Back to top

Lelepleződött a kórokozó „késes” trükkje

Késélességű képletei segítik a számos növénybetegségért felelős Phytophthora infestans mikroszkopikus kórokozót, hogy „átvágja” a megtámadott növények levelének védőrétegét. Bár meglehetősen intenzíven vizsgált témáról van szó, a Wageningen Egyetem kutatócsoportja által feltárt részlet eddig ismeretlen volt. A titok megfejtése sokat segít a növénybetegség elleni küzdelemben is.

Minden növény rendelkezik egyfajta védőréteggel, amelynek az a feladata, hogy távol tartsa az olyan támadókat, mint amilyen egyebek között a burgonyavészért felelős Phytophthora is. Ez a kórokozó azonban képes áthatolni a növények védőrétegén,

vagyis az egészséges szövetekbe is különösebb gond nélkül be tud jutni.

Bár évtizedek óta kutatják a kórokozót, mindeddig nem volt igazi magyarázat a jelenségre, most azonban a Wageningen Egyetem növénykórtanosokból, sejtbiológusokból és fizikusokból álló kutatócsoportja megfejtette a megoldást – olvastuk a világ vezető élettudományi kutatóhelyei között számon tartott Wageningen Egyetem negyedéves kiadványában, a Wageningen World legfrissebb számában.

A trükk abban áll, hogy a Phytophthora „megélezi” a növény szövetébe hatoló képleteit, így azok késként hasítják fel a növény felszínét. Ennek köszönhetően  nincs szükség óriási erőre a művelethez, vagyis nagyon mérsékelt energia-befektetést igényel a dolog a kórokozó részéről.

Francine Govers, az egyetem növénykórtan-professzora azt nyilatkozta a Wageningen Worldnek, hogy

a felfedezésből kikövetkeztetve egyből felmerült egy kíméletes növényvédelmi megoldás alapgondolata is.

Ahhoz, hogy a kórokozó ezt a trükköt végig tudja vinni, masszívan meg kell vetnie a „lábát” a növény felületén; cél tehát, hogy ez ne sikerüljön neki. Ígéretes eredményekről számoltak be a kutatók, amikor a burgonya levelét egy olyan anyaggal permetezték le, amely megakadályozta a Phytophthora megtapadását,

65 és közel 100 százalékos mértékben csökkent a fertőzés a kontrollhoz képest,

olvasható a Wageningen World cikkében.

A probléma súlyának szemléltetésére a szerzők kifejtik, hogy a Phytophthora világszerte a burgonya egyik legjelentősebb betegsége, 6-7 milliárd eurónyi terméskiesést okoz évente. Emellett egyebek között a paradicsomot, a padlizsánt, a kakaót, a paprikát és a szóját is károsítja. A teljes tudományos publikáció a Nature Microbiology júliusi számában jelent meg, olvasható a Wageningen Worldben.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A pókok társas viselkedésének ökológiai hátterét vizsgálták az ELKH kutatói

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont(ÖK) kutatói eltérő társas viselkedésű pókkolóniákat vizsgáltak az Andokban, hogy megértsék, mi alakítja a különböző viselkedésű fajok elterjedését. Eredményeik szerint egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére.

Gyorsteszt a fertőzések kimutatására

A McMaster Egyetem kutatói gyorstesztet fejlesztettek ki a haszonállatok között terjedő fertőzések kimutatására, ugyanis egyre nagyobb kárt okoznak a hirtelen felbukkanó és gyorsan terjedő járványok.

Műanyag helyett lemosható csomagolás. Forradalmi megoldás a láthatáron

Vízzel mosható le az a védőréteg, amellyel az élelmiszereket permetezik be, a bevonat csomagolásként működik és növeli az eltarthatóság idejét. Egy amerikai kísérlet a műanyagok kiváltására.

Az egyetlen konzerv, amit mindig érdemes tartani a kamrában

A konzervek hihetetlenül kényelmes választások, ha gyorsan szeretnénk enni valamit, emellett könnyen tárolhatók, hosszú szavatossági idejük van és a legtöbbjük azonnal fogyasztható. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben sokféle konzerv, például a bab és más zöldségek, nagyon táplálók.

Szereti a hattyúkat? Akkor ne etesse őket!

Se a többi vízimadarat - erre kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

13 betegséget okozó mutációt találták a fajtatiszta macskáknál

Egy átfogó tanulmány kapcsán 11 ezer házimacskát vizsgáltak, beleértve 90 pedigrés fajtát és fajta-típust, valamint 617 fajtába nem sorolható cicát. Ennek során 13 olyan genetikai variációt mutattak ki, melyeket valamilyen betegséghez tudtak kötni, és ezek főként a pedigrével rendelkező fajtákban voltak jelen.

Az egészséges táplálkozás a megfelelő élelmiszerekkel kezdődik

Az egészséges vagy olcsó táplálkozás ősi vitája napjainkban nagyobb kihívást jelent, mint valaha, mivel az élelmiszerárak továbbra is az inflációval együtt emelkednek, így sok brit az egészséges táplálkozást inkább háttérbe szorítja.

Baktériummal szennyezett tofut hívtak vissza

Bacillus cereus baktérium jelenléte miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívta a forgalomból a "Natur Aktiv gyorsfagyasztott spenótos tofu medalion" elnevezésű termék egy tételét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) múlt pénteken a honlapján.

Összefüggés lehet a halfogyasztás és a bőrrák között

A halfogyasztást sokáig egészséges dolognak tartották, de egy új tanulmány arra készteti az embereket, hogy újragondolják ezt a régóta fennálló hiedelmet. Egy nem régiben közzétett sajtóközlemény szerint a kutatás megállapította, hogy a több hal fogyasztása összefüggésbe hozható a bőrrák magasabb kockázatával.

A lágersör javítja a férfiak bélrendszerének egészségét. Tényleg.

A lisszaboni NOVA Egyetem kutatói által végzett tanulmány kimutatta, hogy a láger sör mértékkel fogyasztva javítja a férfiak bélrendszerének egészségét, és ezáltal csökkenti bizonyos betegségek kockázatát. A tanulmányt a napokban tették közzé az ACS Journal of Agricultural and Food Chemistry című folyóiratban.