Back to top

Sok konzervuborkát szedtek, mégsem lett jó szezon

A mára zömmel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe visszaszorult szabadföldi konzervuborka-termesztésben idén az előző, igen rossz évhez képest átlagosan 20 százalékos termésnövekedést könyvelhettek el a tészek. A leszedett konzervuborka egy része így a szemétben landolt. A szedés csúcsidőszakában ugyanis a konzervgyárak a tervezettnél kevesebb termést tudtak fogadni a meggybetakarítás csúszása miatt.

Az idén kedveztek a körülmények a konzervuborka termesztésének, a száraz, meleg időszakban a növényvédelem sem volt nehéz. Ezért is volt kellemetlen meglepetés és okozott nagy kiesést, hogy a feldolgozók még a meggybefőtt gyártásával voltak elfoglalva, amikor júliusban kiugróan sok uborkát szedtek a gazdák, mondja Oroszi István, a Szatmár-Tiber Szövetkezet elnöke. Óriási mennyiséget kellett leselejtezni az elsősorban a konzervgyáraknak szállító tészeknek, felvásárlóknak. A savanyítósok és a frisspiac ugyanis a többletet nem tudta felvenni, és mivel Európa-szerte nagy termés volt, külföldi partnereik sem vásároltak többet.

Jó termés volt, de egy része a szemétbe került
Jó termés volt, de egy része a szemétbe került
Fotó: Rimóczi Irén

A veszteséget a tészek nem hárították át a termelőkre, az áron aluli értékesítésből, valamint a kidobott termésből eredő kárból a tagok nem érzékeltek semmit, megkapták az előre leszerződött összeget.

A frisspiaci zöldségektől eltérően ugyanis a konzervuborka esetében nem a mindenkori értékesítési ár alapján fizet a tész a tagoknak. A vevőikkel pedig mennyiségre és irányárra szerződnek, bár ezt idén nem sikerült tartani.

A tészek veszteségeinek enyhítésére az Agrárminisztérium mentőövet dobott, célzott támogatást kapnak, hogy továbbra is fennmaradjon a konzervuborka-termesztés, ami számos család megélhetését segíti.

A hazai konzervuboka-termesztés egyik meghatározó integrátora a Szatmár-Tiber Szövetkezet. A 2001-ben alakított tésznek ez a fő tevékenysége, ezen kívül meggy, alma és kisebb mennyiségben dió értékesítésével foglalkoznak. Az idén mintegy 3000 tonna konzervuborkára szerződtek a tagokkal. A tész megelőlegezi a termeléshez szükséges anyagokat, amit a tagjai a beszállított termésből fizetnek ki, és szaktanáccsal is ellátja a termelőket.

Hazánkban továbbra is főként támrendszer mellett termesztik a konzervuborkát
Hazánkban továbbra is főként támrendszer mellett termesztik a konzervuborkát
A megye több mint 50 településén van átvevő pontja, ahonnan a vastagság szerint 5 csoportra osztályozott termés a tisztabereki telephelyre kerül, majd szükség esetén további válogatás és átmeneti hűtés után szállítják a feldolgozóknak.

Fő vevőik a környékbeli konzervgyárak, kisebb mennyiségben szállítanak vecsési savanyító üzemeknek, és román, szlovák cseh feldolgozóknak.

Nálunk a szabadföldön továbbra is a mintegy 30 éve bevezetett technológiát alkalmazzák: a konzervuborkát hálós támrendszer mellett nevelik, a talajtakaró fekete fólia alatt fut a csepegtetőcső, a zömmel a KITE-nél neveltetett, április végén, május elején ültetett palántákat pedig kezdetben fátyolfólia alagúttal védik a hidegtől. A későbbi esetleges jégkárra mind több gazda köt biztosítást.

Az intenzív kordonos technológia kidolgozásában, meghonosításában Oroszi István édesapja, néhai Oroszi István végzett kiemelkedő munkát, és a Szatmár-Tiber tész megalakítása is a nevéhez fűződik.

A Szatmár-Tiber tész jelenleg mintegy 700 tagot számlál. Nagyon sok a nehéz anyagi körülmények között élő termelő, ezért az integráció különösen fontos. A tészek egyfajta szociális hálót is képeznek a szatmári térségben.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Málna és különleges bogyósok

Hagyományos bogyósgyümölcseink mellett megjelennek hazánkban olyan fajok is, amelyek különleges igényeik miatt speciális felkészültséget vagy szerencsés termőhelyet igényelnek, esetleg eddig szinte ismeretlenek voltak.

Levéltetvek mindenütt – Növényvédelmi előrejelzés 21. hét

A kórokozóknak kevésbé kedvezett az utóbbi napok időjárása, a rovarkártevők többsége viszont gyors szaporodásnak indult. Különösen a levéltetvek jelenléte feltűnő, némely növényen aggasztó méreteket ölt.

Akvapóniával kombinált mikrozöldek - különleges magyar kutatás

A Veresi Paradicsom Kft. konzorciumi vezetésével csaknem 1,2 milliárd forint összköltségű kutatás indult különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására speciális fényforrások alkalmazásával.

Az idén végre lesz hazai kajszi- és őszibarack

A legtöbb nyári gyümölcsből valamivel jobb termés várható, mint az elmúlt két évben, és jó hír, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti hiány után az idén lesz hazai kajszi- és őszibarack, emellett a meggy, cseresznye, szilva is elegendő lesz - írta a Világgazdaság.

Fűszernövények: Réspiacból versenypiac

A mintegy nyolcvan éve levélzöldségek és fűszernövények termesztésére és forgalmazására szakosodott Steinki családi vállalkozást immár a negyedik generáció irányítja.

A diófák baktériumos megbetegedését kezelő növényvédőszer kifejlesztésébe kezd egy pécsi cég

Egy új, a dió baktériumos rügy-, levél-, és termésfoltosság betegségét okozó baktérium ellen bevethető növényvédőszer kifejlesztésébe kezd a pécsi székhelyű Enviroinvest Zrt. - közölte a társaság az MTI-vel.

A magyarok először kóstolják meg a cseh akvapóniát

A Cseh Köztársaságot május 24-én, kedden a Future Farming képviseli a budapesti CEE Smart City Expo kiállításon. A cseh standon bemutatásra kerül a Future Farming fejlett akvapóniája.

Miniuborka négy hektáron

A Bécs Donaustadt nevű városrészében található Gartenbau Flicker GmbH Ausztria legnagyobb mini­uborka-termesztője, összesen 42 ezer négyzetméter üvegházi felületen szednek miniuborkát, snack­uborkát és egyéb uborkakülönlegességeket.

Túlsúlyos Európa

Olaszország egyike azoknak az országoknak, amelyek híressé tették az egészséges és könnyű mediterrán étrendet. Egy nemrégiben készült tanulmány azonban kimutatta, hogy az olaszok fele elhízással vagy túlsúllyal küzd. Nem jobb a helyzet a többi mediterrán országban sem.

Lesz-e elég feldolgozóipari alapanyag?

Egyre kevésbé vonzó a csemegekukorica és zöldborsó termesztése a gazdáknak. Az okok sokrétűek, de a termesztési kedv csökkenése leginkább arra vezethető vissza, hogy a világpiacon az egekbe szökött a takarmánykukorica és az olajos termények ára.