Back to top

Beruházási program indult az agrárium versenyképességéért

Az agráriumot a következő hét évben a beruházások és a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések kiemelt támogatása, a technológiai lépésváltás ösztönzése jellemzi majd, amely a gazdálkodókat versenyképességük és jövedelmezőségük növeléséhez segíti hozzá – hangzott el az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárának előadásában.

A Magyar Ingatlantulajdonosok Szövetsége által rendezett konferencián Feldman Zsolt felvázolta azt a lehetőséget, fejlődési és fejlesztési irányt, amely Magyarország agráriuma előtt áll a következő hét évben. Mint mondta, a kormány a mezőgazdaság és élelmiszeripar ugrásszerű fejlődése érdekében eddig soha nem látott mértékű forrást biztosít, megteremtve ezzel a vidéki térségek gazdaságélénkítésének feltételét, a vidéken, agráriumból élők életminőségének javítását.

Mindehhez példátlan összeg, a 80%-os nemzeti társfinanszírozással együtt összesen 4265 milliárd forint áll rendelkezésre 2021-2027 között.

Az államtitkár kifejtette: ebben az évben indult el az a nagyszabású beruházási program, amely hozzájárul a hatékonyság, a versenyképesség és a termelésbiztonság növeléséhez azzal, hogy például kiemelten kezeli a hozzáadottérték-növelését segítő beruházások megvalósítását: ilyen a kertészet, valamint az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása, a kertészeti üzemek korszerűsítésére kiírt felhívás, a nagyobb és kisebb állattartó telepek fejlesztésének támogatása. A támogatott beruházások jelentős része a biztonságos termelés feltételeit segíti. Fontosnak nevezte emellett, hogy például az egyre szélsőségesebb időjárásnak, valamint a felhasznált anyagok árváltozásának kitett szántóföldi növénytermesztőket technológiai lépésváltásra ösztönözzük – terménytárolók, szárítók, tisztítók építését, felújítását támogatva.

Fotó: Fekete István

Feldman Zsolt történelmi bűnnek nevezte az élelmiszeripari üzemek rendszerváltást követő elhanyagolását, amely ágazat fejlesztése 2014 után megkezdődött, de a jelentős lépésváltás a következő években lesz tapasztalható.

Korábban 500 millió forint támogatás volt adható élelmiszeripari projektekhez, addig most már akár 5 milliárd forint, így megteremthető az életképes, versenyképes hazai élelmiszer-feldolgozó ipar.

Mindezeken kívül az államtitkár beszélt az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodást támogató programról, valamint az Új Közös Agrárpolitika következő ciklusának kihívásairól is. Ez utóbbival kapcsolatosan elmondta, hogy az egyes uniós államok által kötelezően összeállítandó stratégiai terveknek egyszerre kell megfelelniük a versenyképességi, a generációs és innovációs kihívásoknak, miközben élénkíteniük kell a vidéki térségeket a környezeti elvárások teljesítése és a természeti erőforrások fenntartható használatára mellett.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

Fontos az őszi felkészülés

A kajszi és a szilva élettani betegségei, gyors pusztulása szerteágazó okokra vezethető vissza, az egyik a fák erőnléte, amiben nagy szerepe van a tápanyagellátásnak. Cegléden a fák őszi feltöltésének részleteiről esett szó, és a szilvafajta-gyűjtemény ígéretes egyedeit is láthattunk.

Négymilliárd forintból bővített az egyik legnagyobb baromfi-feldolgozó

Mintegy négymilliárd forint költséggel bővítette termelési kapacitását az elmúlt bő egy évben a Hungerit Zrt. - tájékoztatta a cég az iparszerű baromfi-feldolgozás szentesi indulásának centenáriuma alkalmából az MTI-t.

Feloldják az országos tűzgyújtási tilalmat

Feloldja a tűzgyújtási tilalmat a hatóság szerdától Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is, ezzel Magyarország teljes területén megszűnik a korlátozás - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

A túléléshez kitartás, tudás és technológia kell

Talán soha nem volt ennyire nehéz állattenyésztőnek lenni – ennek ellenére a termelők a végsőkig kitartanak. Ahogy egy kis szarvasmarhatartó-gazdaság tulajdonosa fogalmaz: csak az veszít, aki feladja. Az Állattenyésztők Napja alkalmából Zászlós Tiborral, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökével az ágazat jelenlegi helyzetét értékeltük.

A legjobb és a legrosszabb diéta a koleszterinszintre nézve

Különböző egészségügyi tényezők számítanak a koleszterinszint és a szívbetegségek kockázata szempontjából, de vitathatatlan, hogy a táplálkozás központi szerepet játszik. Egy vezető amerikai kardiológus megosztja a legjobb és a legrosszabb étrendet, amelyet az egészséges koleszterinszint érdekében követni, illetve kerülni kell.

Okos fóliablokk Akasztón

A Grino Kft. akasztói telephelyén mutatta be a Britamark Kft., az angol Haygrove Ltd. termékeinek kizárólagos hazai forgalmazója a teljesen automatizált EZ Vent fóliarendszer kivitelezésének részleteit és működését. A kéthektáros fóliarendszerben környezetbarát ültetőközegben termesztik a paprikát, a berendezést korszerű vezérlés irányítja.

Cirok: a jövő kukoricája lehet

A mezőgazdaságban kell a több lábon állás. A növénytermesztésen belül erre jó lehetőséget kínál a cirok, ám tudnunk kell, hogy az eddigi gyakorlatunk változtatásra szorul. Mindezt Feldman Zsolt az Agrárminisztérium államtitkára hangsúlyozta azon a sajtótájékoztatón, amit a Pápai Agroprodukt Zrt. pásztói telepén tartottak.

Rejtőzködő idegenhonos károsító a jukkatripsz

Hazai kertekben, parkokban, sőt még a nagyvárosi járdaszigeteken is gyakran láthatunk virágzásukkor nagyon látványos pálmaliliomokat. Ez az észak-amerikai szívós dísznövény sem mentes károsítóktól, a tőlevélrózsájában a levelek tövénél sokszor nagy tömegben van jelen az Észak-Amerikából behurcolt jukkatripsz.

A Kutatók Éjszakája idén is felejthetetlen élmény lesz

Európa-szerte megrendezik a Kutatók Éjszakáját a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Az ingyenes eseménysorozatot idén is szeptember utolsó hétvégéjén, szeptember 30-án tartják és természetesen az agrár kutatóhelyek is várják az érdeklődőket.