0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Könnyebb lesz családon belül átvenni a gazdaságot

A generációváltás elősegítése a célja a készülő, agrárgazdaságok átadásáról szóló törvényjavaslatnak. Az előkészítő munka során tárgyalta a módosító javaslatokat az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága.

Magyarországon előzmények nélküli ez a törvényjavaslat, ezért csak 2023. január elsején lép majd hatályba, hogy föl lehessen készülni rá, és megszülessenek az uniós támogatásokhoz kacsolódó magyar előírások is, amelyek kapcsolódhatnak a gazdaság átadásához-átvételéhez. Előreláthatólag tisztázódnak addigra a fiatal gazda támogatás és az uniós gazdaságátadási támogatás részletei, amelyek a Vidékfejlesztési Programon keresztül kapcsolódnak ide, mondta el a kormány álláspontját képviselő Andréka Tamás, az Agrárminisztérium jogi főosztályának vezetője.

Az uniós szabályozással az is párhuzamban van, hogy a nyugdíjba vonuló vagy nem sokkal nyugdíj előtt álló őstermelők és egyéni gazdálkodók előtt nyílik meg ez a lehetőség.

A meggondoltság másik oka, hogy fontos látni, milyen következményekkel jár a tervezett törvény. Nagy a kockázata ugyanis, hogy spekulánsok érdeklődését is fölkeltik azok a könnyítések, amelyek a törvénytervezetben a családon belüli átadás elősegítését szolgálják.

Első körben tehát a családtagokon kívül a legalább 7 éve az adott gazdaságban szerződéses munkaviszonyban lévő személy veheti át a gazdaságot a törvény adta feltételekkel.

Könnyítés például, hogy nem mindenben kell megfelelni a földforgalmi törvény rendelkezéseinek és nem gyakorolható elővásárlási jog, valamint „egyablakos ügyintézéssel” minden, a gazdaság tulajdonában lévő föld, ingatlan és ingó vagyon, valamint haszonbérlet, támogatási jogosultság, hatósági engedély átvehetővé válik.

Ma is lehetőség van egy mezőgazdasági üzem értékesítésére, ezzel a törvénnyel azonban sokkal könnyebb lehet majd az ügymenet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu