0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Erdősítéssel kompenzálják a fenntarthatósági expó karbonlábnyomát

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek; az ötletgazdák, a KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja, az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz - közölte a két nonprofit szervezet az MTI-vel szerdán.

A november 29 – december 5. közötti esemény szervezője a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), központi célja pedig a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés támogatása. Ennek érdekében

a szakkiállítás megszervezése és lebonyolítása során kiemelten figyelnek az esemény karbonlábnyomának csökkentésére, így a keletkező hulladék mennyiségének minimalizálására, a szelektív gyűjtésre, és a hulladék teljes útjának nyomon követésére.

A rendezvényen radikálisan csökkentik a papírhasználatot és hasonlóképpen foglalnak állást a műanyagmentesség támogatása mellett – írták.

A Planet 2021 szervezői a kiállítók számára összeállítottak egy, a Zöld rendezvény minősítési rendszernek megfelelő zöld szempontrendszert, amelyről minden kiállítót tájékoztattak és amelynek betartását mindenkitől megkövetelik – közölték.

A Zöld rendezvény minősítés a KÖVET Egyesület által kidolgozott, és 2021 óta levédett minősítési rendszer, amelyben

a szakértők az adott rendezvény szervezésének és lebonyolításának környezeti vonatkozásait vizsgálják és értékelik, beleértve annak helyét, az étkezést, a szállítást és az anyagokat, a kommunikációt, az energiahasználatot és a környezetszennyezés megelőzését.

A Planet 2021 karbonlábnyom-számítást a nemzetközileg elismert Bilan Carbon módszerrel végzik.

Forrás: MTI