a 6–8 leveles fejlettség az optimális időszak a kijuttatására, de akár 30 centis méretig is hatékony a túlfejlett gyomok ellen. A kezelést követően néhány napon keresztül a levélnyél lankadását lehet megfigyelni a napraforgón, de ez egy hét alatt megszűnik, és termésveszteséget nem okoz.

Az idei év igazi nyúzópróbának tette ki a napraforgóhibrideket. Megszorongatta a 40–50 napos aszály, emiatt nem volt gyomelnyomó képessége a növénynek. A vetés idején még nem volt nedvesség a talajban. Aztán jött eső, de hideggel együtt. Erre a gyomok mintha ügyet sem vetettek volna. Sok helyen osztott herbicidkijuttatásra vagy felülkezelésre volt szükség.

Pedig a napraforgó népszerű, amit mi sem mutat jobban, mint hogy 2021-ben 650–670 ezer hektáron vetették, vagyis a 2020-asnál 8–10 százalékkal nagyobb területen.

Idén a szárazság miatt még fontosabbá vált a megfelelő hibridválasztás. A súlyát jól jelzi, hogy 0,5–5,5 tonna közötti szórás is volt a betakarított hektáronkénti átlagtermésben!

A Pioneer genetikája jelentős sikereket ért el az utóbbi években az Express-toleráns hibridek piacán, és eddigi saját hibridjeik igen magasra tették a lécet a nemesítők számára. Mégis, most alighanem még magasabbra emelik a képzeletbeli lécet, egy olyan hibriddel, amely a gazdálkodók által támasztott sokrétű elvárások mindegyikének megfelel.

Bekerült tehát a kínálatba a P64LE163, ami egy közepes tenyészidejű, félig bókoló tányérállású, linolsavas napraforgóhibrid. Agronómiai tulajdonságai kedvezőek, meg­jelenése rendkívül tetszetős, és kellően alacsony a növények magassága. Kórtani szempontból ugyancsak kiváló, Protector Peronoszpóra és Protector Szádor minősítésű. Ezeknek és stressztűrésének köszönhetően magasabb tőszám mellett is nagyon jól teljesít.

Az Express gyomirtási technológia újdonsága a nagy olajsavtartalmú P64HE144 hibrid, a fejlesztő kísérleteiben ez hozta a legmagasabb termést a HO-napraforgóhibridek közül.

Egyik előnye, hogy a HO-napraforgók közt a legalacsonyabb, vagyis a hidastraktorral végzett növényvédelem kisebb kárt tesz az állományban. Protector Peronoszpóra minősítéssel rendelkezik, és rezisztens a szádor E-rasszára.

A 2021-es repcetermesztési szezonban a Corteva Agriscience-vállalatcsoport jól bevált Pioneer repcehibrid-portfóliója két új hibriddel bővül, a PT303-mal és a PT298-cal. Genetikai potenciáljuk teljes kiaknázásához mindkettőnek megfelelő növényvédelemre van szüksége, de a LumiGEN™ csávázásnak köszönhetően már a vetéstől kezdve kimagasló termésbiztonságot kínálnak. A három összetevőjű csávázószer egy fungicid, egy inszekticid és egy biológiai csávázószert tartalmaz.

Az őszi gyomirtás nélkülözhetetlen elemének tekintik a Belkart, egy új hatóanyag-tartalmú, egyedi hatásmechanizmusú, őszi, posztemergens repce-gyomirtó szert. Kiválóan alkalmas keresztesvirágú (sebforrasztó zsombor, pásztortáska, mezei tarsóka) és nyári (csattanó maszlag, libatop fajok) gyomok irtására.

Az egyszikűek – köztük a nagy széltippan – elleni harc sikerének kulcsa a Runway, ami széles hatásspektrumú, talajon és levélen keresztül is hat.

Látványos regulátorhatással bíró gombaölő szer a Metkon. Őszi és tavaszi növekedésszabályozásra egyaránt alkalmas.

A hazánkban felhasznált műtrágyák 70 százaléka nitrogéntartalmú készítmény, és túlnyomó részüket vetés előtt juttatják ki. Csakhogy a növények tápelemfelvétele később, a virágzás-termésnövekedés időszakában válik intenzívvé, és addigra ennek a nitrogénnek akár a 40–70 százaléka elvész. Tehát a kijuttatott tápanyagot a lehető legtovább a növény gyökérzónájában kellene tartani. A nitrogén jelentős része (10–50%) veszteséggé válik, mert a talajvízbe kerül (kimosódás) nitrát (NO3-) formájában, vagy a légkörbe (emisszió) nitrogén (N2), nitrogén-oxid (NO) vagy dinitrogén-oxid (N2O) formájában, ráadásul üvegházhatású gázként.

Ennek a kiküszöbölésére hozta létre a vállalat az N-Lockot. A nitrifikációs folyamatért a Nitrosomonas baktériumok felelősek a talajban, az ammóniát nitritté alakítják. Az N-Lock™ ezt a nitrifikációs folyamatot lassítja le.

Tudományosan alátámasztották, hogy gátolja a Nitrosomonas baktériumokban található ammónia-monooxigenáz enzim működését, ezáltal csökkenti a kimosódás és a denitrifikáció általi nitrogénveszteséget.

Az N-Lock™ 60–80 napig is megőrzi hatékonyságát a talajban, vagyis hosszú ideig a növények gyökérzónájában tartja a nitrogént. Ezáltal a nitrogén jobban hasznosul, vagyis az N-Lock hozzájárul a termés maximalizálásához.

A Corteva szegedi kutatóközpontjának sikeres tevékenységét bizonyítja, hogy 2020-ban az első tíz európai Corteva-Pioneer kukoricahibrid közül kilencet Magyarországon hoztak létre, az Európai Continental Hybrid fejlesztési program keretében, illetve magyarországi nemesítésű szülővonalaik vannak.

Éréscsoportjának győztese, a P8834
Éréscsoportjának győztese, a P8834

Az új P8834 Optimum AQUAmax hibrid 290-es FAO-számú. Tenyészidejének megfelelően alacsony, szárerőssége na­gyon jó, csöveit viszonylag magasan hozza. Korai fejlődései erélye még jobb, mint a korábbi hibrideké. Tenyészidejéből fakadóan biztonsággal vethető őszi kalászosok előveteményeként. A nemesítők szerint ez az eddigi legjobb Pioneer hibrid az éréscsoportban.

Új Optimum AQUAmax hibrid 340-es FAO-számmal a P9610, ami ebből fakadóan kiváló őszikalászos-elővetemény. Éréscsoportjában az első helyen végzett 2019-ben a GOSZ-VSZT posztregisztrációs kukoricakísérleteiben. Kiemelkedő a hektolitertömege, és 3 százalékkal több termést ad a vállalat eddigi, hasonló tenyészidejű hibridjeihez képest. Termésstabilitásban is előrelépést hoz, és a száraz körülményeket is jobban viseli. A P9363 és a P9415 hibrideknél valamivel magasabb a növény, viszont kissé alacsonyabban hozza a csöveit.

Őszi búzában 2021-ben debütált az Ympact magtrágya és csávázószer a vetőmagok kezelésében. Szerves erede­tű tápanyagok (humin- és fulvosavak) mellett mikroelem-kelátok (Mn, Cu, Zn) nagy koncentrációját tartalmazza. Az Ympact-tal való csávázásnak köszönhetően gyorsabb a növények kezdeti fejlődése, hatékonyabb az anyagcseréjük, amivel kedvező hatást gyakorol a termésre. Az Ympact-kezelés célja a növény korai fejlődésének a megalapozása, a növekedést kedvezőtlenül befolyásoló tényezők (vízhiány, hirtelen hőmérsékletesés stb.) káros hatásainak minimalizálásával.

