0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hazai sikertörténet Angliából indulva

Szinte minden vállalkozás szembesül a munkaerőhiánnyal. Ebben közrejátszik az is, hogy aki külföldön tanult vagy dolgozott, az hosszú távon ott is ragad. A nyelvtudás, a nyitott gondolkodásmód, a nemzetközi kapcsolatok és tapasztalat pedig itthon is bőségesen kamatoztathatók akár vállalkozóként is.

Példaértékű mintául szolgálhat Skoperda Antal és Skoperda-Deák Dóra sikertörténete, akik az Angliában kemény munkával megszerzett anyagi és szellemi tőkéjüket saját vállalkozásukba, a Ladybird Kertészetbe fektették. Az évelőkertészet négy év alatt olyan sikeres lett, hogy növekedni már nem, „csupán” fejlődni szeretnének.

A Gyuláról származó fiatal pár közvetlenül a főiskola befejezése után, 2007-ben döntött úgy, hogy érdeklődésüknek megfelelő munka híján, külföldön próbálnak elhelyezkedni.

Néhány ismerősük akkor már Angliában élt, tőlük kaptak információt, mire is számítsanak. Utazásuk nem volt célirányos, a szerencsében bízva abban reménykedtek, hogy gyorsan találnak munkát. Sok fiatalhoz hasonlóan ők is hamar szembesültek azonban azzal, hogy korántsem olyan egyszerű és biztos a külföldi munkavállalás, pénzük hamar elfogyott, úgy döntöttek, csomagolnak és visszatérnek Magyarországra. Utolsó napjukon az esélytelenek nyugalmával véletlenszerűen kopogtattak be a közelben lévő virágkertészetbe, ahol legnagyobb megdöbbenésükre munkát ajánlottak nekik, és néhány héttel később dolgoztak is. A nehézségek után a szerencse is melléjük szegődött, már az első fizetésükből tudtak bérelni egy teljesen új, bútorozott – külföldiek számára álomnak tűnő – lakást, és egyre magabiztosabban mozogtak a hazájuktól távoli új életükben.

A következő hónapok szorgos munkával és tanulással teltek, az évelőkertészetben gyorsan beletanultak a feladatokba, munkaadójuk annyira elégedett volt velük, hogy megkérte őket, más magyar munkavállalót is hívjanak a kertészetbe dolgozni.

Így hamar szerveződött egy fiatalokból álló magyar csapat, amelynek ők lettek a vezetői. A Liverpool melletti kertészet azonban néhány felelőtlen üzleti döntés miatt két év után csődöt jelentett. A már jól összeszokott csapatot egy közeli tőkeerős, nagy múltú kertészeti cég átvette. Ez a vállalat a csapat szakmai tapasztalatára alapozva komoly beruházások után szintén évelő növényeket kezdett el termeszteni. A jó minőségű árunak hamar híre ment, az angol ügyfélkör sem volt ismeretlen, olyan sikeres lett az üzletág, hogy már az első év után hárommillió angol fontra rúgott a forgalmuk. A vállalat a munkatársakat is megbecsülte, Dóra csoportvezető lett, Antal pedig idővel a termelést és a logisztikát is átfogóan irányította telepvezetőként.

Már a parlagfű is hiányzott

A mesébe illő történetnek ez még csak a kezdete. Tíz év alatt a szinte üres zsebekkel érkező pár anyagi biztonságot teremtett, saját otthont rendezett be az Angliában vásárolt házban.

Sosem tervezték azonban azt, hogy nyugdíjas korukig külföldön maradnak, olyannyira hazavágytak, hogy – ahogy Dóra fogalmazott – már a parlagfű is hiányzott, Angliában az sincs.

Hazatérésüket ennyi év után hosszas tervezés, szervezés előzte meg. Tudták, hogy magyarországi jövőjük, életük alapjait az angol kapcsolataik révén szeretnék megteremteni. Mivel az angol kertészeti cég néhány éve akkor már vásárolt Ma­gyarországról évelőket – ezeket átcserepezve nagyobb méretű növényként forgalmazták –, így adta magát a lehetőség, hogy ezeket a növényeket Antalék neveljék. Egy évvel hazaköltözésük előtt ezért vettek Gyulán egy 6000 négyzetméteres földterületet, amit rokonok segítségével tettek termesztésre alkalmassá.

Újrakezdés itthon

2017 végére eladták angliai házukat és hazaköltöztek. 2018 elején alapították vállalkozásukat, elindult a munka a kertészetben, elültették az első növényeket fix megrendelésre az angol partnerüknek, korábbi munkaadójuknak. Emellett tavasszal már néhányezer kész balkonnövény-összeültetéssel is megjelentek a piacon.

A jellemzően természetes hatású, fonott, natúr kaspókba ültetett vegyes egynyári kompozíciók olyan sikeresek lettek, hogy az utolsó darab is gazdára talált.

