Back to top

Öntözött szőlők?

Sok vitát kavar szakmai körökben, hogy kell-e, illetve szabad-e öntözni a szőlőt. Aki felvásárlón keresztül értékesít, és kiegyensúlyozott mennyiséget és minőséget szeretne betakarítani, annak a mai időjárási viszonyok komoly kihívást jelentenek. Támogatói és ellenzői egyaránt akadnak, s talán ennek is köszönhető, hogy alig találkozunk gyakorlati példákkal az ágazaton belül.

„A Neszmélyi borvidéken található 85 hektáros ültetvényünkből 28 hektár öntözhető” - hangsúlyozta Mikóczi Nárcisz egy közelmúltban tartott tanácskozáson. A Tatáról érkezett gazda elmondta, rajtuk kívül egy olyan ültetvényről tud, ahol mesterséges vízkijuttatással élnek.

A téma jelentőségét mutatja, hogy az elmúlt években rendszeresen a félévszázados csapadékmennyiség alatti értéket mértek, miközben a hőmérséklet meghaladta az átlagot.

Mikóczi Nárcisz elmondta, az öntözési beruházást megfontolt szakmai konzultáció előzte meg. Ellene szóltak a kísérletek, a szaktudás, a gyakorlat hiánya, hogy nincsenek hazai – átvehető – példák. Az emberek fejében élnek olyan tévhitek is, hogy tilos minőségi borszőlőt öntözni, illetve tiltja az EU. Ugyanakkor a tudat, hogy öntözés nélkül nem tudják a jövőben azt a mennyiséget és minőséget megtermelni, amit a felvásárló elvár, elgondolkodtatásra késztetett.

Belevágtak, s 2018 óta felszín alatti mikroöntözéssel, 180 méter mély kútból elégítik ki a növények vízigényét. A percenként 200 liter mennyiséget biztosító vízkivételi forrás elegendőnek bizonyult az ültetvény számára szükséges 160-170 literhez. A karsztvízből 5 hónapon keresztül alkalmanként 7 millimétert juttatnak ki.

„A csöveket 30 centiméter mélyre fektettük le, mert az e feletti talajt felesleges öntöznünk”

- mutatott rá a hatékonyság fontosságára a szakember, hiszen a felső 30 centi átitatása hektáronként plusz 300 köbméter vizet jelent. Ezzel a víztakarékosság mellett nem generálnak gyomosodást és a mikroklíma sem alakul a gombabetegségek számára kedvezően. Ráadásul nem akadályozza a szőlő művelését sem. A hátrányok között a bonyolultabb kiépítést és tisztítást emelte ki az előadó.

A csöveket a sor közepén helyezték el, míg a gerincvezeték 1 méter mélyre került, hogy ne akadályozza a mélylazítást.

„Az öntözéssel könnyen beállítható a termesztési cél, minőséget vagy mennyiséget szeretnénk látni” - hívta fel a figyelmet Mikóczi Nárcisz, hogy a 28 hektáron 92 kilométernyi vezetéket fektettek le, s egy-egy tőke az elmúlt vegetációban közel 250 liter vízhez juthatott hozzá. Talán ennek is köszönhető, hogy az augusztus 9-én jött jégverés – amely 70 százalékos kárt okozott – mellett is 11,5 tonnás átlagtermést szüreteltek.

A beruházásról szólva a szakember elmondta, ugyan létezik állami támogatás – öntözési közösségek esetén akár 70 százalékos intenzitással -, de a költségek kétharmada megosztható lenne termelői összefogással. Vízre, áramra szükség van. Egy köbméter víz 180 méterről, szivattyúval történő felhozásához 1 KW energia szükséges.

Számításaik szerint a beruházás 6-7 év alatt térül meg, így az idősebb, felújításra váró ültetvényeikben nem alkalmazzák.

Bár a vízkijuttatás mértékét elsősorban a meteorológiai adatokra, az ültetvénybe kihelyezett szenzorokra alapozzák, de a legjobb indikátor maga a növény. Miközben ma már léteznek olyan szenzorok is, melyek a xilembe „ültetve” biztosítják az automata vezérlést.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

Tulipánünnep és ingyen tulipán

A tulipán hazájában külön ünnepnapot szánnak a tavasz egyik legnépszerűbb virágjának. Január harmadik szombatján virágtengerré változik Amszterdam egyik híres, múzeumok ölelésében fekvő tere, hogy örömöt csempésszenek az emberek életébe.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

Változóban a globális tőzeg kereskedelem

A tőzegtermékek - legyen szó kiváló minőségű adalékanyagokat tartalmazó közegekről vagy hobbi célú, otthoni felhasználásra gyártott keverékekről – a fő alapanyag energia- és üzemanyag-igényes kitermelése és gyártása miatt nagyon kitettek az utóbbi hónapok árrobbanásának.

A spenót vesekőképző hatása tejjel kivédhető

A spenót sok gyerek „nemszeretem” növénye, ám rengeteg előnyös tulajdonsága van. Klorofillja ipari és gyógyászati alapanyag. Ami pedig nem előnyös, az is kis trükkel kivédhető… Klorofillja jó antioxidáns, és egy másik hatóanyaga a pihentető alvást segíti.

Adventi kertajánló

A korai sötétedéshez igazított nyitvatartási idővel, de számos hazai botanikus kert és arborétum tart nyitva a téli hónapokban. Sőt, programokkal is több helyen készülnek, ezekből válogattunk.

Rezes lemosó permetezés: többször is megéri elvégezni

A lemosó permetezéseknek számos előnyök van: gyérítik az áttelelő kártevők, és az áttelelő kórokozók számát, és mivel nincs lomb a fákon, nem kell tartani a szer miatti perzseléstől. Ősztől tavaszig ezt több alkalommal elvégezhetjük, így a hatékonyság fokozható.

Több mint ötszáz katalán településen vezetnek be vízkorlátozást a szárazság miatt

Több mint ötszáz katalán településen, köztük Barcelonában vezetnek be vízkorlátozást, mert az idén tapasztalt rendkívüli szárazság miatt jelentősen megcsappantak a vízkészletek - közölte az El País című újság.