Back to top

Idős fák gondozása

Késő ősszel és télen, fagymentes időben sort keríthetünk a fák ifjítására, hiszen ilyenkor az anyagcseréjük is áll, és madarak sem esnek áldozatául a folyamatnak, mivel nincs fészkelési időszak. Az idős fák gondozása több odafigyelést igényel, mint fiatalabb társaiké, mert már nehezebben regenerálódnak. Korukból eredő megjelenésükkel azonban kiemelkedő díszei lehetnek kertünknek.

Az idős fák látványosak, jól árnyékolnak, de sok levelet is hullatnak
Az idős fák látványosak, jól árnyékolnak, de sok levelet is hullatnak
Fotó: wikipedia
A növények életük végéig "növekvő lények", ebből ered magyar nevük is: növények. A fák fajuktól, fajtájuktól és életkörülményeiktől függően évtizedekig, sőt évszázadokig is élhetnek. Amikor egy fa már éveken keresztül kevesebbet növekszik, mint amennyi része elpusztul, az öregedését jelzi.

Kár azonban ilyenkor egyből lemondani róluk, hiszen egy-egy idős fa nem mindennapi színfoltja lehet portánknak, patinássá teheti azt.

Vastag ágaival, karakteres kérgével, olykor már helyenként hiányos, aszimmetrikus koronájával különleges hangulatot áraszt, ami sok ember szívéhez közel áll. Gondoljunk csak a bonsai-nevelés művészetére, ahol cél az idős fák kicsinyített, de természetes formáinak kialakítása.

Érdekes dolog, - de van rá kereslet - az idős fák forgalmazása, amelyre hazánk exkluzív faiskolai árudáiban is akad példa. Itt nem a 10-15 éves, többször iskolázott, nagy méretű példányokra gondolunk, hiszen ezek még fiatal növényeknek számítanak. Főleg füge (Ficus carica), gránátalma (Punica granatum), olajfa (Olea europea) és más gyümölcstermő ültetvények felszámolásakor nem kivágják a fákat, hanem óriási földlabdával munkagépek segítségével kiemelik és bekonténerezik. Ezután pedig olyan országokba szállítják (mint hazánk), ahol kuriózumnak számítanak, és az éghajlat is alkalmas arra, hogy védett helyen, kertbe kiültetve átvészeljék a teleket.

Ezek az öreg, már göcsörtös ágú növények egy újonnan épített villát is ódon kastéllyá varázsolhatnak megjelenésükkel.

Áruk viszont borsos akár több százezer forint. Tehát az idős fák - még ha nem is távoli országokból származnak - igenis értékesek.

A tápanyagellátásuk és az injektálás

Az épületekhez közel levő fákat gyakrabban kell alakítani, visszavágni
Az épületekhez közel levő fákat gyakrabban kell alakítani, visszavágni
Fotó: wikipedia
A koros fák tápanyagellátásának módja eltér a fiatalokétól. Mivel már akár évtizedek óta helyükön állnak, azóta folyamatosan használják a talaj tápanyagkészletét. Az ősszel lehulló lomb eltávolításával is megfosztjuk a növényt attól, hogy levelei lebomlás után újra tápanyagául szolgáljanak. Jó minőségű föld, vagy érett istállótrágya beforgatása a növény köré sem mindig lehetséges, mert a földfelszín közelében levő idős, vaskos gyökerek megsérülhetnek.
Egyik lehetséges megoldás, ha néhány hetente permetezéssel lombtrágyaként is adható folyékony műtrágyákat juttatunk a levelekre. A lombon keresztüli tápanyag-utánpótlás azonban csak tüneti kezelés, és csak vegetációs időszakban alkalmazható.

Az igazi megoldás az injektálás. Egy kihegyezett 6-8 cm átmérőjű karót a fa környezetében 4-5 helyen minél mélyebben leverünk a földbe. Keressük meg azokat a helyeket, ahol még biztosan vannak gyökerek, de nem ütközünk a karóval beléjük, tehát nem sértjük meg őket.

A karót csak annyira verjük be, hogy ki is tudjuk húzni, hiszen az így keletkezett lyukba "injektáljuk" - töltjük bele a földdel kevert komplex műtrágyát, amely a gyökérzónában jobban érvényesül, mintha csupán a talajszintre szórtuk volna. Tisztán műtrágyát ne használjunk, mert túl nagy koncentrációban kárt is okozhat.

Kisebb sérülések ápolása

A sérülések az idősebb fákon gyakrabban okoznak problémát, mint a fiatalokon: rendszeresek lehetnek az ágtörések, odvasodások. Ezeket mindig kezelnünk kell, ellenkező esetben szabad kaput nyitunk a kórokozók és kártevők bejutásához.

Kéregzúzódások a törzsön fordulnak elő leggyakrabban.

Okozhatja állatok rágása, de ütődés is: ilyenkor a kéreg elválik és felszakadozik. A fa élő része pont a kéreg alatt található, így az a felszínre kerülve nem képes ellátni tápanyag-szállítási feladatait. Kis kiterjedésű sebfelület esetén elegendő tisztítás után fasebkátránnyal, olajfestékkel bekenni a sérült részt. Ma már korszerűbb viaszos fasebkezelő anyagok is kaphatók, amelyek előnye, hogy megakadályozzák a túlzott vízhajtásképződést, amely a sérülések környékén jellemző.

Nagyobb kiterjedésű kéregelválásnál vágjuk egyenesre a seb széleit, és rozsdamentes szegekkel, vagy dróttal körbekötve szorítsuk vissza.

Textillel is körbetekerhetjük, amelyet a kiszáradás megelőzése érdekében tartsunk nedvesen. Körülbelül egy hónap múlva nézzük meg hogy a levált kéregrész összenőtt-e a fával. Ha nem, akkor távolítsuk el az elváló részeket.

Az ifjított fáknak erős a hajtásnövekedése, ezért hajtásválogatásra lesz szükség később
Az ifjított fáknak erős a hajtásnövekedése, ezért hajtásválogatásra lesz szükség később
Fotó: wikipedia

Ha a seb a fa kerületének a felét érinti, vagy ennél is nagyobb részt, az már komoly gondokat okoz az életműködésében. Ekkor még próbálkozhatunk áthidaló oltással, vagy ha a seb a talajszint közelében van, akkor ültethetünk egy azonos fajtájú egyedet az idős fa közvetlen közelébe, amelyet azután beoltunk a sérülés feletti még ép szövetbe.

A metszési sebek egyes fajtáknál könnyen elfertőződhetnek a csapadék közreműködésével. Ilyen a fűz, nyír, hárs, vagy a juhar. A 4 centiméternél nagyobb átmérőjű metszfelületeket mindenképp kezeljük valamilyen anyaggal, ami elzárja a víztől.

Az ennél kisebb vesszőket pedig úgy metsszük, hogy a metszlap ne merőleges legyen a vesszőre, hanem a felső megmaradó rügytől átellenben lejtsen.

Így könnyen lefolyik róla a víz, és ami lényeges: nem a rügy irányába.

Nagyobb beavatkozások

Idős fák esetén gyakoriak az ágtörések, amit okozhat a szél, vagy akár a hó terhelése is. Ezeket a töréseket úgy alakítsuk tovább, hogy a kialakuló vízhajtások legerősebbjeiből pótolhassuk majd a hiányzó ágat. Ha nekünk kell eltávolítanunk egy vastag ágrészt, akkor a hasadás elkerülése érdekében több részben tegyük meg azt. Hasadások ellen biztosítókötésekkel védekezhetünk. Erre főként villás elágazódásoknál van esély és olyan ágazódási pontokban, ahol a fa statikailag gyengébb.

Az odvasodás is jellemző kárforma a korosabb példányoknál. Ahol a kéreg alatti háncsrészen kívül, az azt belülről határoló fatest is sérül, ott az egész fa léte veszélybe kerül. Az itt megjelenő víz és a kialakuló környezet kedvez a baktériumok és a gombák megtelepedésének. Először csak a seb barnulását tapasztaljuk, később azonban a fertőzés egyre mélyebbre hatol, és a szemünk elől rejtve, a fa belsejében terjed tovább. Az odvasodás során kialakuló üregek idővel a fatest belsejét teljes egészében korhadékká alakíthatják.

