Back to top

A fogoly sorsa megpecsételődött

Őshonos, vadászható apróvadfajunk populációjának drasztikus csökkenése lassan eléri azt a stádiumot, ami után szükségessé válhat a faj védetté nyilvánítása. Meglehet, a következő vadászgenerációnak már csak a vadászirodalom szemelvényiből sejtheti, hogyan is zajlott egy fogolyvadászat.

Jelenleg hazánk nagyvadállománya folyamatosan nő ellentétben apróvadállományunkkal. Mindez több okból eredeztethető: egyrészt emelkedik az ország erdősültsége, ami még nem is volna akkora baj, ha az intenzív mezőgazdasági termelésnek következményeként nem hatalmas kiterjedésű monokulturális táblák jellemeznék a mezőgazdasági élőhelyeket.

Ezt a jelentős élőhelyváltozást sem a mezei nyúl, sem a fácán nem sínylette meg annyira, mint a fogoly.

Ha kicsit visszatekintünk a múltba, azt olvashatjuk a szakirodalom szerint, hogy 1907-ben az éves magyar fogolyteríték meghaladta az 1 millió 200 ezer darabszámot. A II. világháború miatt a populáció ugyan megcsappant, de a fogoly képes volt egy stabil állomány megtartására. 1978-ban vadászati tilalmat állapítottak meg a fajra, a fogoly egyedszáma azonban tovább romlott. ’96-ban 103 400 példányt számoltak az egész országban, ez az adat 2008-ban közel 40.000-re fogyott, 2018-ben pedig 11.580 egyed szerepel a számlálási statisztikákban, és mondanom sem kell, a tendencia mit sem változott.  

Az ok többtényezős

A mezőgazdasági táblák méretbeli növekedésének és minden zsebkendőnyi helynek a megművelése következtében eltűntek a mezsgyék, remízek, sövények, amelyek biztonságot jelentő környezetet és fészkelési lehetőséget biztosítottak a fogoly számára.

Másik probléma a precíziós mezőgazdálkodás következményeképpen intenzíven alkalmazott gyomirtószer-használat.

A fogolycsibe ugyanis 2-3 hetes koráig szinte kizárólag ízeltlábúakkal táplálkozik. Ennek eredménye, hogy a természetes szaporulat jelentős százaléka nem talál élelmet. Vagyis sem az élőhely, sem a táplálék nem megfelelő a fogoly számára. A búvóhelyek megszűnése miatt a ragadozók számára a madár szabad prédává vált, így a predáció szintén jelentős mértékben befolyásolta az állományt. Mindennek tetejében pedig a fogoly monogám faj. A tyúk a dürgési időszak idején a szomszédos „fogolycsalád” kakasait keresi fel a párválasztáshoz. Ezért mindennél fontosabb a létszám nagysága.

Abban az esetben, ha az egyedsűrűség nem éri el a négyzetkilométerenkénti két egyedet (ami már kritikus sűrűségnek számít), akkor gyakorlatilag nem lehetséges a szaporodás.

A csapatok február végén, március elején válnak szét, ezután kezdődhet a fészeképítés. Igen ám, csakhogy az agrártechnológiai műveletek károkozása (kaszálógépek által szétdúlt fészkek) a túlélési arányt tovább csökkentik. Sajnos fészekmentést vagy vadriasztást a munkagépekkel folytatott tevékenységek során ma már alig végeznek - magyarán a fogolycsibéknek már a kikelésre sincs sok esélyük.

Az apróvad egész éves, de főleg téli takarmányozása nagy segítség lenne a madaraknak a hideg átvészeléséhez. Ezt sok vadászatra jogosult nem akarja, vagy financiális okokból nem tudja megoldani. Holott a fogoly kifejezetten érzékeny a kemény télre. Voltak olyan telek, mikor fogolyállományunk 90-95 százaléka elpusztult.

Fotó: Naturhun

Hogyan tovább?

Mindeddig a magyar mezőgazdasági faunának szerves részét képező szürke fogoly a XXI. század tömegtermelő, automatizált, technológiai értelemben innovatív agrárvilágához nem tudott alkalmazkodni. A jelenlegi mezőgazdasági struktúra ellehetetlenítette élőhelyeit és táplálékát.

