0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az év mentes séfje

Negyedik alkalommal rendezett vegán szakácsversenyt a Csak a Mentes fesztiválok szervezője, Hercegh Andrea olyan amatőr szakácsok számára, akik egészségügyi okokból vagy életmódválasztás miatt hús-, tej-, liszt-, cukormentesen főznek.

Az online felhívásra az ország szinte minden pontjáról jelentkeztek versenyzők saját receptekkel, az élőben rendezett középdöntőbe nyolcan jutottak, onnan pedig négyen gyakorolhattak otthon a zsűri visszajelzései alapján a döntőig.

A bírálók közé idén is neves szakértők és mentesen táplálkozók kerültek a táplálkozási tanácsadó, speciális gasztroblogger, szakácskönyvíró Kiss Monától a „Vegán hegylakó” színész-blogger Karalyos Gáborig. A főzőverseny a belvárosi Gastropolis stúdióban zajlott, ahol a résztvevők adott alapanyagokból válogathattak, és 90 percük volt a versenyfogások elkészítésére.

A döntőre két húszas éveiben járó versenyző maradt. Külön kihívást jelentett számukra, hogy az alapanyagok jelentősen megfogyatkoztak a verseny elejéhez képest.

Fogler Dániel Jászalsószentgyörgyről érkezett. Már gyerekként sem szerette a húst, nagyanyjától örökölt tyúkjai végelgyengülésben hunytak el. Tizenkét éve vegetáriánus, egy ideje a tejet és a tojást is elhagyta. Kipróbálta a nyers vegán és gyümölcsétrendet. Jelenleg délelőttönként egy hatalmas adag turmixot, délután pedig minden mentes főtt vegán ételt eszik sok nyers zöldséggel. A kísérletezésben a kíváncsiság és apja példája vezette, aki orvosai tanácsára változtatott.

Mostanra a tudatos táplálkozás feltétlen híve, és számos pozitív változást tulajdonít az életmódváltásának.

Egyebek mellett megszűntek emésztési nehézségei és tökéletesen kitisztult egykor aknés bőre.

Főfogásának a „Gyerekkorom ízei újragondolva” nevet adta, amely kókuszolajban sült, szójaszósszal ízesített tempehből (azaz szójababból), zöldséges rakott krumpliból, burgonya chipsből és kókuszjoghurtos szószból állt. Almás kevert süteményét datolyával turmixolt diókrémmel kínálta. Korábban testnevelőtanár és labdarúgó edző volt, de most pályamódosításon gondolkozik. Leginkább a testi-lelki-szellemi egészség fenntartása foglalkoztatja.

Nyitrai Kitti békéscsabai lány. Felszolgálóként végzett, Dublinban dolgozott, ahonnan tavaly márciusban tért haza, amikor a COVID miatt bezártak a pubok. Jelenleg „tudatos” lisztkeverékeket forgalmaz.

Számos egészségügyi problémája miatt elvégzett egy tanfolyamot, aminek hatására magával ragadta a vegán életmód és a főzés.

Versenyétele töltött paprika volt, amiben borsófehérje-granulátummal helyettesítette a húst. Petrezselymes burgonyával, paradicsomszósszal és édesburgonya chips-szel kínálta. Desszertje az Élet fátyla nevet viselte. Batátás brownie-t készített karobos öntettel, fahéjas szilvával és csicseriborsós roppanóssal.

Bár a két döntős a verseny végéig fej fej mellett haladt, végül Nyitrai Kitti főzte meg a zsűrit. Az év mentes séfje címmel könnyebben halad majd új karrierje építésével.

Célja gyakorlatilag azonos a versenyével: megmutatni, hogy mentesen étkezni nem feltétlenül jelent lemondást az egészséges, tápláló, változatos és finom ételekről.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu