0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tojáshéj és tengeri moszat: az új „műanyag”?

A BBC Kék Bolygó sorozata sokak szemét felnyitotta a tengereink és óceánjaink állapotát illetően. A rengeteg műanyaghulladék vizeinkben arra sarkallt többeket, hogy tegyenek valamit. Így volt vele az a férfi is, aki újrafelhasználható és komposztálható műanyag alternatívát gyártó céget alapított.

David Hughes wrexhami Happy Dolphin nevű cége szatyrokat és egyéb termékeket készít kalcium-karbonát felhasználásával – ebből épül fel például a tojás héja is.

„A célunk az, hogy visszafordítsuk a műanyagok okozta szennyezés mértékét” – mondta el.

Becslések szerint évente közel 13 millió tonna műanyag kerül az óceánokba. Az átlagos „életre szóló táska” újrahasználható szatyor pedig több száz évig is eláll, évente pedig 1,5 milliárdot adnak el belőle.

Hughes szerint bár Walesben az egyik legjobb az újrahasznosítási arány a világon, de

az újrahasznosítás és az újrahasználat modellje „elavult”.

Elmondta: a fogyasztók hajlandók ráfizetni egy kicsit azért, hogy hozzájáruljanak a pozitív változásokhoz.

„Azt akarjuk, hogy a walesi kormány lássa, hogy létezik a komposztálható termékeknek egy új generációja, amelynek nincsenek olyan hátrányai, mint az első generációnak, ami nem működött túl jól” – mondta. „Ez az új anyag mindent megváltoztathat.”

Az új szatyrot Ake Rosen csomagolás szakértő hozta létre. A korábban a wrexhami Tetra Paknál dolgozó tudós által kifejlesztett, kalcium-karbonátból készülő csomagolóanyag a környezetben természetes módon lebomlik.

Boris Johnson miniszterelnök a múlt héten egy COP26 rendezvényen a gyerekeknek azt mondta, hogy csökkenteni kell a műanyagok használatát a mindennapi életben, mivel az újrahasznosított műanyagok használata „sem megoldás”.

Megújuló erőforrások

A Gaerwenben, a Menai Tudományos Parkban működő PlantSea nevű biotechnológiai start-up cég azt kutatja és fejleszti, hogyan lehet a tengeri moszatból különféle használati tárgyakat, többek között élelmiszercsomagolásra alkalmas anyagot előállítani.

„Lehetőséget látunk abban, hogy a tengeri moszattal helyettesítsük a jelenleg számtalan felhasználási móddal rendelkező műanyagoknak egy részét”

– mondta Gianmarco Sanfrantello, a PlantSea munkatársa. „A tengeri moszat megújuló erőforrás, és tengereinkben rengeteg van belőle.”

Mindkét vállalat kiemelte, hogy alternatív termékeik költsége „versenyképes”. Hughes hozzátette, hogy először lehetőséget kell kapniuk a kormánytól és különösen a szupermarketektől.

A walesi kormány azt mondta, hogy „mindig is támogatni kívánta az innovációt ezen a területen”.

„A vállalkozásoknak és az iparnak fontos szerepük van abban, hogy megfeleljenek ennek a kihívásnak” – tette hozzá egy kormányszóvivő.” Változtatnunk kell a szokásainkon, csökkenteni kell az egyszer használatos tárgyak mennyiségét, függetlenül az anyagtól”.

Forrás: BBC