A vadászatra jogosultak tisztában vannak vele, hogy a fennmaradt természetes szaporulatot és törzsállományt tenyésztés és mesterséges kibocsátás nélkül nem lehet vadászni.

De még így is, a fogoly vadászati idényében csak azokon a területeken vadászható, ahol az adott vadászati évben legalább 500 példány kibocsátása történt, aminek a hasznosítási mértéke legfeljebb 40 százalék lehet.

Mivel a fogoly képtelen akkomodálni a jelenlegi mezőgazdasági környezethez, ezért a vad- és mezőgazdálkodóknak kell tenniük a hazai állománycsökkenés megállításáért.

Míg a vadászatra jogosultaknak fontos (legalábbis annak kellene lennie) a faj fennmaradása és vadászhatósága, addig a mezőgazdásznak nem érdeke a tartós állományszegély kialakítása, a kaszálás elhagyásával történő fészekóvás, vagy éppen a kis parcellás, mindössze néhány hektáros gazdálkodás bevezetése stb., így a szürke fogoly sorsa sem.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.

Beköltöznek a szobanövények (és a pajzstetvek is)

Az egyre hűvösebb idő beköszöntével el kell kezdeni bevinni az eddig kertben „nyaraltatott” szobanövényeket, és a mediterrán eredetű, a komolyabb fagyokra érzékeny dézsás növények is lassan a teleltető helyükre kerülhetnek. A teleltetéskor gyakori probléma okozói a pajzstetvek, melyek ilyenkor szintén beköltöznek – a növénnyel együtt…

Jó irányba haladnak az európai fajvédelmi programok

Nagyon sok vadonélő állatfaj populációja virágzik, hála az Európa szerte futó visszatelepítési- illetve védelmi programoknak egy tanulmány szerint.

Ön is segítheti a halak védelmét

A lakosság segítségét kérik a halak vándorlását akadályozó magyarországi gátak feltérképezéséhez a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI).

Gazdafórum a Szigeti Farmon: terítéken a zöldítés

A Kalocsa melletti Szigeti Farmon tartott gazdafórum fő témái a közös agrárpolitika változásai voltak, élükön a zöld alapszabályokat (Zöld Felépítmény) tartalmazó agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG), és az új elemként induló, önkéntes agro-ökológiai programokkal (AÖP). A szeptember végi tanácskozásra mintegy 90 helyi és dél-alföldi termelő érkezett.

A Földön minden nyolcadik madárfajt a kihalás fenyegeti

Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrások között.

Közel 4 millió tonna takarmány készült tavaly

A Magyarországon működő keverőüzemek 2021-ben 3,956 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő, 2020-hoz képest 3,4 százalékkal többet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Gabona alapú fehérjeinnováció élén

A klímastratégia az energiaellátás, az élelmiszer biztonság megerősítése és a minél nagyobb hozzáadott érték alkalmazása kerül előtérbe a jövőben. Ezekre a kihívásokra a világ vezető vállalatai folyamatosan keresik a megoldásokat. Európa legnagyobb biofinomítója, a Pannonia Bio is fejlesztésekkel és technológiák alkalmazásával biztosítja a vállalat és közvetve a magyar családok jövőjét is.

Most nyílik a szilva?!

Szeptember első felében virágzó szilvafákat és díszfákat – főleg vadgesztenyét – is láthattunk. Hogy lehetséges ez? Jó dolog és a hosszú őszt jelzi, vagy inkább káros jelenség? Esetleg mutat valamit, amit a termesztőnek nem szabad figyelmen kívül hagynia? Az őszi virágzás mindenképpen jelzésértékű, mégpedig elsősorban a fák gyenge erőnlétére utalhat. De több tényező együttes hatása ez a jelenség.

Oktatási és kutatási magyar-üzbég együttműködés

A Taskenti Állami Agráregyetemmel korábban megkötött együttműködést erősítette meg Aziz Botirovich Voitov üzbég mezőgazdasági miniszter, és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a KÁN Egyetemi napokon, Kaposváron..