Back to top

Lyme-kór elleni vakcina a láthatáron

A Yale Egyetem kutatói olyan új vakcinát fejlesztettek ki, amely tengerimalacokkal végzett kísérletekben védelmet nyújtott a Lyme-kórt okozó baktérium ellen, és más, kullancsok által terjesztett betegségek ellen is védelmet nyújthat - jelentették a Science Translational Medicine című folyóirat novemberi számában.

Az új vakcina a kórokozó helyett a kullancs nyálának összetevőire vált ki gyors immunválaszt, így a kullancs rövidebb ideig tud táplálkozni, amivel csökken a kórokozók átvitelének esélye - derül ki a tanulmányból. A vakcinát ugyanazzal az mRNS-technológiával juttatják be, amely a COVID-19 ellen is hatékonynak bizonyult.

Többféle kullancs által terjesztett betegség létezik, és ez a lehetőség potenciálisan kiterjedtebb védelmet nyújt, mint egy olyan vakcina, amely egy adott kórokozót céloz meg"

- mondta a vezető szerző, Erol Fikrig, a Yale egyetem Waldemar Von Zedtwitz Professzora (fertőző betegségek szakértője), valamint a járványtan (mikrobiális betegségek) és a mikrobiális patogenezis professzora. "A hagyományos kórokozó-alapú vakcinával együtt is alkalmazható lenne, amivel növelhető a hatékonysága".

A Lyme-kór kórokozóját, a Borrelia burgdorferi-t (B. burgdorferi) terjesztő fekete lábú vagy szarvas kullancs - Ixodes scapularis (I. scapularis) - nyála számos fehérjét tartalmaz, amiből a kutatók 19 különálló fehérjére összpontosítottak.

A Yale kutatói a Pennsylvaniai Egyetem Drew Weissman csoportjával együttműködve olyan mRNS-darabkákat használtak a vakcina előállításához, melyek a kullancs nyálában lévő mind a 19 fehérjét kódolják. A vakcinát tengerimalacokon tesztelték, amelyek megfertőződhetnek a Lyme-kór kórokozójával, és korábban is használták már ezeket az állatokat a kullancsrezisztencia tanulmányozására.

A nem immunizált tengerimalacokhoz képest a fertőzött kullancsnak kitett, beoltott állatoknál a kullancscsípés helyén hamar kipirosodott a bőr. Az immunizált állatok egyikénél sem alakult ki Lyme-kór, ha a kullancsot a bőrpír kialakulásakor eltávolították.

Ezzel szemben a kontrollcsoport mintegy fele fertőződött meg B. burgdorferi-vel a kullancs eltávolítása után is. Amikor egyetlen fertőzött kullancsot tettek az immunizált tengerimalacokra, de nem távolították el, az immunizált állatok egyike sem fertőződött meg, míg a kontroll állatok 60 százaléka igen. A védettség azonban csökkent az immunizált tengerimalacoknál, ha három kullancsot hagytak az állatokban. Az immunizált állatokon lévő kullancsok azonban nem tudtak agresszívan táplálkozni, és gyorsabban kiestek a bőrből, mint a kontrollcsoport tengerimalacain lévő kullancsok.

"A vakcinával könnyebben észrevehető a parazita jelenléte, részben szúnyogcsípéssé változtatva a kullancscsípést" - mondta Fikrig.

"Amikor az ember szúnyogcsípést érez, akkor rögtön lecsapja. Az oltóanyaggal bőrpír és valószínűleg viszketés jelentkezik, így észrevesszük, hogy megcsíptek, és gyorsan ki tudjuk húzni a kullancsot, mielőtt az képes lenne a Lyme-kórt okozó baktériumot átadni"."

A kutatók azonban egy figyelmeztetést is csatoltak az kutatásuk eredményéhez. Az egerek, amelyekben nem alakul ki természetes kullancsrezisztencia a fertőzés után, nem voltak védettek a Lyme-kórral szemben az oltás után. A tengerimalacokkal ellentétben az egerek köztes gazdái a kullancsoknak. A paraziták ezért képesek oly módon fejlődni, hogy kifejezetten ezeken a rágcsálókon táplálkozzanak újra és újra. Egy másik magyarázat pedig az lehet, hogy a tengerimalacok bőre az emberi bőrhöz hasonlóan több rétegből áll, mint az egereké.

Fikrig szerint további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy megvizsgálják, a nyálban lévő fehérjék hogyan akadályozhatják meg a fertőzést. Végső soron pedig embereken kell majd vizsgálni a vakcina hatékonyságát.

Forrás: 
medicalxpress.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

Madárinfluenza: óvatos könnyítések két megyében

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé.

Magán tejfeldolgozás és saját értékesítés

Nagy Péter édesanyja ragaszkodott a márkanévhez. A valaha tejtermeléssel is foglalkozó cég ma már csak tejet dolgoz fel, hogy a termékeket maga forgalmazza. A hosszúpályi székhelyű Hajdúsági-Tej Kft. Nagyné és Fiai Tej-Tejtermékek márkanév alatt gyárt és forgalmaz tejtermékeket.

A juhtej hasznos a szervezetnek és szépít is

A juhtej ritkán található dobozokban vagy üvegekben, azonban gyakran megtalálható számos termékben, például sajtokban, túróban, arckrémekben és szappanokban is. De érdemes – e juhtejet fogyasztani?

Telivér-utánpótlás Dióspusztáról

A versenyistállókba szeptembertől folyamatosan érkeznek a másfél éves telivérek, akik a következő generációt képviselik jövőre a lóversenypályákon. A német, angol, francia és ír importok mellett meghatározó szerepet játszanak a magyar tenyésztésű lovak.

Javában zajlik az őszi faültetési program a településeken

Országban minden településnek lehetősége van saját erdő létrehozására is, a támogatások kihasználhatósága érdekében a pályázat beadási határideje kitolódott 2022. december 31-ig - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken Dunabogdányban, a Településfásítási Program faültetésén.

Megjelent a vidéki turizmus fejlesztését támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás

Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás.

Nem hiányoznak az életünkből az egyszer használatos műanyagok

A megkérdezettek csaknem 70 százaléka nem érezte meg az egyszer használatos műanyag termékek kivonását a piacról - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) az MTI-vel csütörtökön.

Régóta nem volt ilyen aktív a Nagy-korallzátony

Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya - számolt be róla az ABC News ausztrál hírportál.

A tönk szélén a sertéstartók

Úgy tűnik, a sertéstartóknál – és más állattartóknál is – betelik a pohár. Sokan válaszút előtt állnak, folytassák-e, vagy inkább hagyjanak fel az állattartással? Többek közt ez derült ki a MOSZ sertéstenyésztő tagozatának legutóbbi ülésén, amiről már tudósítottunk.