Az odvakat ki kell tisztítani, és fertőtleníteni kell gomba- és baktériumölő készítményekkel. Régebben plombálást alkalmaztak a lyukak betömésére. Ennek anyaga eleinte beton volt, ám annak a fáétól eltérő a hőtágulása, ezért nem túl alkalmas ilyen célra, főleg, ha az odú nagy kiterjedésű.

Folytak kísérletek más tömítőanyagokkal is: forgáccsal kevert bitumen, üveggyapot, kőzúzalék stb. Jelenleg a legjobb megoldásnak az tűnik, ha a kitisztított odút fertőtlenítés után valamilyen víztaszító anyaggal belülről bekenjük. Töltőanyag helyett csupán a víz bejutását akadályozzuk meg. Szereljünk fel egy jól illeszkedő lemezt a lyukra. Fúrhatunk még egy-két lyukat a törzsön keresztül az odúig. Így kiegyenlítődik a belső tér és a külső páratartalom. Ezek a furatok mindenképp úgy helyezkedjenek el, hogy a csapadékvíz ne juthasson az üregbe, mert akkor minden kezdődik elölről.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Aktuálisabb, mint valaha - tankolási rendszerek a Bábolnai Gazdanapokon

Aratás közben nem járkálhat el tankolni a kombájn – ezzel minden gazdálkodó tisztában van. A hatósági áras, korlátozottan hozzáférhető üzemanyag komoly kihívás elé állíthatja a mezőgazdaságot, aki pedig nem szeretne emiatt hátrányba kerülni, az tárolókapacitást fejleszt. A 35. Bábolnai Gazdanapokon szeptember 8-10. között erre is találhat megoldást.

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.

Példaértékű felzárkóztatási modell Tarnabodon

Az agrárium hazánk egyik meghatározó húzó ágazata, amely az elmaradott térségek fenntartásának egyik kitörési pontja is lehet akár állattenyésztési, akár a növénytermelési oldalon. A Tarnabodon elindult program példaértékű modellé válhat.

Elkezdődött a parlagfű virágzása!

A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott A Tiszántúlon az elmúlt hónapokban az évtized aszálya alakult ki, a természetes lágyszárú vegetáció kiszáradt, a szántóföldi növények szenvednek, alig fejlődnek, de a parlagfű a kiváló szárazságtűrő képességének köszönhetően jól bírja.

Cserepes növények átültetése: érdemes figyelni a gyökér-levél arányra

A cserepes növények ideálisak a lakásban, vagy a teraszon, hiszen elég mobilak ahhoz, hogy oda helyezzük őket ahol díszítenénk velük, és arrább tegyük onnan, ahol épp útban vannak. Ám a cserép, mint élettér általában nem a legideálisabb a növények számára, hiszen gyökereik növekedése így korlátok közé szorul.

Drónok a szőlőültetvényben

A MyActionCam Kft. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös rendezvénysorozatot indított, amelynek célja, hogy közelebb hozza az új technológiát a felhasználókhoz. A roadshow harmadik állomásán - szántóföld és gyümölcsültetvény után- most egy szőlőültetvény felett repkedtek a drónok.

A KITE őszibúzafajta-választéka

A hagyományoknak megfelelően legszebb állapotukban igyekezett bemutatni a kalászos gabonákat – köztük az őszi búzákat – a KITE. Nádudvaron május közepén, Dalmandon május végén tartotta a bemutatót az integrátor, az általa ajánlott nagy termőképességű fajtákat mutatták be.

Környezet, táj és a gazda

A nyitrai agráregyetemen beszélgettem Fehér Sándor professzorral, aki szomorúan konstatálja, hogy a napokban megszűnt náluk a környezetgazdálkodási szak. A tantárgyak némelyike szerencsére megmarad, de már csak a régiófejlesztési és a vidékfejlesztési szakokon oktatják őket.

Előbb kezdődött meg a nyári betakarítás a földeken

Országosan is megkezdődött az aratás, az extrém meleg időjárás különös figyelmet igényel a gazdálkodóktól – közölte Nagy István agrárminiszter.

Palántanevelés tőzeg nélkül

A tavasz beköszöntével elkezdődtek a kerti munkák. A többszörös pandémiahullámok után élvezzük a Nap melegítő, gyógyító, fertőtlenítő erejét. A kertészek azonban aggódnak is a sok napsütés miatt.