Bár a hazai piaci lehetőségeket nem ismerték, hiányzott a tapasztalatuk, hamarosan korrekt üzleti kapcsolatokat tudtak kiépíteni a legnagyobb hazai kertészetekkel. Időközben folyamatosan fejlesztették a telephelyet, újabb területet is vásároltak. A következő évben az exportra szánt sziklakerti évelők mellett a hazai piacra is termeltek. Jó minőségű termékeikre nagy igény mutatkozott, így kapacitásukat folyamatosan bővítve 2019-től már nagyobb tételben értékesítenek belföldön is.

Az elmúlt két-három év alatt kitűnt, mely fajokat, fajtákat keresik a leginkább. Évelő növényeik 90%-át 13 centiméteres cserépben nevelik, mert az évelőtermesztők nagyon nagy része 9-es vagy 10,5-es cserépben kínálja a növényeket. Ők nem akartak dömpingárut készíteni, a nagyobb cserép valamivel drágább, de még versenyképes növények termelését teszi lehetővé, ugyanakkor választékbővítő is a piacon.

A minőség mellett másik fontos elvük, hogy minden cserépbe tesznek színes etikettet, tapasztalatuk szerint ezt igénylik a vásárlók.

Idén mintegy 500 ezer évelőt termesztettek, a hazai vásárlókon kívül szállítanak román, cseh, szlovák ügyfeleknek, az arányokat tekintve a növények 60%-át exportálják. Bevételüket évről évre ugrásszerűen növelték, miközben a kezdeti 6000 négyzetméter helyett immár több mint két hektáron termesztenek. Új feladatként részt vesznek Gyula egynyári virágágyásainak szépítésében. Az általuk termesztett mintegy 60 ezer egynyárit ők készítik össze és szállítják az ágyásokhoz.

Jó helykihasználás

A kéthektáros telephelyen fűtött és fűtetlen fóliasátorral is rendelkeznek, a növények elhelyezését igyekeznek a legjobban igazítani a megrendelésekhez és nagy tételű szállításokhoz, ám a telephelyen belüli mozgatás így is kézimunkaerő-igényes folyamat.

A növények szaporítóanyagát Hollandiából, Németországból és Olaszországból szerzik be, a tőzeghez maguk keverik a tartós hatású műtrágyát.

A szabadföldön, precízen rendezett sorokban elhelyezett növényeket télen dupla fátyolfóliával takarják. Fűtetlen fóliasátorban tartják január végéig, február elejéig az angol exportra szánt szortiment első adagját, mintegy százezer cserép növényt, ott ugyanis hetekkel korábban kezdődik az ültetési szezon. Az első tétel kiszállítása után a szabadföldi területről folyamatosan hordják be a többi évelőt, mert a sátorban hamarabb fejlődésnek indulnak a növények, gyorsabban lesz kész az áru.

Az anyák napjára időzített nagyobb, 30-40 centiméteres egynyári- és balkonnövény-beültetésekhez a dugványokat február elején ültetik 9-es cserépbe, és fűtött fóliában nevelik a fagyok elmúltáig. Azt követően az erős, dúsan elágazó növényeket beültetik a fonott kosarakba, ámpolnákba, és azokat az időközben kiürült fűtetlen fóliasátorban helyezik el. Ezzel nemcsak sok helyet és energiát takarítanak meg, hanem a növények is jó kondícióban kerülnek beültetésre, kompakt növekedésű, szép árut adnak.

Nem kell nagyobb

Szerencsésnek tartják magukat, mert a környéken még találnak megbízható munkaerőt, jelenleg tíz alkalmazottjuk van. A növénymennyiség, a terület nagysága, a csapatuk mérete és az árbevétel most éppen akkora, ami még jól irányítható.

Skoperda Antal szerint ezért most kell megállni, és azt kell fejleszteni, még jobban csinálni, amit már megteremtettek.

Ennek jegyében a közeljövőben több fontos fejlesztést is terveznek. Sikeresen pályáztak támogatásra, ennek segítségével 2022-ben új, 1100 négyzetméteres növényházat építenek. A modern, fűtött, energiaernyővel, tető- és oldalszellőzővel ellátott termesztőberendezés teljes területe betonozott lesz. A három hajóból álló, 30 méter hosszú és 36 méter széles házat automata öntözővel és párásítóval is felszerelik, a fűtésről biomasszakazán gondoskodik. Az új berendezéssel biztosítani tudják a növények jobb eredését és jobb minőségét, ugyanakkor munkavállalóik számára is egész éves munkát nyújtanak majd.

Tervezik a terület árnyékolórendszerének kiépítését, valamint a telepen belüli gyorsabb mozgatáshoz az utak betonozását, aszfaltozását.

A kertészet vezetői szívügyüknek érzik, hogy európai színvonalú, kulturált munkakörülményeket teremtsenek, szerintük ugyanis ez az egyik alapfeltétele annak, hogy a fiatalok is kedvet érezzenek és jövőt lássanak a kertészeti, mezőgazdasági munkában.

Forrás: Kertészet és Szőlészet