0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Újabb megyékben jelent meg a madárinfluenza: 34 ezer állatot ölnek le

Madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban szerdán - közölte a Nébih az MTI-vel.

A közleményben kiemelték: a hatósági szakemberek megkezdték 14 500 pecsenyekacsa és csaknem 19 500 tenyésztyúk leölését Nyíradonyban és Pátrohában. A vizsgálatra azt követően került sor, hogy mindkét gazdaságban megemelkedett elhullást tapasztaltak, utóbbiban a takarmányfogyasztás is csökkent.

A hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy a vonuló vadmadarak miatt a járványkockázat továbbra is kiemelten magas.

Emlékeztettek arra, hogy az állományok védelme és a terjedés megakadályozása érdekében az országos főállatorvos elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását a magas kockázatúként azonosított megyék teljes területén: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

A zárt épületben tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A hivatal továbbá előírta, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni az állatokat. Az almozásra használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.

Akik nem tartják be maradéktalanul a járványvédelmi előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén kizárják magukat az állami kártalanításból – szögezte le közleményében a Nébih.

Legutóbb a Csongrád-Csanád megyei Zsombón, egy 17 400 pecsenyekacsából álló állománynál és a Békés megyei Újkígyóson, egy 8500 tenyészludat tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza H5N1 altípusát. Ezt megelőzően pedig két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál igazolták a vírus jelenlétét.

Forrás: MTI