A kezelt növények kevésbé szenvednek stresszes időszakban, és a körülmények javulásával gyorsabban újraindul a fejlődésük.

Korán kijuttatva a Byzon három hatóanyaga, a diflufenikán, a penoxszulám és floraszulám jó hatékonysággal irtja az őszi kalászosokban ősszel megjelenő kétszikű gyomok közül a legfontosabbakat, például a veronikaféléket, az árvácskát, az árvacsalánfajokat, de a tyúkhúrral, a pásztortáskával és a komoly gondot okozó nagy széltippannal szemben is ez az egyik leghatékonyabb készítmény. Kiemelkedően hatásos a repce árvakelése ellen, ugyanakkor az utóveteményre nincs káros mellékhatása.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/45 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem szabad citromolajjal permetezni

Az Európai Bizottság nem hagyta jóvá, hogy a citrom-illóolajat úgynevezett egyszerű anyagként lehessen növényvédelmi célra használni. Az illóolaj fő komponense túl kockázatos az emberi egészségre és a vízi élővilágra, olvasható az indoklásban.

Az Alltech 2023-as Agri-Food-felmérése

Közzétette legutóbbi globális takarmánytermelési felmérésének adatait az Alltech. Az immár tizenkettedszer elkészített, 142 ország több mint 28 ezer takarmánygyárának adatai alapján készült elemzés szerint a jelentős makrogazdasági kihívások ellenére a világ takarmánytermelése 2022-ben gyakorlatilag változatlan volt, 1,266 milliárd tonna, ami alig 0,42 százalékkal marad el a 2021-estől.

Minden, amit a betakarító adapterekről tudni kell

Sokan azt mondják, a titok a részletekben rejlik. Az Optigép Kft. legnagyobb erőssége a napraforgó és kukorica betakarító adapterek gyártása, illetve fejlesztése, több világszintű szabadalommal rendelkeznek. Az európai kontinensen, de Észak–Amerikába vagy Kelet-Európába nagyon sok terméket szállítanak, értékesítenek.

A legnépszerűbb egyetemek között a MATE a keresztféléves felvételin

A keresztféléves felvételi eljárásban 251 fő nyert felvételt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) képzéseire. A legnépszerűbb szak a növényorvosi mesterképzés volt, amelyen Gödöllőn, Budapesten és Keszthelyen összesen 52 fő kezdheti meg tanulmányait februártól.

Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást

Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók. Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt meg kell újítani az ehhez szükséges meghatalmazásokat.

Személyre szabott, egészséges kolbászokat fejlesztenek

Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények kidolgozásába kezd a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel - jelentették be a három éves projekt nyitórendezvényén csütörtökön.

Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet

A januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult. Ennek következménye a jóval kevesebb csapadék és az átlag körüli hőmérséklet. A hétvégétől ismét átalakul a légköri áramlási rendszer hazánk fölött: tartósan északias áramlással jelentős lehűlés érkezik kemény éjszakai fagyokkal, napközben is csak fagypont közeli hőmérsékletekkel.

Korszerűsítik és újraindítják az erdélyi cukorgyártást

Újraindítják az erdélyi cukorgyártást a marosludasi cukorgyár új tulajdonosai, akik a térség termesztőitől vásárolnák fel a cukorrépát - nyilatkozták az Agrointel.ro szakportálnak.

Nőtt az orosz mezőgazdasági termelés

Oroszország mezőgazdasági termelése 2022-ben 10,2 százalékkal nőtt - derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból.

Csak az a vízmennyiség adható át, amely nem szükséges a magyar területen

Erről tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság, miután megkérdeztük, mi a véleményük a Duna Charta januárban nyilvánosságra hozott közleményéről, amiben az osztrák mezőgazdaság Szigetközből származó vízellátása ellen tiltakozik.