Back to top

Az uniós agrárminiszterek egyetértettek abban, hogy az erdészeti politikának nemzeti hatáskörben kell maradnia

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács november 15-i ülésén az agrárminiszterek tanácsi következtetéseket fogadtak el az uniós Erdőstratégiáról, amelyben egyértelműen kimondták, hogy nem kérnek az Európai Bizottság újabb hatáskör elvonási kísérletéből.

Az erdőgazdálkodás szabályozása nemzeti szinten valósítható meg leghatékonyabban, ezért a stratégia alapján készülő uniós jogszabályok kidolgozása során az Európai Bizottságnak tekintettel kell lennie a tagállamok nemzeti szabályozáshoz való jogára - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács november 15-i ülésén az agárminiszterek elfogadták a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó Uniós Erdőstratégiáról szóló Tanácsi következtetéseket.

Fotó: Agrárminisztérium
Az Európai Bizottság által július 16-án közzétett Stratégia számos, az európai erdők fejlesztését segítő elképzelést vázol fel, válaszul a sürgető kihívásokra. Meghatározza azt a cselekvési keretet is, amely biztosítja az erdők növekedését, egészségét, sokféleségét és ellenálló képességét.

Az októberi tanácsülésen Magyarországgal együtt több tagállam is kifogásolta, hogy a tervezett intézkedésekkel a Bizottság túlterjeszkedik a hatáskörén, korlátozva ezzel a tagállamok önállóságát. Aggodalmukat fejezték ki továbbá, hogy a környezeti, gazdasági és társadalmi szempontok között nincs megfelelő egyensúly. A mai brüsszeli találkozón a miniszterek egyetértettek abban, hogy az erdészeti politika tekintetében tiszteletben kell tartani a tagállamok nemzeti szabályozás megalkotásához való jogát.

Nagy István agrárminiszter kiemelte, hogy az erdőgazdálkodás szabályozása nemzeti szinten valósítható meg leghatékonyabban és a felhalmozott szakmai tapasztalatokat is csak így lehet eredményesen hasznosítani.

A tárcavezető kitért az erdőgazdálkodás szerepére a Zöld Megállapodás célkitűzéseinek elérésében és hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a fával borított területek gyarapításában és a meglévő erdőterületek megőrzésében. Elmondta, hogy az erdők és az erdőalapú ágazat fontos szerepet tölt be a versenyképes biomassza alapú uniós gazdaságra való átállásban. Hangsúlyozta továbbá, hogy az erdők megújuló erőforrásként való használatát csak ellenőrzött, tervszerű és fenntartható erdőgazdálkodással lehet megvalósítani, azért az ezekhez kapcsolódó fejlesztések kellő figyelmet és hangsúlyt kell, hogy kapjanak a stratégia végrehajtása során.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Természet és közjólét harmóniája

A Gerecse-hegység déli és nyugati, illetve a Vértes északi területein, tizenöt település határában, mintegy 11 400 hektáron kezeli az állami erdőket a Gerecsei Erdészeti Igazgatóság. Tevékenysége gerincét a természetközeli erdőgazdálkodás több pilléren nyugvó szemlélete határozza meg.

Legelő tehenek biztosítják a siketfajdok fennmaradását

Skócia egyik legritkább madara a siketfajt. Sikeres visszatelepítés után most tehenekkel igyekeznek jó minőségű élőhelyet létrehozni számukra a skót felföldi erdőkben, így biztosítva a faj fennmaradását.

A hazai génmegőrzés páratlan érték

Az őshonos haszonállatok és növények hazai génmegőrzése világviszonylatban is kiemelkedő – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központ Gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Intézetének Baromfitelepén, a megújult központi épület mai átadásán. A korszerűsítésre 163 millió forintos állami támogatással került sor.

Kitől mire számíthatnak – agrárgazdasági eredménykimutatás

„Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért” címmel adott ki a kormány tájékoztató füzetet, amelyet Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt, kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Győrffy Balázs, a NAK és Jakab István, a MAGOSZ elnöke mutatott be. Ez a kiadvány az első a kormány ágazati eredményeket bemutató sorozatából.

2010 óta két és félszeresére nőtt a magyar konzervipar eredménye

A magyar konzervipar eredménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, és erősödött az ágazat exportképessége is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az EKO Konzervipari Kft. több mint 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztésének támogatói okiratátadásán hétfőn Nyíregyházán.

Jelentős pusztítást okozhat Brüsszel ámokfutása az agráriumban

A Wageningeni Egyetem és Kutatási Központ (WUR) tanulmánya szerint súlyos következményekkel járhat az uniós élelmiszertermelésre, a gazdaságokra és a vidékre nézve az Európai Bizottság „Termőföldtől az asztalig” (F2F) és Biodiverzitás stratégiája. Sok gazdát tönkretennének, a termelést korlátoznák, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás pedig nem csökkenne érdemben.

Veszélyben a romániai sertéstartás

Négy éve jelent meg Romániában az afrikai sertéspestis, azóta több millió disznót pusztítottak el miatta. De az energiaár robbanásszerű növekedése miatt a talpon maradt farmok is arra kényszerülhetnek, hogy bezárják kapuikat. Drágulása lavinaszerűen magával sodorta a műtrágya, a takarmány és a feldolgozás árát is.

Több ezer hektárral bővült az elmúlt években a hazai erdőállomány

A fával borított területek növelése és a meglévő erdők megőrzése érdemben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – közölte Nagy István agrárminiszter.

Mire érdemes figyelni? - Források gazdálkodóknak

Az év elejétől számos új támogatási forma áll a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, emellett újra elérhetővé válnak már ismert pályázati lehetőségek is.

Türelem és fokozatosság

A Vas megyei erdők mintegy felét, az Országos Erdőállomány Adattár szerint 44 145 hektár faállománnyal borított területet a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezeli. Az erdők zöme a nyugat-dunántúli tájcsoportban terül el, amelynek jellemző erdészeti tájai a turisták körében is ismert Kőszegi-hegység, Alpokaljai dombság, Sopron–Vasi-síkság, Kemeneshát és az Őrség.